SG.hu·

Vasárnapi Pc Piac - Alaplapok

Alaplapok

A processzorok és a memóriák piacán lejátszódó folyamatok nagyban befolyásolják az alaplapgyártók lehetőségeit, meghatározóak a fő fejlesztési irányokra és a termékválasztékra nézve.

Még ebben az évben végleg eltűnhetnek a boltok polcairól a Socket370-es (Pentium III, Celeron) valamint a Socket423-as alaplapok. A fejlesztések már hónapok óta leálltak, az iNTEL processzorokkal kapcsolatosan fejlesztett egyetlen termékcsoport az új P4-esek Socket478-a. Az AMD viszont egyelőre nem hagy fel a Socket A támogatásával, legalábbis ebben az évben nem.

A memóriák oldaláról a fejlesztések irányát alapvetően meghatározza, hogy az új technológiák versengéséből a DDR-SDRAM látszik befutónak. Várhatóan régi SDRAM-ot támogató alaplapok nem, vagy csak elvétve jelennek meg. Nem jelentős a RAMBUS támogatása sem, a P4 egyedüli társának beharangozott technológiát immáron sok helyütt kiszorította a DDR-SDRAM. A DDR-SDRAMok sebessége pedig rohamosan emelkedik. A kezdeti 200 és 266 MHz-es modulok után már kaphatók a 333-as példányok is. A fejlesztések nyomán pedig hamarosan piacra kerülhetnek az első 400 MHz-esek is.

Az alaplapok gyártóira hatalmas nyomás nehezedik. A verseny rendkívül kiélezett, nemcsak az újabb és újabb DDR-SDRAM technológiák implementálása jelent kihívást, hanem a rohamosan növekvő sávszélesség igény által életre hívott számtalan technológia is (ATA 133, Serial ATA, Bluetooth, Wireless LAN, FireWire, USB 2.0). A fejlesztések másik meghatározó irányát képviselik a mind fejlettebb grafikus maggal rendelkező alaplapi chipkészletek. Az nVidia nForce technológiája mellett várható az ATI belépése a piac ezen területére.

E rövid bevezető után lássuk hogyan alakultak a legkedvezőbb nettó kiskereskedelmi árak a választások második fordulójának éjszakáján:


A szélsőséges ármozgások magyarázatát a kínálat megcsappanásában kell keresnünk. Egyes cégek az árakat drasztikusan csökkentve próbálnak megszabadulni a nyakukon maradt készletektől, míg mások az utolsó példányok árát magasan tartva abban reménykednek, hogy aki ilyen lapot keres, az kénytelen lesz a magasabb árat megfizetni a szinte egyáltalán nem kapható lapokért. Egy ABIT TH7 RAID 20 ezer nettó alatt annak, aki nem szeretné később bővíteni rendszerét, remek választás lehet.


Rengeteg az új alaplap, a választék hatalmas, az árak szépen kúsznak lefelé.


A választék szűkül, az árak ugyan esnek, de egyelőre nem számottevő mértékben.


Az nForce chipsetes lapok mellett egyre több kisker kínálatában szerepelnek két processzoros alaplapok, valamint feltűntek az első USB 2.0-t támogató típusok is. Az árak csökkenése lehetne radikálisabb is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© AtisH2002. 04. 25.. 16:21||#12
Én is az Asusosok táborához tartozom, de a mostani TUSL2-C-m nem igazán jeleskedik. A korábbi BX-es Asusom sokkal stabilabb volt. A mostanival csak szívok. Erősen gondolkodom, hogy lecserélem. Az is lehet, hogy én vagyok a kivétel...
© Pöty2002. 04. 24.. 11:09||#11
Apám...!
© harcu2002. 04. 23.. 13:27||#10
Pedig nagyon sokan mondják. Bár nekem is Asus van, és nem bántam meg. Előtte Acorp volt, azzal sem volt gond.
© Supergamer-real2002. 04. 23.. 11:36||#9
Egy biztos: az ASUS a tuti ! Én még nem találkoztam olyannal aki ne ezt mondta volna !!!!!!!!!!!!!!!!!!
© tomcool2002. 04. 22.. 23:57||#7
"Max. 512Mb RAM kezelesere kepes, ez hamar keves lehet szerintem, mig a BX-es max. 1Gb-javal ki lehet huzni meg egy darabig."
már bocsi Raster ha megkérdem, de miért nem elég max 512 Mb Ram, és mire is kell neked 1 GB? Nem kötözködés, csak érdekel.
© CybearBoy2002. 04. 22.. 21:24||#5
Nem kell ehez minden típust ismerni, elég egy-két teszt egy adott chipsettel szerelt lapról, nagy valószínűséggel a többi is azonos chipsettel szerelt lap is hasonló tulajdonságokkal fog rendelkezni. Na persze ha nem egy Abitot hasonlítunk össze egy Toamto-val... 😊
© Hanzo2002. 04. 22.. 20:37||#4
Legközelebb ugye már a videókártyák jönnek?
© Raster2002. 04. 22.. 19:34||#2
"Nem látok olyan stabil lapot mint a BX chipsetesek voltak."

En sem. Ugyan TUSL2-C lapom nincs, de alkalmam nyilt egy TUSL2-vel nemileg kozelebbrol megismerkedni. A stabilitasa vegulis megfelelo, de legalabb annyi erv szol ellene, mint mellete:
- Max. 512Mb RAM kezelesere kepes, ez hamar keves lehet szerintem, mig a BX-es max. 1Gb-javal ki lehet huzni meg egy darabig.
- Azonos FSB orajel mellett lenyegesen lasabb a memoria hozzaferese mint a BX-e.

Talan csak akkor eri meg, ha a legfejlettebb, 512 Kb L2-es cache-sel szerelt tualatinra akarsz gepet epiteni. Nem lattam meg mukodes kozben, de a specifikaciok es a tesztek alapjan jol nyomulhat az a proci. Sajnos az ara kicsit borsos, annak ellenere, hogy a kozelmultban szinte megfelezodott (45.000 Ft+Trefa kornyeken landolt), mert szerverbe szanta az Intel.