Franczy

A Lindows vezetője az Xbox Linux projekt eddig titkos adományozója

Michael Robertson, a Lindows OS operációs rendszer fejlesztésével foglalkozó Lindows szoftvercég elnök-vezérigazgatója a elárulta, hogy ő volt az a személyi azonosságát mindeddig eltitkoló gáláns adományozó, aki a közelmúltban 200 ezer dolláros jutalmat helyezett kilátásba azoknak a fejlesztőknek, akik a Linux operációs rendszert meghonosítják a Microsoft első játékkonzolján, az Xboxon. Robertson azon kívül, hogy bejelentette, hogy ő a tetemes összeg felajánlója, egyben el is tolta a nemes versengés végének határidejét.

Mint ismeretes, a felettébb érdekes projektet tavaly júliusban jelentették be, amikor is kiderült, hogy egy titokzatos adományozó összesen 200 ezer dollárt ajánlott fel a megfelelő feltételeket teljesítő lelkes szoftverfejlesztőknek. A 200 ezer dollár tulajdonképpen kétszer 100 ezer dollárból állt, ugyanis az adományozó feltételei szerint az első 100 ezer dollárt azok kapják, akik elsőként megoldják a Linux operációs rendszer Xbox játékkonzolon történő futtatását, a másik 100 ezer dollár pedig azok markát üti, akik mindenfajta hardveres módosítás nélkül valósítják meg ugyanezt.


Az első feladatot azóta már több fejlesztőnek is sikerült megoldania, a felajánlott 100 ezer dollárt pedig várhatóan még ebben a hónapban megfelelő módon szét fogják osztani a projekt sikerében részes fejlesztők körében. A második feladat teljesítése azonban sokkal keményebb diónak bizonyul, melynek ékes bizonyítéka, hogy mindeddig egyetlen fejlesztőcsapatnak sem sikerült megoldania. A fejlesztők mindeddig úgy oldották meg a Linux és egyéb más szoftverek Xboxon történő futtatását, hogy különböző modifikációs chipek és egyéb más hardveres módosítások segítségét vették igénybe. Az eredetileg nem Xboxra fejlesztett szoftverek modifikációs chipek nélküli Xbox játékkonzolokon történő futtatásához a szoftverfejlesztőknek az Xbox integrált szoftverét alaposan fel kell törniük, erre azonban mindeddig nem került még sor.

A projekt az eredeti feltételek alapján a napokban véget ért volna, azonban Robertson úgy döntött, hogy a második feladat teljesítésének határidejét kerek egy évvel kitolja. A projekt továbbra is minden gyakorlott hacker jelentkezését szívesen veszi - nyilatkozta Robertson.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!