Franczy

Intel Banias információk

Miközben a processzorháború szépen lassan zajlik, ritkán kerül sor arra, hogy valamely gyártó teljesen újgenerációs chipet jelentsen be, azonban az Intel mostanság éppen erre készülődik, noha nem az asztali számítógépekbe, hanem a notebookokba szánt processzorok piacán. Gondolom ebből már mindenki kitalálta, hogy most a már jó ideje beharangozott, Banias fejlesztési kódnevet viselő, a kezdetektől a mobil környezetekben történő felhasználásra kifejlesztett Intel processzorokról lesz szó, mely chipek a legfrissebb Intel ütemterv szerint 2003 legelején kerülnek majd forgalomba.

Az Intel nagyon komoly reményeket fűz a Banias processzorok sikeréhez, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a chipgyártó a Banias chipeket a legkisebb, pehelysúlyú notebookoktól kezdve a jól megtermett, nagyteljesítményű high-end notebookokig minden féle és fajta hordozható számítógépben el szeretné terjeszteni. Magyarul ez azt jelenti, hogy azon notebookok esetében, ahol a fogyasztás nem elsődleges szempont, a normál Banias chipek jutnak majd fontos szerephez, míg a parányi notebookok esetében a csökkentett teljesítményfelvételű Banias LV chipek kerülnek bevetésre. Elmondható, hogy egyedül a legolcsóbb notebookok maradnak Banias processzorok nélkül, ugyanis ezen low-end notebookok esetében az Intel egy ideig még biztosan a mobil Celeron processzorokra helyezi a hangsúlyt.

A legfrissebb Intel ütemterv szerint tehát a Banias processzor termékcsalád 2003 első negyedévében debütál majd, amikor is a Banias processzorok 1,4 GHz-es, 1,5 GHz-es és 1,6 GHz-es változatokban fognak forgalomba kerülni. Ezt követően a jövő év második negyedévében esedékes az 1,7 GHz-es Banias csúcsmodell érkezése, és ezzel nagyjából egy időben debütál majd az 1,1 GHz-es, alacsony feszültségigényű Banias LV (Low Voltage) processzor, és a 900 MHz-es frekvenciájú, ultra-alacsony feszültségigényű Banias ULV (Ultra Low Voltage) chip. Érdekesség, hogy az Intel a 2,2 GHz-es frekvenciájú Pentium 4-M és az 1,6 GHz-es frekvenciájú Banias processzorokat azonos piaci szegmensbe szánja, ami arra enged következtetni, hogy ez a két, közeljövőben napvilágot látó mobil processzor nagyjából azonos teljesítményt fog nyújtani. Az 1 MB L2 cache-t tartalmazó 1,4, 1,5, illetve 1,6 GHz-es Banias processzorok (FSB: 400 MHz) ára a debütálásuk időpontjában várhatóan 198, 268, illetve 637 dollár lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Supergamer_real #11
    "Szevasztok hülye AMD-s fanok! "

    Ezzel csak magadat minosited.Meghaladja a kepessegeidet a kulturalt tarsalgasi forma?
  • sztavrosz #10
    Szevasztok hülye AMD-s fanok! Sasoljátok meg az alábi videót és megtudjátok mi az igazság. Csak 13 MB, érdemes megnézni (INTEL-es tesóim nektek is csak ajánlani tudom)! Itt megnézhetitek az INTEL procik hőtermelését. Gondolom AMD-s genyók erre is azt fogjátok mondani, hogy kamu, mint a TH-s tesztekre. Nézzétek meg és okuljatok!!! http://bmw.vezer.elte.hu/pub/movies/hardware/intelking.avi
  • Supergamer_real #9
    A Yamhillrol meg az uj oprendszerrol csak annyit, hogy nyugodtan futtathatja a 32bites resz az oprendszert (Pl WinXP) amig a 64 bites jatszik a sajat programjaival.A bemutato a Hammer is egyszerre futtatta a 64 es a 32 bites kodot.Ennek semmi akadalya sincsen.

    Az quad pumped-et igazsag szerint a P4 hardveres pre-fetche igenyelte.Ami koztudottan a szabad FSB-t hasznalja a kert adatok megjosolasara.Ezt a tulajdonsagot a tualatin magos P3is megkapta.Meg is latszik szerencsetlenen, mig a P4 nel 4x annyi FSB jut neki addig a P3 szegenyes busa 100,133MHZ nem igazan eleg erre.

    A Hypertransport meg csak "rovidtavu" megoldas sajnos, mivel a 3GIO elobb vagy utobb elerheto lesz es a HT ez "ala" fog bekerulni.De ez meg egy kicsit odebb van.
  • Laci73 #6
    A Yamhill egy speciális P4 mag, nem önálló processzor. Valószínűleg semmi nem lesz belőle, mivel nem lesz kompatibilis a Hammer-el. A Microsoft nem fog a Yamhill kedvéért még egy x86/64 oprendszert kifejleszteni. Ha pedig kompatibilis lesz, önként is megalázkodik a nagy rivális AMD előtt. A McKinley nem otthoni alkalmazásokhoz lett kitalálva - és idő is kell az elterjedéséhez. A P4/Quad Pumped önmagában nem áll meg a Hammer/Hypertransport kombó ellen. Az Intel egyszerűen elhanyagolta az otthoni/hobbi vonalat, és erre ráugrott az AMD.
  • Supergamer_real #4
    " Én viszont arra lennék kíváncsi, hogy a Hammer ellenében mit lép az Intel. "

    A Yamhill mond neked valamit?Az iNTEL megoldasa 32/64bitre.Egy nyugati szamtech magazin (nagynevu) cikkiroi igy irtak szo szerint "az intel nagyon megijedt" a hammerektol.Nem akarok flame topicot inditani, de ez szo szerinti idezet. Teny, hogy ez nem az elso dolog amivel az AMD rukkolt elo eloszor.A HT-t licencelnie kell(ett) az iNTELnek, mert kulonben a Cisco visszamondta (volna) a szerzodeset a routerekbe szant iNTEL chipekre...
  • Laci73 #3
    Én viszont arra lennék kíváncsi, hogy a Hammer ellenében mit lép az Intel. Fél év és debütál az első Clawhammer. Lesznek majd Hammer-ellenes tanfolyamok, ahol arról győzködnek boldog-boldogtalant hogy a 32 bit jobb mint a 32/64???
  • Supergamer_real #2
    Tenyleg kerdeses, hogy erre mi szukseg van!?Megsem eleg skalazhato a P4?Arrol nem is beszelve, hogy ez megint csak az arat fogja felvinni a procinak mert a statikus ram meg mindig nem tartozik az olcso ramok kategoriajaba.