Franczy

ATI Technologies hírek

A kiváló minőségű termékeiről híres ATI Technologies képviselői a napokban bejelentették, hogy az ATI-nak két újabb alaplapgyártó céggel sikerült megegyeznie azzal kapcsolatban, hogy ezen cégek a közeljövőben olyan Pentium 4-es alaplapokat dobnak majd piacra, melyek az ATI vadonatúj RS200-as, korábbi fejlesztési kódnevén A3-as chipsetére épülnek majd. Ez a két cég nem más, mint a Wistron és a First International Computer (FIC) , mely cégek állítólag már a jövő héten kezdődő németországi CeBIT kiállításon bemutatják ATI chipsetes újdonságaikat. A hannoveri szakkiállítás keretein belül ezenkívül várhatóan az ATI-val ugyancsak kiváló kapcsolatokat ápoló CP Technology is bemutatja majd saját fejlesztésű RS200-alapú alaplap újdonságait, az azonban egyelőre még kérdéses, hogy ezen cégek ATI chipsetes új alaplapjai a mostani debütálást követően mikor jelennek majd meg a kereskedelmi forgalomban.

Különböző, magukat megnevezni nem kívánó források szerint egyébként a Wistron és az FIC a hordozható számítógépek és a kéziszámítógépek piacán is komoly sikereket szeretne elérni az ATI hathatós támogatásával. Az RS200-as alaplapi chipkészletről tudni kell, hogy az ATI elsősorban az asztali számítógépek és a notebookok piacára szánja, azonban az ATI a közeljövőben számos olyan újdonságot is piacra kíván majd dobni, melyeket a cég kifejezetten mobil felhasználási környezetekbe fog pozícionálni, vagyis ily módon érthetővé válnak az említett két nagy cég közeljövőre vonatkozó tervei. Szakértők szerint egyébként az ATI-nak az RS200-as alaplapi chipkészlettel nagyon nehéz dolga lesz abban a piaci szegmensben, melyben a világ legnagyobb chipgyártója, az Intel is komoly erőkkel képviselteti magát, ezzel együtt azonban sokan úgy vélik, hogy az ATI-nak a grafikuskártyák piacán szerzett jó hírneve mindenképpen sokat lendíthet majd az RS200 eladási mutatóin.

Az ATI Technologies képviselői a mostani bejelentés kapcsán arról is beszámoltak, hogy az elsősorban különböző memóriamoduljairól ismert tajvani Transcend Information, valamint a hongkongi Sapphire Technology és High Tech cégek is csatlakoznak az ATI chipes grafikuskártyák gyártásával foglalkozó cégek egyre népesebb táborába, sőt immár azt is tudni lehet, hogy a Transcend Information már e hónap végén megkezdi az ATI chipes termékek gyártását, melyek április folyamán jelennek majd meg a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!