Alex

Vezetékes telefonszolgáltatást indít kábelhálózatán a UPC

A UPC Magyarország a mai napon bejelentette, hogy Budapesten megkezdte közcélú vezetékes telefonszolgáltatását. Az új UPC Telefon a kábeltelevíziós hálózaton keresztül, a megszokott módon, hagyományos telefonkészülékkel használható, minden hívásirányban.

A UPC Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter társaságában jelentette be, hogy a fővárosban, az adatátvitelre is alkalmassá tett, korszerű kábeltelevíziós hálózatain megkezdte közcélú vezetékes telefonszolgáltatását. Ezáltal a cég az országban elsőként kínál széles körben olyan alternatív telefonálási lehetőséget, amelynek használatához nem kell megtartani a korábbi hagyományos telefon-előfizetést, nem kell előhívószámt tárcsázni, ugyanakkor nemcsak távolsági, hanem helyi hívásokat is lehetővé tesz. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter szerint a UPC Telefon szolgáltatással egy újabb lehetőség nyílt a fogyasztók előtt arra, hogy igényeiknek megfelelő hírközlési szolgáltatást vehessenek igénybe.


A UPC Telefon IP-alapú adatátvitel segítségével, de a hagyományos (sodrott rézérpáras vezetéken nyújtott) telefonszolgáltatáshoz hasonló módon, a megszokott telefonkészülékekkel használható, teljesértékű hangszolgáltatást biztosít, elsősorban lakossági felhasználók számára. Az alacsony havidíjú telefonszolgáltatásnál kapcsolási díj nélküli, a megszokottnál 20-40%-kal olcsóbb helyi és távolsági, valamint szintén kedvezményes mobil és nemzetközi, továbbá korlátlanul ingyenes hálózaton belüli hívásokat biztosít. A cégtől igénybevett egyéb szolgáltatásoktól függően a szolgáltató jelentős havidíjkedvezményeket is biztosít, így a telefonálás havidíja - kábeltévé és szélessávú internet előfizetése mellett - akár csupán 1240 Ft is lehet, de önmagában is legfeljebb 2500 Ft-ba kerül havonta.

A táraság előzetes piackutatásai szerint - az előfizetők jelenlegi hívásforgalmát alapul véve - a UPC Telefon felhasználói mintegy 30%-kal csökkenthetik teljes havi telefonköltségüket. Persze a szolgáltatás mindemellett rengeteg, a mobiltelefonnál már megszokott kényelmi szolgáltatást is biztosít a havidíj részeként, tehát pluszköltség nélkül (pl. hangposta, hívásátirányítás, hívószám-megjelenítés, híváskorlátozás, automatikus újrahívás foglaltság esetén, "ne zavarj" szolgáltatás, hangos számla, konferenciabeszélgetés stb.). A szolgáltatás a Cisco Systems által kifejlesztett softswitch technológiára épül.


Az új szolgáltatás elindítása kapcsán Joe Zuravle, a UPC Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta: "Büszkék vagyunk arra, hogy a UPC európai cégcsoportja elsőként Magyarországon vezeti be új típusú telefonszolgáltatását. A UPC Telefon révén nem csupán egy újabb kitűnő minőségű és kedvező díjú szolgáltatást kínálhatunk előfizetőinknek, hanem stratégiai célunkat megvalósítva, a sokcsatornás kábeltelevízióval és a szélessávú internettel együtt immár teljeskörű, integrált távközlési megoldást tudunk biztosítani a családoknak, a szórakozás, kommunikáció és információ hármas egysége jegyében. Kábeltelevíziós hálózatunk így már nem csupán a gyorsinternet-szolgáltatásban kelhet versenyre a hagyományos telefonhálózatokkal, ami által végre kiteljesedhet a valódi hálózatalapú távközlési verseny, további választéknövekedést és árcsökkenést hozva a felhasználóknak. Kábeltévés, internetes és telefonos szolgáltatásainkat egy csomagban kínálva további jelentős kedvezményeket is nyújthatunk a családoknak, melyek így egyetlen szolgáltatónál intézhetik minden modern távközlési szolgáltatásra vonatkozó ügyüket, a megrendeléstől a számlázásig."

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter hozzátette: "A UPC Telefon szolgáltatás elindulásával egy újabb lehetőség nyílt a fogyasztók előtt arra, hogy igényeiknek megfelelő hírközlési szolgáltatást vehessenek igénybe. Bízom benne, hogy a UPC telefonszolgáltatása sikeres lesz és hamarosan nem csupán tíz budapesti kerületben, hanem - ahogy a társaság is ígéri - számos vidéki városban is elérhető lesz."




Az új telefonszolgáltatás egyelőre Budapest összesen tíz kerületében (I., II., IV., VII., VIII., XI., XIII., XIV., XVII. és XXI. kerületeiben) érhető el, de a távközlési társaság jövőre szeretné azt az ország többi, korszerű szolgáltatásaival ellátott területeire is kiterjeszteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Slow #19
    nem tudjátok, hogy PC-t lehet-e használni készüléknek?
    értem ez alatt, hogy valami tárcsázós progival használni ezt az upc telefont (hiszen ip alapu...)
  • dez #18
    A mobil kedvezményes időszak méé drágább még a Matávnál is???
  • dez #17
    Ó, mert a Matáv nem az...? Dehogynem! Az nemrég végetért állami monopóliuma (vagy hogy hívják ezt) alatt betegre kereste magát, rajtunk. Végre kénytelen lesz kicsit visszafogni magát. Bár kérdés, ez most mennyire érinti, mert nincs mindenhol UPC. De hamarosan más kábelesek is indítanak ilyen szolgáltatást. (Én mondjuk emellett SkyPe-ot fogok használni, ahol lehet és érdemes.)
  • Mighty #16
    Akkor nem fogsz telefonálni.
    Az ősrégi MFM-es vinyómat se lehet rákötni a mostani gépemre...
  • Mike #15
    akkor te egy őskövület vagy a XX. századból
  • Mike #14
    1 UPC hír minden napra
  • [HUN]PAStheLoD #13
    és ha én a piros tárcsázósomat akarom rákötni ?
  • Mighty #12
    Jár-e az előfizetéshez telefonkészülék?
    Jelenleg nem, de a UPC Telefon szolgáltatását ön bármely hagyományos analóg RJ11-es csatlakozóval rendelkező készülékkel (beleértve a DECT típusú vezeték nélküli készülékeket, kis analóg alközpontokat, üzenetrögzítőt, fax berendezéseket) használhatja. Bizonyos régebbi típusokkal (pl. tárcsás telefon) a szolgáltatás nem használható.
  • Mighty #11
    Úgy tudom, bármilyen vezetékes telefon ráköthető lesz.
  • quentit #10
    Ezt a rohadt nagy hazugságot! Én is a VIII. kerületben lakom, és NEM érhető itt el az UPC!!!

    A megadott kerületek egy részén érhető csak el, hiányosan, lyukacsosan, hézagosan, helyel-közzel, néhol csak!!!