Franczy

Asztali P4 notebookba? És a fogyasztás?

Különböző források szerint a hordozható számítógépek gyártásával foglalkozó cégek a közeljövőben mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy színesítsék termékskálájukat, így egyes gyártók attól sem riadnak el, hogy az eredetileg az asztali számítógépek piacára szánt Intel Pentium 4-es processzorokat használják fel egyes modelljeik esetében. A gyártók ezen lépése mindenképpen megkérdőjelezhető, hiszen ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kifejezetten a notebookokba szánt, közeljövőben debütáló Pentium 4-es processzorok sem éppen kis fogyasztásukról, illetve hőtermelésükről lesznek híresek, vagyis el lehet képzelni, hogy egy "normál" Pentium 4-es processzorral szerelt hordozható számítógép egy feltöltéssel elérhető maximális működési ideje hogyan alakul majd.

Ezen szempont szerint tehát érthetetlen, hogy egyes gyártók miért kívánnak ilyen notebookokat forgalomba hozni, más szempontból azonban tökéletesen érthető, hogy miért cselekednek így. Ez a szempont pedig nem más, mint az ár, ugyanis mint az köztudott, az Intel a hordozható számítógépekbe szánt processzorait jelentősen magasabb áron hozza forgalomba, mint az azoktól néhány dologban különböző, asztali számítógépekbe szánt eredeti chipeket, tehát most arról van szó, hogy a notebookgyártók ily módon lázadni kezdenek az Intel magas árai ellen. A dologhoz tartozik, hogy notebookgyártó cégek alatt itt most nem néhány távol-keleti kis céget kell érteni, hanem olyan nagyvállalatokat, mint például a Compaq Computer, vagy a Gateway, mely cégek egyes források szerint a közeli jövőben piacra dobják az asztali számítógépekbe szánt Pentium 4-es chipekkel szerelt notebookjaikat, melyeket nem titkoltan a sokkal drágább Pentium III-M, illetve Pentium 4-M processzorokkal szerelt notebookok konkurenciáinak szánnak. A Toshiba egyébként már meg is előzte az említett két céget, ugyanis Kanadában már kaphatók a teljesen standard Pentium 4-es processzorral szerelt Toshiba notebookok, melyek rövid időn belül az amerikai és európai piacon is kaphatók lesznek.

A notebook gyártók várhatón az 1,6 GHz-es, valamint 1,8 GHz-es működési frekvenciával rendelkező Pentium 4-es processzorokat teszik majd bele leginkább a notebookjaikba, ugyanis ezen chipek ára a bemutatások óta jelentős mértékben csökkent, hiszen például míg az 1,6 GHz-es modell tavaly júliusi debütálásakor még 294 dollárba került, addig ma ez a processzor már csak 133 dollárt kóstál. Az 1,8 GHz-es frekvenciájú Pentium 4-es processzor jelenlegi listaára 193 dollár, mely összeg több mint 300, azaz háromszáz dollárral alacsonyabb az 1,2 GHz-es Pentium III-M processzor áránál. Ily módon érthetővé válik a notebookgyártók döntése, hiszen az "asztali" Pentium 4-es chipekkel szerelt notebookok nemcsak olcsóbbak a mobil chipekkel szerelt társaiknál, hanem ráadásul a Pentium 4-es logókkal büszkélkedő notebookok sokkal vonzóbbak a Pentium III-as matricával ellátott modelleknél. Ja és, hogy mi lesz a fogyasztással? Kit érdekel...

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dewdew #6
    Nem vagyok SG tag, semmilyen kapcsolatom nincsen veluk, de mivel ez a legjobb magyar oldal, ezert vagyok itt folyamatosan.
    Az SG-nek soha semmit nem irtam meg, en mindig is a dewdew voltam, egy ideje pedig megahardver. A cikkeim kizarolag a megahardver.hu-n jelennek meg.
  • zplayer #4
    azer masfel ora... Az nem sok.
  • b #3
    te dewdew, te most egy új oldalt csinálsz? nem vagy az sg-nek a tagja?
  • dewdew #2
    Itt egy teszt
    magyarul
    egy 2 GHz-es laptoprol.