Csabi

Megújult az Airboard Tablet TV

A Sony az első Airboard termékét körülbelül egy évvel ezelőtt jelentette be. A készülék tulajdonképpen egy televízió és egy Tablet PC egyesítésével jött létre, főleg azzal a céllal, hogy a hordozható eszköz segítségével lehessen TV-t nézni és Internetezni. Az Airboard Tablet TV két fontosabb komponensből épül fel. Az egyik maga a hordozható Tablet TV, amely többek között a kijelzőt tartalmazza. A másik pedig egy úgynevezett bázisállomás, amelynek 30 méteres körzetében vezetéknéküli kapcsolat alakítható ki a Tablet TV-vel.

A Sony az új Airboard Tablet TV-jét kívül-belül átalakította. Némiképp megváltoztatta a készülék formáját, és a kényelmesebb kezelhetőség érdekében csúszásmentes betéteket is elhelyezett rajta. A kijelző mérete 10,4 colról 12,1 colra változott. A felbontás maximálisan 800 x 600 pixeles (SVGA) lehet. A kijelző nemcsak nagyobb lett, hanem az erősebb háttérmegvilágításnak köszönhetően a fényereje is megnőtt.


Az új Airboard Tablet TV-ben 64 megabájt memória található, míg a báziskészülékben 32 megabájt kapott helyet. A cég szerint az új eszköz az eddigieknél hosszabb akkumulátorélettartamot biztosít, ugyanis körülbelül 2 óra TV nézésre és három óra Internetezésre ad lehetőséget egy feltöltéssel. Az Airboard a Wind River Systems által kifejlesztett VXWorks operációs rendszerre épül.

Mindenképpen érdemes pár szót ejteni az új Airboard Tablet TV-hez tartozó báziskészülékről, ugyanis az előző modellekhez képest ez is sokat fejlődött. Megtalálható rajta egy telefon és Ethernet csatlakozó illetve egy video bemenet, amelyen keresztül például DVD lejátszó csatlakoztatható a készülékhez. A bázisállomás USB porttal és számos, nyomtatószervereknél megszokott funkcióval bővült. Ezeknek köszönhetően az USB porthoz kapcsolt nyomtató a Tablet TV-ről akár vezetékek nélkül is használható. A Sony új Tablet TV-je a 802.11b előírásokat támogatja, amely a vezetéknélküli kommunikációt biztosítja.

A legújabb Airboard Tablet TV január 25-én kerül piacra Japánban, és az ára körülbelül 1050 dollár (300 000 forint) lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!