JohnnyCage

A Toshiba felbontja partnerkapcsolatát a Siemens-szel

A japán Toshiba a napokban végetvetett partnerkapcsolatának a német Siemens-szel. A 3G mobiltelefonok közös fejlesztésére létrehozott szövetség felbomlását az újgenerációs eszközök európai megjelenésének késése okozta.

A két óriáscég partnerkapcsolatának felbomlásáról először a német Handelsblatt napilap adott hírt, miután a Toshiba szóvivője azt nyilatkozta, a közös fejlesztések nem úgy haladnak, mint ahogy a tervek szóltak. A japán társaság szóvivője eleinte tagadta, hogy a két cég felbontotta volna együttműködési megállapodását, később azonban beismerte, hogy valójában ez történt. Mint a szóvivő elmondta, a Toshiba mérlegelte az együttműködés jövedelmezőségét, és arra a megállapításra jutott, hogy nincs szükség a fejlesztések közös elvégzésére.

Az együttműködési megállapodás egyébként még tavaly novemberben jött létre. A Toshiba akkor még hosszútávú szövetségről beszélt, amelynek célja a harmadik generációs (3G) mobilkészülékek kifejlesztése. A két társaság közösen végezte volna az ezirányú kutatási és fejlesztési munkálatokat, hogy az új 3G mobiltelefonok még 2002 első felében piacra kerülhessenek.

Az európai mobilszolgáltatók szerint azonban a 3G hálózatok legkorábban is csak 2002 legvégén jelenhetnek meg a kontinensen. A Toshiba ezért úgy döntött, felbontja együttműködését a Siemens-szel, amely utóbbi így egymaga kénytelen viselni a fejlesztések költségeit.

A két társaság fejlesztései az Európába és Ázsiába szánt W-CDMA (Wideband Code Division Multiple Access - Szélessávú kódosztásos, többszörös hozzáférésű) technológiára alapuló 3G telefonokra koncentrálódott, és olyan területeket is érintett, mint az MPEG-4 támogatású, videó képességekkel ellátott készülékek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • b #1
    a zilyen szerződéseket híjják kölcsönös ipari kémkedésnek. :)