Franczy

x86-64 támogatás a Linuxban

Az Advanced Micro Devices (AMD) képviselői csütörtökön azt nyilatkozták, hogy várakozások szerint a Linux operációs rendszer nagyobb frissítéseket tartalmazó következő verziója már támogatni fogja a cég x86-64 technológiáját, vagyis azt a technológiát, mely a cég idei év végén debütáló első 64 bites processzorai, a Hammer chipek működésének az alapját képezi. Az AMD képviselői az üggyel kapcsolatban elárulták, hogy az x86-64 támogatást az egyik legnagyobb Linux fejlesztő és disztribútor cég, a SuSE készíti, mely cég az x86-64-es fejlesztéseit nemrégiben már be is mutatta a Linux közösségnek, és az AMD szerint a közeljövőben napvilágot látó 2.6 verziószámű Linux kernelben ezek a fejlesztések már megtalálhatók lesznek, vagyis a 2.6-os Linux kernel tökéletesen kompatibilis lesz a cég következő generációs mikroprocesszoraival.

Habár az x86-64 technológiák már bejelentésüktől fogva komoly Linuxos támogatást élveztek, és a Linux operációs rendszerek már most is tartalmaznak a Hammer chipekkel való kompatibilitást tartalmazó módosításokat, szakértők szerint a SuSE fejlesztési munkálatainak óriási jelentősége van, ugyanis ezen munkálatoknak köszönhetően a Linux kernelbe integrált x86-64 támogatás minden korábbinál kiválóbb lehet. A jelenleg elérhető legfrissebb Linux kernel egyébként a 2.4.18-as verziószámot viseli magán, a fejlesztőknek szánt 2.5-ös, illetve a nagyközönség számára szánt 2.6-os kernel fejlesztési munkálatai pedig folyamatban vannak. Ezzel együtt a 2.6-os kernel megjelenésére még valószínűleg sokat kell majd várni, ugyanis jelenleg éppen, hogy csak elkezdődtek a 2.5-ös kernel fejlesztései, és még a 2.4-es kernelen is lenne mit fejleszteni. Szakértők szerint éppen ezért elképzelhető, hogy amennyiben a fejlesztések nagyon elhúzódnak, akkor már a 2.4-es kernel újabb változataiban is megjelenhet a natív x86-64 támogatás, vagyis ebben az esetben nem kell majd a 2.6-os kernel megjelenésére várnunk. A Linux egyébként már most is több 64 bites processzoron képes működni, így többek közt a Compaq Computer-féle Alpha, illetve a Sun Microsystems-féle UltraSparc processzorokon.


Az AMD vadonatúj Hammer processzor termékcsaládjáról egyelőre nem túl sok konkrétumot lehet tudni, annyi azonban már bizonyosnak tűnik, hogy az első Hammer chip a Clawhammer lesz, melyet a 2003-ban érkező Sledgehammer követ majd. A Hammer processzorok esetében alkalmazott x86-64 technológia számos új utasítást ad a jelenlegi x86-os architektúrához, így az AMD ezen chipjei többek között már képesek lesznek a 64 bites adatcímzésre is, de ezzel párhuzamosan természetesen megmarad a teljeskörű 32 bites kompatibilitás is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)