Franczy

Hivatalosan is bemutatkozott a SiS Xabre 600

Alig egy héttel azt követően, hogy az Nvidia a Comdex szakkiállításon bejelentette legújabb grafikuschipjét, a GeForce FX-et, a napokban a Silicon Integrated Systems (SiS) is leleplezte legújabb grafikus megoldását, név szerint a SiS Xabre 600-at. Lényeges különbség, hogy míg a GeForce FX egy a kereskedelmi forgalomban csak valamikor jövőre debütáló high-end grafikuschip, addig a SiS-féle Xabre 600 egy már lényegében napokon belül világszerte kapható, kedvező ár/teljesítmény mutatójú grafikus megoldás.


A tajvani székhelyű gyártó képviselői a kedden tartott hivatalos bejelentés kapcsán kiemelték, hogy a Xabre 600 elsősorban a fejlettebb gyártási technológia, illetve a magasabb órajel tekintetében különbözik elődeitől. A SiS által a középkategóriás grafikus megoldások piacára pozícionált újdonság immár a legfejlettebb 0,13 mikronos gyártási technológiák segítségével készül. Mint ismeretes, az Nvidia legújabb nagyágyúja, a GeForce FX ugyancsak ilyen gyártási technológiák segítségével fog készülni, ezenkívül pedig tudni lehet, hogy a kanadai székhelyű ATI Technologies a jövő év elején tervezi végrehajtani a jelenlegi 0,15 mikronosról az újabb 0,13 mikronos technológiákra történő átállást, mely átállás értelemszerűen magasabb frekvenciájú ATI chipeket fog eredményezni.

A kifinomultabb chipgyártási technológia, a kisebb csíkszélesség alacsonyabb fogyasztású és kisebb hőtermelésű processzorokat eredményez, azonban az Nvidia például éppen az új technológiákra történő átállás kapcsán felmerült nehézségek miatt késlekedett, illetve késlekedik még mindig a GeForce FX piacra dobásával. Az új gyártási technológiák által biztosított előnyök közé tartozik többek közt a magasabb működési frekvencia. A most bejelentett Xabre 600 grafikuschip immár 300 MHz-es, vagyis magasabb frekvencián ketyeg, mint elődje, a Xabre 400. Az Nvidia-féle GeForce4 Ti4600-as grafikus processzorok, valamint az ATI Technologies Radeon 9700 Pro chipjei egyébként egyaránt 325 MHz-es működési frekvenciával, ám csak 0,15 mikronos csíkszélességgel rendelkeznek. A 300 MHz-es memóriachipekkel (GF4 Ti4600: 325 MHz, Radeon 9700: 310 MHz) szerelt Xabre 600-as grafikuskártyák a gyártó szerint elődeiknél mintegy 20 százalékkal jobb teljesítményt nyújtanak a 3D Mark 2001 tesztprogramban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!