JohnnyCage

Egyre nagyobb a PC-k szerepe a zenekészítésben

A jövő várhatóan legnépszerűbb hangszere az íróasztalon található, és nem más, mint a személyi számítógép.

A számítógép már évek óta fontos segédeszköze a zeneszerzőknek, és egyre inkább egy szövegszerkesztőhöz hasonló szerepet kezd betölteni, csak éppen egy másik területen, a zenekészítésben. A világ legnagyobb hangszerkiállításaként ismert frankfurti Musikmesse rendezvényen a szakértők azonban elmondták, hogy a számítógép kezd maga is hangszerré válni, és immár nem csupán eszköz a zene végleges formájának, hangzásának kialakításában.

Ennek oka elsősorban az, hogy a számítógép tulajdonképpen maga is egy szintetizátor. Az új hardverek, illetve szoftverek segítségével a számítógépek bármilyen hangszer hangjait utánozhatják, és ráadásul olyan effektusokra is képesek, amelyek eredeti hangszerek segítségével nem valósíthatóak meg.

"Kezdetben igen nehéz volt meggyőzni az embereket, hogy a szoftverek a professzionális célokra is megfelelnek" - mondta Daniel Haver, a berlini Native Instruments zenekészítő szoftvert fejlesztő társaság elnöke. "A számítógép mára teljesértékű szintetizátorként használható, és ezt a szakemberek is elismerik" - tette hozzá a vezető, aki elmondta, hogy még Madonna zenekara is szoftverek segítségével készíti a zenéket.

Megoszlanak azonban a vélemények arról, hogy a számítógépek teljesen a hangszerek helyébe léphetnek-e. "A változás meg fog történni, de nem lesz 100 százalékos" - mondta Tsutomu Katoh, a Korg elnöke. "A zenekarok továbbra is szintetizátorokon fognak játszani a közönség előtt" - tette hozzá.

"Amennyiben valaki otthon szeretne zenét készíteni, a számítógép jó választás. Amennyiben azonban élő előadásra kerül a sor, szükség van a hagyományos szintetizátorokra" - mondta Katsuyoshi Dan, a Roland Corp. elnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vízipók #8
    Én meg azt vallom, hogy az már jó zene, ami legalább egy embernek örömet okoz. Tehát rossz zene nincs, max. igénytelen, vagy olyan, ami nekem marhára nem tetszik.
  • Laci73 #3
    Nem kell a hagyományos hangszereket félteni. A nyolcvanas évek elején, amikor a videó-láz elindult, sok "szakértő" arról beszélt hogy a mozi meg fog halni. És nézzük csak meg: a mozi az egyik legjobb szórakozási forma, pedig rengeteg háztartásban ott trónol a videó. Ugyanez várható a hangszeres zene vs. számítógép esetében is...
  • Walaki #1
    Egyszer láttam egy ingyenesen letölthető kis winamp plugint, melyet így jellemeztek:
    "A program amely elbagatelizálta a DJ szakmát"
    Ha mindenki számára hozzáférhetőek lesznek a zeneszerkesztő programot még eljuthatunk a pop szakma elbagatelizálásáig?