Franczy

Pentium 4-M alapú hordozható erőművek

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, az Intel hétfőn bemutatta vadonatúj mobil processzorait, az 1,6 GHz-es, illetve 1,7 GHz-es működési frekvenciával rendelkező Pentium 4-M típusjelzésű chipeket, mely két újdonság közül az utóbbi révén az Intel szerint a korábbi 1,2 GHz-es Pentium III-M chippel szerelt notebookoknál megközelítőleg 49 százalékkal nagyobb összteljesítményű hordozható számítógépek jelenhetnek meg a piacon. Az Intel ezen jelentős teljesítmény növekedést a magasabb működési frekvenciával, a 133 MHz helyett immár 400 MHz-es (Quad Pumped) rendszerbusz frekvenciával, valamint a DDR (Double Data Rate) SDRAM memóriatámogatással magyarázza.

Az új mobil Intel processzorok debütálásával párhuzamosan természetesen a nagyobb számítógépgyártó cégek is bejelentették különböző, Pentium 4-M processzorokkal szerelt notebookjaikat, többek közt így tett például a Dell Computer, mely cég a Pentium 4-M alapú Inspiron 8200-as notebookját mint egy parányi hordozható erőművet reklámozza. Gretchen Cole, a Dell Inspiron részlegének marketing igazgatója az újdonság bejelentése kapcsán elmondta, hogy a cég Pentium 4-M processzorokkal szerelt hordozható számítógépei olyan nagy teljesítménnyel és olyan széles körű szolgáltatásokkal rendelkeznek, hogy a felhasználóknak az Inspiron notebookok mellett már nem is lesz szükségük normál asztali számítógépekre. Úgy vélem, hogy a Pentium 4-M processzoros notebook-tulajdonosok lényegében már el is felejthetik az asztali számítógépeket, és ezt teljesen komolyan gondolom - nyilatkozta Cole.


A Pentium 4-M alapú Dell Inspiron 8200-as hordozható számítógépek közül a legolcsóbb modell 1700 dolláros áron kapható, azonban az 1,7 GHz-es frekvenciájú mobil Intel chippel, 15 colos képátlójú LCD kijelzővel, 256 MB memóriával, 40 GB kapacitású merevlemezzel, 64 MB-os Nvidia GeForce4 440 Go típusú grafikus kártyával, valamint CD-RW/DVD meghajtóval ellátott Dell Inspiron csúcsmodell ára már jóval magasabb, egészen pontosan 2900 dollár. A Dell kínálatában egyébként megtalálható egy az ismertetetthez hasonló kiépítésű, azonban némileg olcsóbb modell is, a Dell Latitude C840, melynek ára 2600 dollár.

A Hewlett-Packard is bemutatta a Pentium 4-M processzorokkal szerelt vadonatúj notebookjait, melyek közül sokak szerint a 2299 dolláros áron kapható HP Pavilion zt1000 számíthat a legnagyobb sikerre, ezenkívül pedig megtalálható még a HP kínálatában egy 1800 dolláros és egy 3200 dolláros Omnibook 6200 típusú új notebook is. A HP új notebookjainak alapkiépítése hasonló az ismertetett Dell konfigurációéhoz, vagyis a 15 colos LCD kijelző, a 40 GB-os merevlemez és a CD-RW/DVD meghajtó szinte mindegyik modellben megtalálható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NasaTm #4
    Hehe azert lehet hozzacsatlakoztatni egeret is sot akar billentyut is sot......
    Amugy meg en is Compq party vagyok, de kinezetre a Dell nagyon bitang :)
  • NasaTm #1
    Futkosni elfogadnam :)
    Amugy gyonyoru a gep eloben 2* ilyen durvan nez ki.