JohnnyCage

Dell: Nem látható fellendülés a horizonton

Michael Dell, a világ legnagyobb PC gyártójaként ismert Dell Computer vezérigazgatója egy hétfői nyilatkozatában elmondta, hogy jelenleg nem lát az ipar jelentős fellendülésére utaló jelet. 2001 végén a PC ipar eddigi legrosszabb éveinek egyikét zárta le, amely 16 év után először hozott visszaesést mind a piaci összbevétel, mind az eladott eszközök számát illetően.

Az amerikai üzleti közösség szingapúri összejövetelén tartott beszédében Michael Dell elmondta, hogy az ipar helyzete az Egyesült Államokban némileg javult, de az összkép továbbra is meglehetősen borús. "Amit a költségvetési tervekkel kapcsolatban az Egyesült Államokban hallunk, az egy meglehetősen konzervatív hangnem" - mondta Dell. "A gazdaságot figyelik, a fellendülést várják, és nagy terveik vannak."

"Mi azonban más jeleket is látunk. Véleményem szerint a közeljövő lassú, és fokozatos helyreállást fog hozni" - tette hozá Dell. "Mi azonban inkább a piaci részesedés növelésére összpontosítunk, és nem a fellendülést várjuk." Miközben 2001-ben a PC piacon eladott eszközök száma 5 százalékkal esett vissza, a Dell Computer 15 százalékos növekedést ért el.


Michael Dell

A Texas-i központú társaság vezérigazgatója nemsokkal később azt is elmondta, hogy bár a nagyobb cégek az elmúlt 1-2 évben nem vásároltak, az otthoni felhasználók körében nem volt ilyen jelentős visszaesés. "A fogyasztók továbbra is igen intenzíven vásárolnak, és ez rendkívül kedvező hatással az volt eredményeinkre."

A Dell Computer kiélezett árháborút indított a piacon, amelynek következtében a társaság átvette a vezető szerepet a rivális Compaq Computertől.

A PC ipar idei eredményeit illetően a közelmúltban egymással ellentmondó előjelzések láttak napvilágot. Kevin McCarthy, a CSFB elemzője például a napokban 10 százalékról 5 százalékra csökkentette a PC-k eladási darabszámának idén várható növekedését. Az IDC ezzel ellenben arra számít, hogy a felélénkülő vállalati piac jelentős növekedést fog hozni az ipar számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatti #4
    en meg inkabb osszerakom magamnak a sajat gepemet (szerintem amugy is ez az egyik legelvezetesebb resz, mindig is szerettem legozni :) )
  • Supergamer #2
    Hajrá dell ! Szerintem egyik legjobb márka ! Utána talán a Compaq jön.
  • Laci73 #1
    A nyugati Pc-s piac lassan betelik. Ázsia és Kelet-Európa pedig még mindig a szegényebb vásárlók közé tartozik.