Alex

35 milliós bírság a UPC-nek

A versenyhivatal szerint jogsértő, hogy az UPC Magyarország által megvásárolt kábeltévéhálózaton nem tette lehetővé a TVNet Számítástechnikai Internet szolgáltatónak is a működést. A UPC fellebbez.

A történet a Satimex kábelszolgáltató UPC általi felvásárlásával kezdődőtt, melynek hálózatán egy szerződés alapján a TVNet végzett internetszolgáltatást. A szerződés lejártával a UPC nem újította meg azt a TVNettel, ezért az kénytelen volt kivonulni a területről. A Gazdasági Versenyhivatal szerint a UPC visszaélt gazdasági erőfölényével, mivel nem tartotta fenn az üzleti kapcsolatot a TVNet-tel, és ezért 35 millió forintos bírság kiszabását rendelte el.

A versenyfelügyeleti eljárás egy magánszemély beadványára indult, melyben kifogásolta a szolgáltatás paramétereit (a chello gyengébb feltételeket biztosít drágábban), a tisztességtelen versenyfeltételeket és az erőfölénnyel való visszaélést. A GVH vizsgálata főként ez utóbbi megállapítását célozta, hogy valóban jogsértés történt e a szerződés meghosszabbításának megtagadásával. Döntésük szerint a korlátozó típusú erőfölénnyel való visszaélés történt, és ez a piaci verseny veszélyeztetése miatt súlyos jogsértésnek minősül, ez indokolja a rekordösszegű, 35 milliós bírság nagyságát.

A UPC várhatóan fellebezni fog az itélet ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TheZsenyka #36
    Nevetséges, hogy a XIII. kerületben nincsen ADSL szolgáltatás. Ez lenne a kurva nagy világváros?
  • vik3d #34
    jézusom UPC már megint...már előre reszketek ha bekapcsolom a netet ,hogy megint milyen rohadtságot műveltek.Hát köszönhetjük nagyon sok mindenkinek hogy ez megtörténhetett és a szomorú a rohadék UPC ben ,hogy már a potenciális vevők pénze sem motiválja már őket magyarán szarnak az emberre ,remélem rövid úton megdöglenek és kész.ez európa és ha ilyen lesz az unió is akkor ámen.
  • nimfas #32
    HDSNet nem egy Rulez!!! Megnéztem az oldalát.... hát a letöltési korlát 2GB ?!?!? Na ebben mi a rulez? Nekem ADSL-em van, és nincs korlát. Igaz, hogy Németországban fele ennyi pénzért 2x ilyen sebességű az ADSL... de sebaj. üdv. Nimfas
  • Cefa #30
    Jólvan. Ne csak magatokra gondoljatok. Én elhizsem hogy Pesten 5000 féle szolgáltató van de én örülök hogy egyáltalán van itt vidékel legalább egy ami szolgáltat. És ez az UPC még a matáv is cseszik kihúzni ide gy adsl vonalat. Úgyhogy én nem panaszkodhatom és biztos sok ember van igy vele. Sőt az ország rengeteg helyén van olyan hogy semmilyen szélessávú eszköz nincs. Úgyhogy az összes szolgáltató köcsög mert csak oda mászik ahol extra haszon kecsegtet.
  • KeFe #29
    "Egyszeruen nem talaltak kifizetodonek az upctol berelheto rendszeren torteno szolgaltatast."

    Hagymasi ur bizonyara ezert allitotta azt hogy tudnak rola hogy a tvnet szivesen szolgaltatna tovabbra is de ennek muszaki akadalyai vannak, es torveny nem kotelezi az upc-t arra hogy megosza a halozatas masokkal. Most arra ugralnak hogy a tvnet nem akarsz szolgaltatni hisz ok szinte konyorogtek nekik... Hat persze :)
  • gyraph #28
    Nekem is Axelero kábel van és összeteszem a két kezem, mert 80k val töltögetek, de amit a chello mostanában művel az 1 kicsit erős. Csak hát ez a 35 millcsi meg se kottyan nekik, legalább10x ennyit kéne dobniuk.
  • The Garrett #27
    hu ne is mondd én is miskolci vagyok szintén chello-s és a átlag 20-30 k val lassabban töltök le mint bárki más (teszteltük)
    jah és arról nem is beszélve hogy naponta 3-4x ledob a net aztén 2- óra mulva jön vissza.
    kihívtuk a szerelőt hogy nézze meg mert ez így nem állapot..: erre ő: minden rendben van sorry... hát nyaljanak meg!
  • Scipio_from_HAB #26
    chello... 512kbit/sec helyett 400kbit/sec a letöltés, 128kbit/sec helyett 64kbit(!)/sec a feltöltés... persze jönnek azzal a szöveggel, hogy amit reklámoznak az a maximális teljesítmény...
  • Gabest #25
    Azt tudtátok hogy mennyi a chello egy hónapban elérhető maximális átlagsebessége? 106 Kbit/s!

    Ez úgy jön ki hogy 512kbps, amíg le nem korlátoznak, és utána 64kbps hóvégéig.

    Ebből kifolyólag pedig a max forgalom: 32.93GB/hó
  • corleone #23
    Azért nem semmi a UPC reklámja a sebességről. Észre sem vettem, mikor hirdették. A bit nem = byte. Az előző cikkben benne is van:

    "Chello
    Letöltési sebesség: 512Kbit/s = 64Kbyte/s
    Feltöltési sebesség: 128Kbit/s = 16 Kbyte/s
    Forgalmi korlát: 15 GB
    Bruttó ár: 10900 Ft/hó"

    Itt konkrétan erre gondolok: 512Kbit/s = 64Kbyte/s. Na igen jó is lenne 512Kbyte/s. Csak akkor vettem észre a valóságot, mikor már aláírtam a szerződést :( Jöhetne már egy korrekt cég Miskolcra. Szeretném már átlag 150-200k-val szedni az anyagot 20k helyett.