Franczy

Túlhevülő Toshiba notebookok

A különböző számítógépes és fogyasztói elektronikus eszközök gyártásával foglalkozó Toshiba Corporationt a napokban beperelték azzal kapcsolatban, hogy a cég egyes hordozható számítógépei normális használat közben túlhevülhetnek, és az ezt követő javítások elvégzését követően sem minden esetben működnek rendesen. Az amerikai szövetségi bírósághoz július 23-án beadott vádiratban többek közt az szerepel, hogy a Toshiba két Pentium III processzoros hordozható számítógépe, név szerint a Toshiba Satellite 5005-S504, valamint a Toshiba Satellite 5005-S507 gyárilag hibás, mely hiba konkrétan abban mutatkozik meg, hogy az említett két notebook használat közben egyszerűen túlmelegedhet.

A Toshiba nemrégiben elismerte a hiba létezését, és mindkét hordozható számítógéphez kiadott egy olyan BIOS frissítést, mely arra volt hivatott, hogy a notebookokat egy a korábbinál energiatakarékosabb üzemmódban működtesse. A bírósághoz beadott vádiratból azonban kitűnik, hogy a Toshiba ezen, lényegében tűzoltásnak tekinthető megoldása nem járt sikerrel, ugyanis az energiatakarékosságra nagy hangsúlyt helyező BIOS frissítés alkalmazását követően az ominózus Toshiba notebookok jelentős mértékben veszítettek teljesítményükből. Ez egy belépőszintű hordozható számítógép esetében talán még nem is lenne túl zavaró, azonban a Toshiba a Satellite 5005-S504 és Satellite 5005-S507 típusjelzésű hordozható számítógépeket, mint páratlan grafikus teljesítménnyel rendelkező, nagy teljesítményű multimédiás notebookokat reklámozza. Különböző források szerint az elmúlt hetekben-hónapokban több száz felhasználónak okoztak komoly gondokat a Toshiba hibásan megtervezett notebookjai, azonban a károsultak közül eddig csak kettő fordult ügyvédi irodához. A Toshiba munkatársai egyelőre nem kívánták kommentálni a történteket.

Mint ismeretes, az egyre kisebb méretekkel rendelkező hordozható számítógépek esetében a fejlesztőmérnökök számára a megfelelő hűtőrendszerek kialakítása okozza a legtöbb fejtörést. A notebookokban a legtöbb hőt áltlalában a processzor, illetve a grafikuschip termeli, így a gyártóknak elsősorban ezen alkatrészek hűtését kell megoldaniuk. A notebookok esetében az eddigiekben a hűtőbordás, hűtőventillátoros hűtési megoldások voltak a legkedveltebbek, azonban ezen rendszerek jelentős tömege és zaja miatt egyre több gyártó foglalkozik a vízhűtéses notebookok piacra dobásának gondolatával. A Hitachi egyébként nemrégiben már piacra is dobta első vízhűtéses notebookját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!