JohnnyCage

Microsoft per: Kereskedelmi szervezetek is fellebbeznek

Két, az IT iparban érdekelt kereskedelmi csoport is fellebbezést nyújtott be az amerikai bíróságon a Microsoft ellen irányuló antitröszt perben született megállapodás ellen.

Colleen Kollar-Kotelly bírónő az elmúlt hónapban kisebb módosításokkal elfogadta azt a peren kívüli megállapodást, amelyet a Microsoft az Amerikai Igazságügyi Minisztériummal, valamint kilenc amerikai állammal kötött. További kilenc amerikai állam szigorúbb szankciókat szeretett volna elérni, de közülök csak Massachusetts, és Nyugat-Virginia fellebbezett a bírónő döntése ellen.

A megállapodás szerint a Microsoft lehetővé teszi egyes köztes alkalmazások (middleware), mint például az Internet Explorer, az Outlook Express, valamint a Windows Media Player elrejtését, illetve azok rivális megoldásokkal való helyettesítését a Windows-ban.


Bill Gates mellett balról jobbra Steve Ballmer elnök, Bill Neukom a jogi osztály alelnöke és John Conners pénzügyi igazgató

Az egyezség ellen most a Computer and Communications Industry Association, illetve a Software and Information Industry Association szövetségek kívánnak fellebbezni. A két szervezet egyébként már régóta ellentétben áll a szoftveróriás Microsofttal, és folyamatosan szigorú szankciókért lobbizik az amerikai kormány köreiben.

"Miután figyelmesen végigolvastuk, és elemeztük Kollar-Kotelly bírónő határozatát, azt a következtetést vontuk le, hogy a megállapodás nem szolgálja a közérdeket. A fellebbezésünkkel azt szeretnénk elérni, hogy a döntést újra felülvizsgálják" - mondta Ken Wasch, a Software and Information Industry Association elnöke.

A megállapodás elleni, újabb fellépésről kérdezve Jim Desler, a Microsoft szóvivője elmondta, széleskörben elismert tény, hogy Kotelly bírónő döntésének meghozatalakor rendkívül alaposan átvizsgálta az ügy összes fontos kérdését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)