JohnnyCage

Eleget tesz az ígéreteknek a Microsoft

A szoftveróriás végrehajt néhány olyan módosítást a Windows operációs rendszeren, amelyet az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával kötött, tavaly novemberi megállapodásban vállalt magára.

A Microsoft több feltételt már korábban teljesített a társaság ellen irányuló antitröszt per lezárásaként elfogadott tavaly novemberi megállapodásból. A szoftveróriás hétfőn azonban egy telefonos konferenciabeszélgetés keretében azon tervekről is beszámolt, amelyek a többi kikötés betartásához kapcsolódnak.

"Bár a megállapodás egyelőre még nem végleges, a Microsoft beleegyezett, hogy bizonyos pontjait még a végső ítélet megszületése előtt végrehajtsa" - áll a társaság közleményében. Mint ismeretes, a szoftvercég ellen irányuló antitröszt per 18 felperes amerikai államából kilenc nem fogadta el az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztérumával (U.S. - Department of Justice (DOJ)) korábban kötött megállapodást, és tovább vitték a pert a szoftveróriás ellen.

Az ügyben illetékes szövetségi bíró az elmúlt hónapban elmondta, hogy a tavaly novemberi megállapodás során mindkét fél az antitröszt perekre vonatkozó szabályok szerint járt el, így a megállapodás ügyében a szakértők szerint már az ősz folyamán megszülethet a végső döntés. A szigorúbb szankciókért fellebbező kilenc amerikai állam ezalatt tovább folytatja a pereskedést.

A DOJ-féle megállapodásban vállalt - meglehetősen enyhe - megkötések nem hoznak jelentős változást a Windows operációs rendszerben. A kilenc fellebbező állam ezzel szemben egy olyan Windows verzió kiadását követeli, amelyből a Microsoft saját "middleware" segédprogramjait, mint például a médialejátszót, az internet böngészőt, és az e-mail levelezőprogramot eltávolíthatja a felhasználó, és külső cégek megoldásaival helyettesítheti azokat. A Microsoftnak emellett elérhetővé kellene tennie az Internet Explorer forráskódját, a SUN Microsystems-féle Java Virtual Machine-nek (JVM) pedig 10 éven keresztül, már telepítéskor benne kellene lennie a Windowsban.

Michael Gartenberg, a Jupiter Research elemzője úgy véli, a Microsoft mostani lépése csak reklámfogás. "A Microsoft azt reméli, sikerül néhány PR pontot szereznie a javasolt megállapodás egyes pontjainak teljesítésével" - mondta Gartenberg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #29
    Bocs, nem te mondtad. Rosszul emlékeztem. #16-os beszólás.
  • Pheel #27
    "Mindenesetre szerintem erdemes kombinalni ezeket a tecnologiakat"
    Végülis ezért használja szerinted minden "nagyobb cég" csak a Java-t, mint hajdehúdemegoldást...
  • Pheel #26
    Én azt mondtam, hogy eléggé nehezen találok rá okot, hogy részt vegyek egy ilyen fejlesztésben, mivel nem megalapozott az anyagi oldala. A nem működik kifejezést sosem használtam rá, mivel élő példák vannak rá, hogy mégis.
  • Pheel #23
    "a php tipikus peldaja a write only nyelveknek. Arra jo, hogy adatbazisbol kivegyunk valamit es csinaljunk belole html-t"

    Hogy ez mekkora egy hülyeség! Már megbocsáss! A PHP igencsak sokmindenre jó még, azon kívül, hogy adatbázisból kérjen le adatot. Egyszer majd lapozz már bele a PHP 4.0 dokumentációjába és csak a nagyobb témakörök címeit olvasd végig! Köszi!

    Én elhiszem, hogy a Java-hoz értesz, azt is megértem, ha véded, elvégre az ember már csak olyan, hogy amibe sok időt/pénzt fektetett (mint neked a Java-s tudás megszerzése), azt reflexből védi és felértékeli. Ez nem hiba, emberi tulajdonság. Viszont mielőtt ledegradálsz egy másik fejlesztőeszközt, legalább nagyjából legyél vele tisztában, hogy miről beszélsz.

    Én fejlesztettem Java-ban pár éve. Nem nagy dolgokat, de ez csak azért van, mert nem találtam kényelmesnek és hozzám közel állónak és inkább visszatértem (ha jobban tetszik menekültem) a CPP-hoz. Felesleges lenne elmondanom, hogy miért jobb számomra a CPP. Neked is jobb a Java és kész. Újabban sok időt töltök PHP alapú fejlesztésekkel. A munkám 60%-át ez teszi ki jelenleg.

    Légyszíves gondolkodj el azon, amit mondtál. Köszönöm.
  • Pheel #20
    Ezzel azért vitatkoznék...

    Lehet, hogy meglehet, de sokkal nagyobb energia befektetésével.
  • Pheel #17
    Egy okosan összerakott PHP scripthegy is képes ugyanerre csak kissé komplikáltabban. Esetleg, hogy MS-osak legyünk, ASP :)

    Mert nincs benne garbage collection, de meg lehet bele írni, sőt! Igazából mindent lehet PHP-ből is, amire szükséged lehet, csak gondolkodni kell.
  • CAD #15
    Azt nem vagom, hogy bizonyos dolgokat KI KELL VENNI mig masokat meg BELE KELL tenni ... nemvagom gyerekek. Javas dologgal amit a bizonyos >nagy cegek< hasznalnak, meg nem tapasztaltam... hmm, talan mert tetu lassu az a szar? Normalis szamlazot lehet venni ezret win ala, marpedig gondolom szamlazas stb ez alatt keszul...
  • MuERTe #14
    Ugyanezt gondolom és is a windows kernelről :DD
  • Laci73 #8
    Tudnunk kéne, melyek azok a "bizonyos változtatások". Ahogy a redmondi mentalitást ismerem, csak propaganda az egész.

    No és mikor állítunk emlékművet a WinXP termékkulcs-rendszerének? Egy ismerősöm már előre fél az általa tervezett nagyszabású hardver-bővítéstől...
  • Laalee #5
    az uj service packokkal mar mododban all kiiktatni ezeket a programokat, bar ertelmet nemlatom, de megteheted...