SG.hu·

Megállapodást kötött a lemezkiadókkal az Audiogalaxy

A népszerű internetes fájlcsere szolgáltatást működtető társaság hétfőn megegyezést kötött a lemezkiadókkal, amely többek közöt a szerzői jogok által védett zeneszámok jövőbeli kiszűrését is jelenti.

A megállapodás értelmében az Audiogalaxy köteles engedélyt vagy hozzájárulást kérni az előadótól és a lemezkiadótól ahhoz, hogy egy zeneszámot elérhetővé tegyen a fájlcsere hálózaton. Mindemellett a társaság a jogsértési per gyors lezárása érdekében beleegyezett, hogy egy bizonyos pénzösszeget fizessen a lemezkiadóknak, közölte a RIAA.

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA), a Nemzeti Zeneszerzők Szövetsége (NMPA), illetve a The Harry Fox Agency ügynökség még a múlt hónapban perelték be az Audiogalaxy-t a hálózaton terjesztett zeneszámok szerzői jogainak megsértése miatt. A vád szerint az Audiogalaxy korábbi erőfeszítése a jogvédett zeneszámok kiszűrésére hatástalan volt.

Bár a megállapodás megoldást jelent az Audiogalaxy jogi problémáira, egyúttal elbizonytalanítja a társaság jövőjét. Az Audiogalaxy ezidáig ugyanis felhasználók millióit vonzotta az ingyenesen letölthető zeneszámokkal, mindez a mostani megállapodással azonban már a múlté, és a szolgáltató könnyen a Napster sorsára juthat.

Az Audiogalaxy megállapodása újabb lépés a RIAA fájlcsere szolgáltatások ellen folytatott jogi háborújának. A StreamCast-féle Morpheus, a KaZaA BV, a Grokster, az MP3Board, és a Madster továbbra is a szövetség célkeresztjében állnak.

"A megállapodás jelentős győzelem mindazok számára, akik védik a zene értékeit" - mondta Hiraly Rosen, a RIAA elnök vezérigazgatója. "Ez egyben figyelmeztetést is jelent a többi, illegális zeneterjesztést végző hálózat számára" - tette hozzá.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Mas-Thief2002. 06. 30.. 19:54||#39
Emberek! Amíg nem jön valami nagy ágyú, az AudioGnome-ot tudnám ajánlani. Sok server, nagy mennyiség, de sajna ez is csak olyan, mint a Napster volt.
© hiba2002. 06. 27.. 10:10||#38
Egy Album atlag 4000Ft. Van rajta 10 szam. Ha mar olyan sokra tartja a statisztikajukat a kiadok:

Egy ablbumon atlag 1-2 turheto szam van, a tobbit csak odalottyintettek melle, hogy meglegyen az "Album".

Engem nem erdekel a "tobbi".
Annak az egynek az ara igy: 4000/10 = ~400 Ft.

Adathordozora sincs szuksegem - nem kell a cd.
~200Ft.(vagy tobb a nyomott)
200/10=20Ft. azaz 380Ft egy szam egy albumorol. Igy ennyiert meg meg is vennem talan.
Igy persze nem erne meg sem a kiadonak sem a keszitonek.
© Mas-Thief2002. 06. 23.. 15:58||#37
A legtöbb rohadt megosztóprogram, sokat emlegetett Kazaa, Winmx, stb. Egy kalap xart sem érnek, mert hiába van az embernek megosztásra alkalmas 20000 file-ja, ha van rá mód a programban, hogy letiltsd a letöltést. Az Audiogalaxyban is meg lehetett adni üres könyvtárat, de a keresésben legalább nem kellett halott file-okkal küszködni. Kétségbeesetten keresem a következõ legjobb lehetõséget!
:-((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
© Hitm@n2002. 06. 19.. 23:09||#32
Hát ilyen nincs!!
Csak kb. 2 hónapja ismerem az Ag-t,de egy csomó,számomra jó zenét töltöttem le.
Erre mi van most?! Vége!
Mert egy csomó pénzéhes ürgének nem volt éppen jövedelmezõ ez a szolgáltatás.

Borzasztó az a tény,hogy ezeknek a "nagyhatalmak"-nak milyen messzire elér a mocskos kezük...
© Pharaoh2002. 06. 19.. 22:39||#31
Olyan file cserélõs progi kéne már, amelyiknek a székhelye olyan országban van, ahol nincs törvény a másolatok ellen.
© killahdog2002. 06. 19.. 18:14||#28
a lemezkiadoknak egy nagy************ a ********. erröl ennyit. kéne valami nagyonbrutalitás oldalt cisnálni .com al amin aláirásgyujtés megy hogy ha továbbra is ezt teszik akkor SENKISE VESZI MEG A KURV ALEGÁLIS CDJUKET ! dögöljenek bele a pénzukbe........
© Coine2002. 06. 19.. 18:13||#27
"A megállapodás jelentõs gyõzelem mindazok számára, akik védik a zene értékeit"

hát b@sszák meg !
amíg 4-5 ezer Ft a "zene védelme" addig nem hiszem, h. pölö a magyar ember behódol ennek.
ÉLJEN A KaZaA, ha azt is betiltják....
© Efreet2002. 06. 19.. 11:28||#25
zer0:
ami már megvan neked, azt leszedheted a netröl... elvégre másképp nem másolat lenne... én legalábbis így értelmezem.

plusz szokott az fennlenni mindenfele, hogy az anyag csak tesztelés meg ilyesmi, és 24 óra után törölni kell.
© zer02002. 06. 19.. 11:22||#24
Ezt talaltam az artisjunal




"LETÖLTÉS:
Jogszerû-e mûvek magáncélú letöltése az internetrõl?
Magáncélra általában igen. A letöltés maga a szerzõi
jog kifejezésével élve ?többszörözés", amely kiindulópontként a
szerzõ engedélyéhez kötött. E kötelezettség alól kivételt enged
a törvény szabad felhasználásokról rendelkezõ fejezete. Az Szjt.
35.§ (1) bekezdés kimondja, hogy magáncélra bárki készíthet a mûrõl
másolatot, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve
sem szolgálja (kivéve építészeti mû, mûszaki létesítmény, szoftver,
számítástechnikai eszközzel mûködtetett adattár esetén). Ez a szabály
vonatkozik a letöltésekre is, méghozzá attól függetlenül, hogy a
?feltöltés" jogszerû volt-e."


© zer02002. 06. 19.. 11:13||#23
Az AG nem csak egy file megoszto!...
Az AG egy kozosseg volt, sok kis szigettel (csoportok).


A kaza es winmx (vagy mi) a nyomaba sem erhet.
Kaza es winmx van mas oprendszeren is? mint Mac, Linux ? Ha nem akkor azzal is csokken a tagok szama.

Az volt a jo az AG -ban, hogy elinditottad a linuxos klienst egy olyan szerveren akol nagy a savszelesseg ( nonstop online ) es egy masik tavoli geprol ( akar modemrol is ) lehetett vezerelni a letoltest es nem kellett hozza semmi csak egy web bongeszo.

Az alternativ file megosztok nem tudjak ezt....