Franczy

AMD ClawHammer: minden rendben

AMD-hez közeli források jelentései szerint az AMD legközelebbi partnerei a közelmúltban megkapták az első ClawHammer processzorokat, melyekről jelen pillanatban annyit lehet tudni, hogy a cég drezdai gyárában 0,13 mikronos gyártási technológiával készültek, és hogy A0-s core stepping jelzéssel rendelkeznek. Ezen források azt is tudni vélik, hogy az AMD háza táján az x86-64 architektúrával rendelkező processzorok fejlesztési munkálatait illetően továbbra is minden a legnagyobb rendben folyik, vagyis a chipgyártónak ez esetben semmilyen hátráltató tényezővel nem kell megküzdenie. Magyarul ez azt jelenti, hogy az AMD tartani tudja magát a korábbi ütemtervéhez, melyben egyéként többek közt az szerepelt, hogy a ClawHammer processzorok próbagyártása 2002 első felében kezdődik meg, és mint most kiderült, ténylegesen meg is kezdődött.

Amennyiben a jövőben minden jól megy, akkor az AMD az asztali számítógépekbe szánt ClawHammer processzorok sorozatgyártását, illetve kereskedőkhöz történő leszállítását még az idei év utolsó negyedévében megkezdi, vagyis a szerencsésebb felhasználók gépében idén karácsonykor már ilyen AMD chipek lakoznak majd. A ClawHammer processzorokat egyébként várhatóan már a németországi Hannoverben március közepén megrendezendő CeBIT számítástechnikai szakkiállításon meg lehet tekinteni, remélhetőleg működés közben is.

Az AMD a 64 bites kódok támogatása, illetve az általános teljesítménynövelés érdekében számos új technológiát alkalmaz a Hammer családba tartozó processzorok, így a ClawHammer chipek esetében is, így ezen chipekben többek között nyolc új SSE regisztert és ugyancsak nyolc új általános felhasználású regisztert találhatunk majd, valamint az is biztos, hogy az összes általános felhasználású regisztert 64 bitesre szélesíti ki az AMD. A Hammer processzorok ezenkívül teljes körű SSE2 támogatással és továbbfejlesztett hardveres prefetch technológiával rendelkeznek majd, a bennük található integer pipeline 12 szakaszos, az FPU pipeline pedig 17 szakaszos lesz. A Hammer processzorokban ezenkívül egy egy-, illetve kétcsatornás memóriakontroller is helyet kap majd, mely a PC2700-as DDR SDRAM memóriák kezelésére lesz hivatott. Különböző források szerint a Clawhammer legalább 30 százalékkal lesz gyorsabb egy azonos frekvenciájú Athlon XP processzornál, valamint az is egyre valószínűbb, hogy a 3400+ jelzésű ClawHammer processzor jóval a 3 GHz-es frekvenciájú Intel Pentium 4-es chip előtt kerül majd forgalomba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #14
    láma:
    az itaniumban 128 regiszter van. nem 256. csak ugye a szájhagyomány útja...
    az x86 rendszerek 1 kcsit mástészta. elvileg van 8 regiszter. no persze a valóságban meg van vagy 80, de ezeket csak regiszterátnevezzéssel lehet elérni. viszont a bonust: ottvan a 8db. 64bites MMX/3DNow+ regiszter(max 6 db. 32bites művelet) meg ottvan a 16 SSE/SSE2 regiszter(max 4 db. 32bites művelet)
    ha valakit jobban érdekel a téma, akkor nézzen el a www.prohardware.hu oldalra, és olvassa el a yamahill cikket, és a végén a fórumot.
  • Turmoil #11
    A SUN által támogatott 1000 éves x86 valószínűleg a Hammer lesz:) A cikkben volt valai utalás, hogy van valami olyan kapcsolat a két cég között, ami alapján erősen feltételezhető, hogy ez lesz. Mondjuk ha láttak már Hammert, és így mondják, hogy támogtják, akkor az nagyon cool...
    Na majd veszek magamnak egy duál ClawHammer 5000+-os gépet úgy 2003 vége felé, és én leszek a májer a környéken:)

    A P4 SDRAM meg egyszerű recept. A P4 csak úgy működik normálisan, ha 600 millió GB/s sávszélességen nyomatják adattal. Ehhez képest teljesen mindegy, hogy SDR, vagy DDR:)