SG.hu·

A PC gyártók nem értenek egyet az Intel stratégiájával

A chipóriás Intel VIA Technologies ellen irányuló szabadalomsértési pereit számos számítógépgyártó nem nézi jó szemmel, állítja a pereskedésbe maga is belekeveredett brit Realtime Distribution.

A számítógép alkatrészek nagykereskedelmével foglalkozó Realtime Distribution a tajvani VIA Technologies és Elitegroup Computer Systems (ECS) cégek mellett szintén célpontja lett az Intel közelmúltban indított pereinek. A disztribútor azt állítja, számítógépgyártó partnercégeit egyre inkább bosszantja az Intel vaskezű stratégiája.

A Cambridgeshire-i központú, 50 millió fontos évi bevétellel rendelkező társaság az elmúlt héten értesítette partnereit az Intel újabb pereiről. A legtöbb cég a Realtime ellen is irányuló Intel per ellenére megerősítette korábban bejelentett megrendeléseit, és az Intel korábbi hasonló pereinek fényében csak kevés cég tartja valószínűnek, hogy a perben végül ítélet fog születni, mondta Mark Reed, a társaság értékesítési igazgatója. A legvalószínűbbnek jelenleg az tűnik, hogy a társaságok idővel peren kívüli egyezséget fognak kötni.

Reed elmondása szerint a céggel kapcsolatban álló számítógépgyártókat egyre inkább zavarja az Intel magatartása, és számos cégvezető méltatlankodott, amiért az Intel pert indított a VIA ellen. Mindeközben a Realtime várhatóan nem fogja levenni termékpalettájáról egyik forgalmazott termékét sem, még azokat a VIA C3 processzorokat sem, amelyek Reed szerint a cég perbe való bevonásának okát jelentik. A Realtime az Intel és AMD processzorok forgalmazása mellett a VIA C3 CPU-inak legnagyobb európai disztribútora is, és vélhetően ez utóbbi váltotta ki az Intel haragját.

Az Intel eközben továbbra is azt hangoztatja, mindössze szellemi tulajdonát szeretné megvédeni a szabadalomsértő VIA Technologies-től, és e cél érdekében a jövőben is mindent meg fog tenni. Az Intel szerint a felhasználóknak meg kell érteniük, hogy mindezen perek a társaság szabadalmainak védelmében folynak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hehe (the real)2001. 10. 04.. 12:01||#3
egy fuldoklo ember utolso mozzanatai
© CAD2001. 10. 03.. 23:31||#2
Ajaj, intel nagyon elfajult... en is megertrem szegeny kivert kutya, azott-fazott intelt 😞( - de azert ugye meg van mit a tejbe apritani intel bácsi? - ugye van?