Franczy

Lassan testet ölt az IBM új tranzisztora

Az IBM képviselői bejelentették, hogy a cég kutatólaboratóriumai által fejlesztett, a világ leggyorsabb szilícium tranzisztorainak titulált elektronikai építőelemek egyre közelebb kerülnek a sorozatgyártáshoz, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben egymás után látnak majd napvilágot olyan, elsősorban hálózati környezetekbe szánt különböző chipek, melyek az említett technológiára épülnek. A mostani bejelentésre annak kapcsán került sor, hogy az IBM Semiconductor Division fejlesztőmérnökeinek sikerült a tavaly bejelentett, úgynevezett 210 GHz-es tranzisztor technológiát működőképes chipek esetében megvalósítania, mely chipek frekvenciája egyelőre ugyan még nem 210 GHz, hanem "csak" 110 GHz.

Az IBM mérnökei elmondták, hogy a cég által kifejlesztett újgenerációs tranzisztorok áramfelvétele mindösszesen 1 milliamper, mely érték körülbelül fele a ma használatos tranzisztorok hasonló adatának, miközben az IBM-féle tranzisztor újdonság elődeihez képest mintegy 80 százalékkal gyorsabb működésre képes. A Big Blue fejlesztői elmondásuk szerint büszkék arra, hogy be tudták bizonyítani, hogy a tavaly bejelentett újgenerációs tranzisztor technológiák teljesen életképesek, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy ezen technológiákat már valós és nem utolsó sorban működőképes chipek esetében is alkalmazni tudták.

Szakértők szerint az IBM-féle újgenerációs tranzisztor technológiára épülő chipek minden valószínűség szerint már a jövő év folyamán megjelennek a kereskedelmi forgalomban, és az első ilyen chipek nagy valószínűség szerint a high-end kategóriás hálózati eszközök esetében jutnak majd rendkívül fontos szerephez. Bernie Meyerson, az IBM egyik fejlesztőmérnöke elmondta, hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő újgenerációs hálózati chipek frekvenciája 110 GHz körül alakul majd, ami azt jelenti, hogy ezen chipek körülbelül háromszor gyorsabb működésre lesznek majd képesek, mint a napjainkban forgalomban levő csúcskategóriás hálózati chipek. Ráadásul ez még csak a kezdet, ugyanis a 110 GHz a kezdőfrekvencia lesz, melyet idővel szépen lassan tovább kívánnak majd emelni.

Meyerson arról is említést tett, hogy a 110 GHz-es frekvencián üzemelő hálózati chipek révén akár 100 Gbps-os adatátviteli sebességet is el lehet majd érni, mégpedig úgy, hogy a hálózati eszközök fogyasztása alacsonyan tartható, ezenkívül lehetőség nyílik majd a működési frekvencia dinamikus változtatására is, melynek köszönhetően tovább csökkenthet majd a fogyasztás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!