Franczy

Bejelentették a SiS Xabre400 grafikuschipet

Az elsősorban különböző alaplapi chipkészleteiről ismert, rendkívül dinamikusan fejlődő tajvani chipgyártó, a Silicon Integrated Systems (SiS) képviselői a napokban hivatalosan is bejelentették a cég SiS Xabre400 típusjelzésű újdonságát, mely nem más, mint a világ első olyan grafikus chipje, mely 8x8 támogatással, tehát AGP8x-os interfész, illetve DirectX 8.1 kompatibilitással rendelkezik.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint kétség sem férhet ahhoz, hogy a SiS ezen vadonatúj grafikus megoldása villámgyorsan elterjed majd a belépőszintű és középkategóriás személyi számítógépek piacán, ily módon pedig komoly bevételi forrást generál az egyébként egyre kiválóbb alaplapi chipseteket piacra dobó tajvani cégnek. Immár azt is tudni lehet, hogy számos grafikuskártya-, illetve alaplapgyártó cég tervbe vette olyan kiváló ár/teljesítmény mutatóval rendelkező új termékek piacra dobását, melyek a most bejelentett Xabre400-as grafikus magra fognak épülni. A korábban SiS 330 kódnév alatt megismert grafikusmagokra többek közt a következő cégek lesznek vevők: Gigabyte, Triplex, ECS, Diligent, CP, Transcend, Soyo, Jaton, Clud 3D, Joytech, Chaintech, Anya, Aopen, Pinview. Ezek alapján elmondható, hogy várhatóan sem a SiS-nek, sem nekünk, azaz egyszerű felhasználóknak nem lesz majd okunk a panaszra, már ami a valamikor május második felében forgalomba kerülő Xabre400-at illeti.


Szakértők szerint a Xabre400 egyik legfontosabb újdonsága az AGP8x-os interfész, mely végre gyógyírt jelenthet az AGP4x-es interfész mára már elég szűkössé vált sávszélességére. Az AGP4x-es interfész 1 GHz-es sávszélessége sok esetben visszafogja azon rendszerek teljesítményét, mely rendszerek egyéb perifériái között ennel jóval nagyobb, 2-4 GHz-es sávszélesség van. A hamarosan kereskedelmi forgalomban is kapható SiS Xabre400 az AGP8x-os technológia révén már 2,1 GHz-es sávszélességgel rendelkezik, vagyis a nem megfelelő sávszélesség ily módon már a múlté. A SiS szerint egyébként a Xabre400-as grafikus megoldások révén olyan úgymond egyensúlyban lévő személyi számítógépeket lehet létrehozni, melyekben az adatok minden szempontból megfelelő sebességgel közlekedhetnek. A Xabre400-as grafikuschip egyébként 128 bites DDR (Double Data Rate) SDRAM memóriainterfésszel rendelkezik, ezenkívül pedig mindenképpen említésre méltó az esetében alkalmazott FMC (Frictionless Memory Control) technológia, mely javítja a memória kihasználtságát, és ily módon enyhít a különböző memória sávszélesség problémákon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tomcat.no1 #7
    Ez a SiS iszonyatosan bele húzott ;)
  • I.C.ram #1
    hmmm akkor lehet nem GF5-re gyujtok majd :))