Franczy

Egyesül a Hynix és a Micron?

Dél-korea egyik legnagyobb félvezetőgyártó cége, a Hynix Semiconductor képviselői pénteken bejelentették, hogy amennyiben a cég vezetői a közeljövőben meg tudnak állapodni a Hynix legkomolyabb amerikai konkurensével, a Micron Technology-val egy esetleges együttműködési szerződést illetően, akkor az így létrejövő szövetség működése túlmutathat a memóriachipek gyártásán.

Szakértők szerint a Hynix Semiconductor és a Micron Technologies egyesülése komoly változásokat hozhat a memórichipek és az egyéb félvezető eszközök piacán, hiszen a dél-koreai-amerikai érdekcsoportosulás közös erővel könnyedén maga mögött tudhatná a világ egyik legnagyobb, memóriachipek és félvezetők gyártásával foglalkozó cégét, a Samsung Electronics-et, mely cég - mint az köztudott - a Hynix-hez hasonlóan dél-koreai központú.

"A Micron Technology-vel az eddigiekben folytatott tárgyalásokon sok mindenről szó esett, így többek közt arról is, hogy a két cég esetlegesen csak a DRAM (Dynamic Random Access Memory) piaci érdekeltségeit vonja össze, vagy a két szerződő fél lényegében az egész félvezető gyártókapacitását megosztja egymással" - áll az üggyel kapcsolatban a napokban kiadott Hynix-féle hivatalos nyilatkozatban.

A korábban Hyundai Electronics néven ismert Hynix 2001-ben nem zárt túl sikeres évet, ugyanis a cég vezetői az elmúlt évben kétszer is arra kényszerültek, hogy nagyobb összegeket vegyenek fel a Hynix hitelezőitől. Az év folyamán aztán a dél-koreai cég vezetősége úgy határozott, hogy megpróbálják eladni a Hynix egyes gyártóüzemeit, illetve egyéb érdekeltségeit, majd december elején tárgyalásokba kezdtek az amerikai Micron Technologies céggel, egy esetleges együttműködési szerződést iletően. A Hynixnek egyébként világszerte tizenhárom nagyobb félvezetőgyártó üzeme van, melyek közé többek közt az az eugene-i (Oregon) üzem tartozik, melyben különböző nehézségekre hivatkozva idén júliusban hat hónapra felfüggesztették a memóriachipek gyártását.

A két félvezetőgyártó óriáscég esetleges egyesülésével kapcsolatos információk és pletykák egyébként már a szerződések aláírása előtt megtették pozitív hatásukat, ugyanis a Hynix Semiconductors részvényeinek ára azon nyomban 4,31 százalékkal emelkedett. Az egyébként továbbra is kérdéses, hogy a két cég közötti házasság szentesítésére mikor kerül majd sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!