Franczy

PC újrahasznosítás egy kaliforniai börtönben

Az egyik kaliforniai börtön lakói hamarosan bekapcsolódhatnak a high-tech gazdasági körforgásba, ugyanis a börtön elítéltjei különböző régi számítógépes alkatrészek újrafelhasználásában vesznek majd részt. A híradások szerint az atwateri börtönintézet mintegy 350 lakója vesz majd részt abban a munkában, melynek keretein belül régi személyi számítógépeket, monitorokat és egyéb perifériákat hasznosítanak újra. Larry Novicky, a különböző elektronikus berendezések újrahasznosításával foglalkozó Unicor cég vezérigazgatója elmondta, hogy az atwateri börtön elítéltjei elsősorban olyan régi, elhasznált számítógépes alkatrészeket dolgoznak majd fel, melyek korábban kormányzati hivatalokban és nagyvállalatoknál teljesítettek szolgálatot. A Unicor egyébként a Szövetségi Börtön Ipar egyik alvállalkozása, és az amerikai igazságügyi minisztérium alá tartozik.

A Unicor és az atwateri börtön képviselői a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a börtönbe teherautókon érkező számítógépeket és a hozzájuk tartozó perifériákat az elítéltek alapos tesztelés alá vetik, majd ezt követően eldöntik, hogy az adott eszköznek mi legyen a sorsa. Amennyiben az adott berendezést meg lehet javítani, vagy fel lehet újítani, akkor az a megfelelő munkálatok elvégzése után alapítványokhoz, vagy esetlegesen eladásra kerül, ellenkező esetben pedig az eszközökben található különböző alapanyagokat egymástól elkülönítve összegyűjtik és megfelelő módon újrahasznosítják őket.

Szakértők szerint mindenképpen nagy jelentősége van annak, hogy immár a börtönlakók is részt vehetnek az elavult számítógépes alkatrészek újrahasznosításában, ugyanis ez nagyon komoly gondot jelent az Egyesült Államokban, ahol különböző felmérések szerint évente több mint 20 millió személyi számítógép avul el, illetve kerül szemétbe. Az újrahasznosítás fontossága egyrészt abban rejlik, hogy ily módon elkerülhető a számítógépes alkatrészekben található mérgező anyagok természetbe való kijutása, másrészt pedig arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy egy amerikai nagyvállalat által elavultnak ítélt számítógép milyen jó szolgálatot tehet például egy elmaradott ország iskolájában. Az atwateri börtönben egyébként már a kezdetekben is napi mintegy ötezer darab katódsugárcsöves monitort tudnak majd feldolgozni, és az ígéretek szerint ez a kapacitás hamarosan megduplázódik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatti #5
    Valoszinuleg, a kerdes az, hogy mennyibe volna pl. athozni ezeket a gepeket a nagy vizen, es eljuttatni a raszoruloknak, akiket aztan bevarhatna a rendorseg, mert illegalis szoftvereket hasznaltak...
  • braindance #1
    Ez jó. Ha véletlenül kedve támad valakinek levezetni a felgyűlt ingerültségét a számítógépével szemben, megteheti, legrosszabb esetben lesittelik garázdaságért, majd a börtönben folytathatja zavartalanul a katódsugárcsöves monitorok bakancsal történő amortizálását.