SG.hu·
Míg a nyugati világ fél az MI-től, addig Ázsia a fejlődés motorját látja benne
Az informatikai nagyvállalatokkal szembeni választói ellenszenv hozzájárult az amerikai félidős választások eredményének alakulásához, és hasonló félelmek terjednek Európában is. Kelet felé tekintve azonban drámaian optimistább hozzáállással találkozunk.
Amerikában alig telik el úgy egy hét, hogy ne esne szó valamilyen „MI-apokalipszisről”, vagyis arról a szorongató lehetőségről, hogy az MI megszüntetheti a munkahelyeket, kibertámadásokat szabadíthat el, vagy még ennél is rosszabb következményekkel járhat. És ahogyan a múlt heti amerikai félidős választások is megmutatták, az adatközpontokkal szembeni ellenállás olyan erős, hogya választók többsége azt mondta, ez fontos tényező volt szavazata leadásakor, a politikusok pedig moratóriumokat ígértek. Az ellenállást környezetvédelmi szempontokkal indokolják, a felmérések azonban azt mutatják, hogy az amerikaiak más, nagy energiaigényű létesítményeket, például az Amazon elosztóközpontjait elfogadják. „A korábbi digitális szolgáltatásokhoz képest az MI-vel szemben egyértelműen erős ellenérzés mutatkozik” - mondja Patrick Ruffini közvélemény-kutató. Egyszerűen fogalmazva: az amerikai választók gyűlölik.
Kína azonban más. Egy Saoguanban zajló adatközpont-építési projekt közelében is tapasztalni nyugtalanságot, ez azonban elsősorban arra vonatkozik, hogy a helyi falvak lakói is részesülnek-e majd a gazdasági előnyökből. A munkahelyekkel kapcsolatos kérdéseket háttérbe szorítja az izgatott várakozás érzése. Vagy ahogyan Bing Song, az a kínai tudós, aki jelenleg a Berggruen Intézet elnöke, fogalmazott: „Kínában is hallani fogunk a munkahelyek elvesztésétől, az emberi szubjektivitás eróziójától és az élet értelmének elvesztésétől való félelmekről, ugyanúgy, mint az Egyesült Államokban és másutt. De sokkal kevésbé erős az az egzisztenciális félelem, mint amit a nyugati fősodratú médiában tapasztalunk.”
A felmérések ezt alátámasztják: Kína és Ázsia jelentős része sokkal optimistábban tekint az MI előnyeire, mint a nyugati világ, és kevésbé aggódik a kockázatok miatt. Európa pesszimistább, de az MI veszélyei miatt ott is kevésbé aggódnak, mint Amerikában. Egyesek ezt az elnyomással magyarázhatják. Kevin Rudd, Ausztrália korábbi miniszterelnöke rámutat, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök Kína jövője szempontjából alapvető fontosságúnak tartja az MI fejlesztését, és egyre tekintélyelvűbb politikát folytat. A hétköznapi kínai embereknek ezért nehéz tiltakozniuk az MI ellen. A félelem azonban önmagában nem magyarázza a hozzáállásbeli különbséget. Az olyan demokráciák, mint Japán és Dél-Korea, szintén nagyon optimisták. Ugyanez igaz a legtöbb feltörekvő piacra, függetlenül attól, hogy autokratikus vagy demokratikus berendezkedésű országról van-e szó.
Nemrég Cambridge-ben zajlott egy tanácskozás arról, hogyan lehetne az ágensalapú MI-t kormányzati szolgáltatásokban használni. Ezen számos nyugati résztvevő azon aggódott, miként szerezhetné meg a közvélemény támogatását, a feltörekvő piacokról érkezők viszont nem. A rendezvény része volt egy hackathon is, amelyet egy indiai csapat nyert meg. „A mi embereink lelkesek” - mondta az Egyesült Arab Emírségek egyik magas rangú tisztviselője, megjegyezve, hogy az ország 2028-ig az összes kormányzati szolgáltatás felében tervezi alkalmazni az ágensalapú MI-t, ez azonban egyelőre nem váltott ki tiltakozásokat. James Manyika, a Google-Alphabet alelnöke, aki Zimbabwéban született, hasonló megosztottságot tapasztalt, amikor az ENSZ-ben társelnökként vett részt az MI-ről szóló vitákban. „Nem lenne helyes azt állítani, hogy a globális dél országai mentesek az MI-vel kapcsolatos aggodalmaktól. A kutatások azonban azt mutatják, hogy a globális délen az emberek általában sokkal pozitívabban viszonyulnak hozzá.”
A legfontosabb tehát annak megértése, hogy az MI-vel szembeni amerikai ellenszenv nem általános jelenség, még akkor sem, ha jelenleg az Egyesült Államok alakítja a globális közbeszédet. Most azonban, hogy a demokraták átveszik az irányítást a Kongresszusban, és nagyobb befolyásuk lesz az MI-politikára, fel kell tennünk a kérdést: miért létezik ez a különbség? És mit tanulhatunk egymástól? A hozzáállásbeli megosztottságot kétféleképpen lehet megmagyarázni: a gazdasági és közpolitikai helyzet kézzelfogható különbségeivel, illetve a már korábban is létező kulturális mintázatokkal.
Kezdjük az elsővel. A közhangulatot egyértelműen befolyásoló tényezők egyike a demográfia. Az olyan országokban, mint Japán és Dél-Korea, egyre súlyosabb munkaerőhiány fenyeget, és az emberek bizalmatlanok a bevándorlókkal szemben, ami megkönnyíti a választók számára az automatizálás elfogadását. Amerikában azonban kevésbé súlyos a demográfiai visszaesés, ezért kisebb a gazdasági ösztönzés arra, hogy a robotok mellett álljanak ki.
A relatív jólét szintén számít. Az érett nyugati gazdaságokban, amelyek nagymértékben a szolgáltató szektorra támaszkodnak, a választók attól tartanak, hogy az MI felszámolja a szellemi munkaköröket, és így a jövő rosszabb lesz, mint a múlt. Számos ázsiai országban viszont a technológiai fejlődésnek köszönhetően az utóbbi időben nőtt a gazdasági jólét, ami pozitívabb hozzáállást eredményez. Sok szegény ország szeretné behozni a lemaradását, és egyesek úgy gondolják, hogy az MI kiegyenlítheti az esélyeket azáltal, hogy lehetővé teszi számukra az egészségügyi ellátás és az oktatás sokkal szélesebb körű biztosítását. „Minden attól függ, hogy mit veszíthetünk” - mondta egy magas rangú afrikai jegybankár a cambridge-i konferencián.
A közpolitika is eltérő. Az olyan országokban, mint az Egyesült Államok, az MI-ből származó nyereség tovább gazdagítja az elitet, és alig történik erőfeszítés ennek a vagyonnak az újraelosztására. „A választók dühösek a techmágnásokra” - mondta Steve Bannon, a MAGA mozgalom egyik stratégája. Az amerikai kormány és a nagy technológiai vállalatok arra sem tettek kísérletet, hogy összehangolt intézkedéscsomagot vezessenek be a munkavállalók MI-eszközök használatára történő képzésére, vagy új munkahelyeket találjanak számukra arra az esetre, ha az MI kiszorítaná őket. Az emberektől azt várják, hogy egyedül boldoguljanak a kihívásokkal.
Másutt a kormányzati kommunikáció az MI közjóra gyakorolt hatását hangsúlyozza, még akkor is, ha a valóság ettől eltér, és az államok láthatóbban, nagyobb mértékben avatkoznak be az emberek védelmében. Japánban például a vállalatok igyekeznek képezni a munkavállalóikat, bár a cégek tényleges MI-alkalmazási aránya továbbra is alacsony. Szingapúrban a kormány a bölcsőtől a sírig biztosítja az MI-vel kapcsolatos készségek elsajátítását, fellép a félretájékoztatás ellen, és küzd a munkahelyek megszűnése ellen, különösen a friss diplomások körében.
„Amit a kormányok a Covid idején válságintézkedésként tettek az első munkahely megszerzésének támogatására, illetve amit egyes kormányok a globális pénzügyi válság idején tettek, annak most részét kell képeznie a kormányok rendelkezésére álló strukturális szakpolitikai eszköztárnak” - mondta Tharman Shanmugaratnam, Szingapúr elnöke a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank múlt havi találkozóján. „Szükség van az állami és a magánszektor együttműködésére, amelynek keretében a közszféra ösztönzi a magánszektort arra, hogy friss diplomásokat alkalmazzon.” Az ilyen megfogalmazások és intézkedések a nyugati világ nagy részéből feltűnően hiányoznak. Nem csoda, hogy az emberek félnek.
A hozzáállásbeli különbség magyarázatának második módja a társadalmak közös szövetében és világképében, más szóval a kultúrában keresendő. A közgazdászok és a technológiai szakemberek ritkán vizsgálják ezt, mivel a kultúra nehezen megragadható jelenség. Ráadásul a nemzeti „kultúrák” soha nem léteznek egymástól hermetikusan elzárt dobozokként. Inkább lassan hömpölygő folyókhoz hasonlítanak, sáros partokkal, amelyekbe folyamatosan újabb patakok ömlenek. A kulturális különbségek mégis mélyrehatóan számítanak, mivel az MI-hez való hozzáállásunkat nem csupán a technológiáról alkotott elképzeléseink alakítják, hanem az is, hogy mit gondolunk az emberi lét jelentéséről.
„A nyugati világban sajátos elképzelés él arról, hogy az MI vagy rendkívül pozitív, vagy apokaliptikusan negatív hatású lesz” - mondja Stephen Cave, a brit külügyminisztérium egykori diplomatája. „Más kultúrák egészen másként tekintenek az MI-re.” Miért? Az egyik tényező a vallás. Amikor a pápa nemrég kiadta az MI-ről szóló enciklikáját, abból indult ki, hogy az emberek különböznek a gépektől, és csak az embereknek van lelkük. Ezért kapta az enciklika a „Magnifica Humanitas” címet. Ez az utóbbi évszázadok zsidó-keresztény teológiáját tükrözi, amely feltételezi, hogy határvonal húzódik az élő és az élettelen lények között.
Valójában ez a szembeállító szemlélet nem mindig létezett. Joanna Leidenhag brit teológus szerint a korai keresztény gondolkodásban jelen volt a „pánpszichizmus”, amely szerint az emberek elválaszthatatlanul összefonódnak a természettel. Egyes modern Szilícium-völgyi vezetők, például Peter Thiel pedig annyira támogatják az MI és az ember közötti interakciót, hogy keresztény nyelvezetet használnak a kritikusok „hamis messiásokként és hamis prófétákként” való megbélyegzésére. A keresztény gondolkodás újabb kori szembeállító szemlélete azonban mélyen beépült az angol nyelvű médiakultúra robotokról alkotott, túlnyomórészt negatív képébe, jóval azelőtt, hogy az ágensalapú MI támadásokat indított volna a Hugging Face nyílt forráskódú MI-platform ellen. Elég, ha olyan filmekre gondolunk, mint a Terminátor, a 2001: Űrodüsszeia vagy az Ex Machina.
Máshol ez nem így van. Japánban például a populáris kultúra talán legismertebb robotja egy rajzfilmfigura, Astro Boy, akit Japánban Mighty Atom néven ismernek. Az 1950-es években megalkotott kedves figura az emberek segítőtársa. Alkotója, Tezuka Oszamu, a modern manga megteremtője megjegyezte, hogy a robotokhoz való japán viszony az ország vallási örökségét tükrözi. Ez a hagyomány nem használ kettős kategóriákat az emberek meghatározására, hanem mindent összekapcsolódónak tekint, és úgy tartja, hogy mindenben jelen van a kami, vagyis a spirituális lényeg. Ha úgy gondoljuk, hogy a sziklák és a fák is rendelkeznek kamival, akkor kevésbé fenyegető számunkra, ha egy gép emberként viselkedik. Ezért mutatják a kutatások, hogy a japán állampolgárok régóta sokkal készségesebben fogadják el az emberi alakú robotokat.
Ennek az összekapcsoltságra épülő gondolkodásmódnak a visszhangjai a buddhista és hindu hagyományokban, valamint Kína konfuciánus tien-ti-zsen, azaz ég-föld-ember fogalmában is megtalálhatók. „A konfuciánus keretrendszerben az emberek a tágabb, folyamatosan változó kozmosz részeként élnek és fejlődnek; soha nem állnak a világ többi része fölött vagy attól elkülönülve” - mondja Bing. „A technológia az emberi lét része, tükrözi az emberi elmét, és együtt fejlődünk vele. Nem valamiféle kívülről érkező, idegen erő.” Ez a szemlélet a kínai kormány MI-ről szóló kommunikációjában is visszaköszön.
Egy másik fontos kulturális tényező az, ahogyan az emberi cselekvőképességet elképzeljük. Joseph Henrich, a Harvard Egyetem emberi evolúcióbiológiával foglalkozó professzora 2010-ben azt vetette fel, hogy különbség van a „nyugati, tanult, iparosodott, gazdag és demokratikus” társadalmak, valamint az ilyen jellemzőkkel nem rendelkező kultúrák között. A társadalompszichológusok újabban ezt a fogalmat használják az úgynevezett „algoritmuskerülés” különböző mértékének vizsgálatára. Nicole Tsz Yeung Liu, Samuel N. Kirshner és Eric T. K. Lim egy 2023-as tanulmánya például megjegyzi, hogy a kollektivista szemléletű feltörekvő gazdaságokban, például Indiában és Kínában működő szervezetek gyakran gyorsabban és kisebb ellenállás mellett vezetik be az MI-t, mint az individualista kultúrákban.
Miért? Az egyik elmélet szerint a nyugati kultúrák azért idegenkednek a robotoktól, mert „az individualisták hajlamosabbak lehetnek arra, hogy az MI-t önmaguktól különállónak tekintsék, és úgy értelmezzék az MI jellemzőit, mint amelyek sértik egyediségüket, autonómiájukat és magánéletüket” - állítja egy másik tanulmány, amelynek szerzői Aaron Barnes, Yuanyuan Zhang és Ana Valenzuela. „Ezzel szemben a kollektivisták hajlamosabbak lehetnek arra, hogy az MI-t önmaguk kiterjesztésének tekintsék, és úgy értelmezzék annak jellemzőit, mint amelyek elősegítik a közös állásponthoz való igazodást.”
Egy másik elmélet a magánélet körül forog. Amikor a kutatók nemrég összehasonlították az MI-ről az X-en és a kínai Weibo platformon folytatott beszélgetéseket, arra figyeltek fel, hogy „az amerikaiak nagyobb aggodalmat fejeznek ki az MI-vel kapcsolatos adatvédelem miatt, és inkább arra összpontosítanak, hogy az MI-alkalmazások miként fedhetnek fel személyes adatokat”, míg „a kínaiak optimistábban tekintenek az MI adatvédelem javításában játszott szerepére”. A szerzők szerint ennek az az oka, hogy a kínaiak a magánélet védelmét olyan eszköznek tekintik, amely segít megóvni őket a kereskedelmi manipulációtól és a csalásoktól.
Egy harmadik elmélet a bizalomra összpontosít. Noah Castelo kanadai pszichológus kutatásai alapján arra a megállapításra jutott, hogy „azok a résztvevők, akik olyan országokban születtek vagy nőttek fel, ahol magasnak érzékelik a korrupció szintjét, sokkal kevésbé idegenkednek az algoritmikus döntéshozataltól, mint azok, akik olyan országokból származnak, ahol alacsonynak érzékelik a korrupciót”. Ez elsőre furcsának tűnhet. A gépekbe vetett bizalmunk azonban részben attól függ, hogy az embereket megbízhatóbbnak tartjuk-e a robotoknál. Az erős jogállamisággal rendelkező nyugati kultúrákban az emberi tisztviselők hitelesnek tűnhetnek. Máshol ez nem feltétlenül van így.
Amikor Ken Anderson, az Intelhez akkoriban kötődő antropológus 2017 és 2019 között az arcfelismerő technológiákat tanulmányozta Kínában, arra jutott, hogy a kínai állampolgárokat nem zavarja a robotokkal való ügyintézés, mert kedvelik az ezzel járó kényelmet, és azt, hogy a vizuális felismerő eszközök egyénként, nem pedig számként tekintenek rájuk. „Furcsa módon Kínában az arcfelismerő technológiák kiemelik az egyént, ami a nyugati kultúra egyik védjegye” - jegyezte meg. Emellett a kínai állampolgárok igazságosnak tartják a robotokat, vagy pontosabban kevésbé elfogultnak, mint amilyenek korábban az emberi bürokraták voltak Kínában. A technológiához való viszonyunk tehát az emberekről alkotott véleményünkből fakad. Ha nem bízunk az emberekben, előfordulhat, hogy inkább az MI-vel szeretnénk kapcsolatba lépni.
Az ilyen magyarázatokhoz természetesen fontos fenntartásokat kell fűzni. Mindenekelőtt azt, hogy a társadalmakon belül is eltérnek az emberek véleményei, és ezek a hozzáállások a szakpolitikai változásokra vagy külső hatásokra reagálva módosulhatnak. Gondoljunk ismét arra a kutatásra, amelyet Anderson az Intel megbízásából az arcfelismerő technológiáról végzett. Amikor csaknem egy évtizede elkezdte a munkát, az volt a feladata, hogy feltárja, miért tűnik úgy, hogy az amerikaiak ösztönösen ellenségesebbek az arcfelismerő eszközökkel szemben, mint a kínai állampolgárok. Ezért kínai és amerikai iskolákban, lakóépületekben és rendőrkapitányságokon figyelte meg az embereket, és arra a következtetésre jutott, hogy az amerikaiak az arcfelismerő eszközöket tolakodónak, megalázónak és az egyéni szabadságot fenyegetőnek tartják.
Az Intel kutatásának megkezdése után azonban nem sokkal az Apple piacra dobta első arcfelismerő technológiával felszerelt okostelefonját. Az amerikai fogyasztók gyorsan megkedvelték a terméket, mivel a kínai fogyasztókhoz hasonlóan ők is értékelték az általa kínált kényelmet. Úgy tűnt, megváltozott az amerikai kultúra. Vajon ez újra megtörténhet? Talán. Geoffrey Hinton Nobel-díjas informatikus, akit az MI keresztapjaként is emlegetnek, úgy véli, hamarosan eljöhet az idő, amikor a nyugati emberek elfogadják, hogy az emberek és a gépek összefonódnak. „Az a meggyőződésem, hogy ha nekünk van lelkünk, akkor ezeknek az idegen lényeknek is van” - mondta egy cambridge-i közönség előtt ezen a héten. Szerinte az embereknek „anyaként és csecsemőként” kellene irányítaniuk őket, tekintettel arra, milyen veszélyesek lehetnek.
Ettől függetlenül, ha az angolszász kormányok és a nagy technológiai vállalatok megfelelő intézkedéseket jelentenének be polgáraik védelmére, legyen szó munkahelyek elvesztéséről, egyenlőtlenségről vagy egzisztenciális kockázatokról, talán kisebb lenne az MI-vel szembeni társadalmi ellenállás. Ugyanez igaz lehetne akkor is, ha a kormányok határozottan fellépnének a technológia szabályozása érdekében. A kutatók szerint az egyik oka annak, hogy az európaiak kevésbé aggódnak az MI egzisztenciális veszélyei miatt, még akkor is, ha a munkahelyekre gyakorolt hatását pesszimistán ítélik meg, az, hogy Európában nagyobb a szabályozásba vetett bizalom. Amerikában ezzel szemben Donald Trump elnök ellenezte az MI szabályozását, és az adatközpontok építése ellen tiltakozókat azzal gúnyolta, hogy vissza akarnak maradni, és „szegények” akarnak maradni.
Fordított esetben, ha bekövetkezne egy súlyos MI-baleset, például egy alapvető infrastruktúrát érő kibertámadás, az ázsiai és a feltörekvő piaci országok polgárai ugyanolyan ellenségessé válhatnának az MI-vel szemben, mint az amerikaiak. Ugyanez történhetne akkor is, ha kiderülne, hogy az MI a fejlett világéhoz hasonló gyorsasággal szorítja ki a feltörekvő piacok munkavállalóit, vagy ha nem teszi lehetővé a szegényebb országok és közösségek számára, hogy gazdasági értelemben átugorják a fejlődés egyes szakaszait, és megelőzzék a többieket.
Akárhogy is, a legfontosabb az, hogy az MI-vel kapcsolatos társadalmi hozzáállás, legyen az pozitív vagy negatív, nincs kőbe vésve. Ehelyett az emberi lét jelentésével kapcsolatos tágabb feltételezéseket tükrözi, amelyek a világ különböző részein rendkívül eltérőek, és folyamatosan változnak. Ebben rejlik túlságosan is emberi természetünk szépsége. „Az MI nem kizárólag jó vagy kizárólag rossz. Ahhoz azonban, hogy az MI-t kívánatos emberi értékekhez igazítsuk, először ezeket az értékeket kell magunkban kialakítanunk” - mondja Bing. „El kell fogadnunk a paradoxonokat, többet kellene elgondolkodnunk önmagunkon, és kevesebbet kellene másokra mutogatnunk.” Más szóval: egy olyan korban, amikor azt mondják nekünk, hogy tanuljunk a gépektől, talán először más emberektől kellene megtanulnunk néhány leckét.
Amerikában alig telik el úgy egy hét, hogy ne esne szó valamilyen „MI-apokalipszisről”, vagyis arról a szorongató lehetőségről, hogy az MI megszüntetheti a munkahelyeket, kibertámadásokat szabadíthat el, vagy még ennél is rosszabb következményekkel járhat. És ahogyan a múlt heti amerikai félidős választások is megmutatták, az adatközpontokkal szembeni ellenállás olyan erős, hogya választók többsége azt mondta, ez fontos tényező volt szavazata leadásakor, a politikusok pedig moratóriumokat ígértek. Az ellenállást környezetvédelmi szempontokkal indokolják, a felmérések azonban azt mutatják, hogy az amerikaiak más, nagy energiaigényű létesítményeket, például az Amazon elosztóközpontjait elfogadják. „A korábbi digitális szolgáltatásokhoz képest az MI-vel szemben egyértelműen erős ellenérzés mutatkozik” - mondja Patrick Ruffini közvélemény-kutató. Egyszerűen fogalmazva: az amerikai választók gyűlölik.
Kína azonban más. Egy Saoguanban zajló adatközpont-építési projekt közelében is tapasztalni nyugtalanságot, ez azonban elsősorban arra vonatkozik, hogy a helyi falvak lakói is részesülnek-e majd a gazdasági előnyökből. A munkahelyekkel kapcsolatos kérdéseket háttérbe szorítja az izgatott várakozás érzése. Vagy ahogyan Bing Song, az a kínai tudós, aki jelenleg a Berggruen Intézet elnöke, fogalmazott: „Kínában is hallani fogunk a munkahelyek elvesztésétől, az emberi szubjektivitás eróziójától és az élet értelmének elvesztésétől való félelmekről, ugyanúgy, mint az Egyesült Államokban és másutt. De sokkal kevésbé erős az az egzisztenciális félelem, mint amit a nyugati fősodratú médiában tapasztalunk.”
A felmérések ezt alátámasztják: Kína és Ázsia jelentős része sokkal optimistábban tekint az MI előnyeire, mint a nyugati világ, és kevésbé aggódik a kockázatok miatt. Európa pesszimistább, de az MI veszélyei miatt ott is kevésbé aggódnak, mint Amerikában. Egyesek ezt az elnyomással magyarázhatják. Kevin Rudd, Ausztrália korábbi miniszterelnöke rámutat, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök Kína jövője szempontjából alapvető fontosságúnak tartja az MI fejlesztését, és egyre tekintélyelvűbb politikát folytat. A hétköznapi kínai embereknek ezért nehéz tiltakozniuk az MI ellen. A félelem azonban önmagában nem magyarázza a hozzáállásbeli különbséget. Az olyan demokráciák, mint Japán és Dél-Korea, szintén nagyon optimisták. Ugyanez igaz a legtöbb feltörekvő piacra, függetlenül attól, hogy autokratikus vagy demokratikus berendezkedésű országról van-e szó.
Nemrég Cambridge-ben zajlott egy tanácskozás arról, hogyan lehetne az ágensalapú MI-t kormányzati szolgáltatásokban használni. Ezen számos nyugati résztvevő azon aggódott, miként szerezhetné meg a közvélemény támogatását, a feltörekvő piacokról érkezők viszont nem. A rendezvény része volt egy hackathon is, amelyet egy indiai csapat nyert meg. „A mi embereink lelkesek” - mondta az Egyesült Arab Emírségek egyik magas rangú tisztviselője, megjegyezve, hogy az ország 2028-ig az összes kormányzati szolgáltatás felében tervezi alkalmazni az ágensalapú MI-t, ez azonban egyelőre nem váltott ki tiltakozásokat. James Manyika, a Google-Alphabet alelnöke, aki Zimbabwéban született, hasonló megosztottságot tapasztalt, amikor az ENSZ-ben társelnökként vett részt az MI-ről szóló vitákban. „Nem lenne helyes azt állítani, hogy a globális dél országai mentesek az MI-vel kapcsolatos aggodalmaktól. A kutatások azonban azt mutatják, hogy a globális délen az emberek általában sokkal pozitívabban viszonyulnak hozzá.”
A legfontosabb tehát annak megértése, hogy az MI-vel szembeni amerikai ellenszenv nem általános jelenség, még akkor sem, ha jelenleg az Egyesült Államok alakítja a globális közbeszédet. Most azonban, hogy a demokraták átveszik az irányítást a Kongresszusban, és nagyobb befolyásuk lesz az MI-politikára, fel kell tennünk a kérdést: miért létezik ez a különbség? És mit tanulhatunk egymástól? A hozzáállásbeli megosztottságot kétféleképpen lehet megmagyarázni: a gazdasági és közpolitikai helyzet kézzelfogható különbségeivel, illetve a már korábban is létező kulturális mintázatokkal.
Kezdjük az elsővel. A közhangulatot egyértelműen befolyásoló tényezők egyike a demográfia. Az olyan országokban, mint Japán és Dél-Korea, egyre súlyosabb munkaerőhiány fenyeget, és az emberek bizalmatlanok a bevándorlókkal szemben, ami megkönnyíti a választók számára az automatizálás elfogadását. Amerikában azonban kevésbé súlyos a demográfiai visszaesés, ezért kisebb a gazdasági ösztönzés arra, hogy a robotok mellett álljanak ki.
A relatív jólét szintén számít. Az érett nyugati gazdaságokban, amelyek nagymértékben a szolgáltató szektorra támaszkodnak, a választók attól tartanak, hogy az MI felszámolja a szellemi munkaköröket, és így a jövő rosszabb lesz, mint a múlt. Számos ázsiai országban viszont a technológiai fejlődésnek köszönhetően az utóbbi időben nőtt a gazdasági jólét, ami pozitívabb hozzáállást eredményez. Sok szegény ország szeretné behozni a lemaradását, és egyesek úgy gondolják, hogy az MI kiegyenlítheti az esélyeket azáltal, hogy lehetővé teszi számukra az egészségügyi ellátás és az oktatás sokkal szélesebb körű biztosítását. „Minden attól függ, hogy mit veszíthetünk” - mondta egy magas rangú afrikai jegybankár a cambridge-i konferencián.
A közpolitika is eltérő. Az olyan országokban, mint az Egyesült Államok, az MI-ből származó nyereség tovább gazdagítja az elitet, és alig történik erőfeszítés ennek a vagyonnak az újraelosztására. „A választók dühösek a techmágnásokra” - mondta Steve Bannon, a MAGA mozgalom egyik stratégája. Az amerikai kormány és a nagy technológiai vállalatok arra sem tettek kísérletet, hogy összehangolt intézkedéscsomagot vezessenek be a munkavállalók MI-eszközök használatára történő képzésére, vagy új munkahelyeket találjanak számukra arra az esetre, ha az MI kiszorítaná őket. Az emberektől azt várják, hogy egyedül boldoguljanak a kihívásokkal.
Másutt a kormányzati kommunikáció az MI közjóra gyakorolt hatását hangsúlyozza, még akkor is, ha a valóság ettől eltér, és az államok láthatóbban, nagyobb mértékben avatkoznak be az emberek védelmében. Japánban például a vállalatok igyekeznek képezni a munkavállalóikat, bár a cégek tényleges MI-alkalmazási aránya továbbra is alacsony. Szingapúrban a kormány a bölcsőtől a sírig biztosítja az MI-vel kapcsolatos készségek elsajátítását, fellép a félretájékoztatás ellen, és küzd a munkahelyek megszűnése ellen, különösen a friss diplomások körében.
„Amit a kormányok a Covid idején válságintézkedésként tettek az első munkahely megszerzésének támogatására, illetve amit egyes kormányok a globális pénzügyi válság idején tettek, annak most részét kell képeznie a kormányok rendelkezésére álló strukturális szakpolitikai eszköztárnak” - mondta Tharman Shanmugaratnam, Szingapúr elnöke a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank múlt havi találkozóján. „Szükség van az állami és a magánszektor együttműködésére, amelynek keretében a közszféra ösztönzi a magánszektort arra, hogy friss diplomásokat alkalmazzon.” Az ilyen megfogalmazások és intézkedések a nyugati világ nagy részéből feltűnően hiányoznak. Nem csoda, hogy az emberek félnek.
A hozzáállásbeli különbség magyarázatának második módja a társadalmak közös szövetében és világképében, más szóval a kultúrában keresendő. A közgazdászok és a technológiai szakemberek ritkán vizsgálják ezt, mivel a kultúra nehezen megragadható jelenség. Ráadásul a nemzeti „kultúrák” soha nem léteznek egymástól hermetikusan elzárt dobozokként. Inkább lassan hömpölygő folyókhoz hasonlítanak, sáros partokkal, amelyekbe folyamatosan újabb patakok ömlenek. A kulturális különbségek mégis mélyrehatóan számítanak, mivel az MI-hez való hozzáállásunkat nem csupán a technológiáról alkotott elképzeléseink alakítják, hanem az is, hogy mit gondolunk az emberi lét jelentéséről.
„A nyugati világban sajátos elképzelés él arról, hogy az MI vagy rendkívül pozitív, vagy apokaliptikusan negatív hatású lesz” - mondja Stephen Cave, a brit külügyminisztérium egykori diplomatája. „Más kultúrák egészen másként tekintenek az MI-re.” Miért? Az egyik tényező a vallás. Amikor a pápa nemrég kiadta az MI-ről szóló enciklikáját, abból indult ki, hogy az emberek különböznek a gépektől, és csak az embereknek van lelkük. Ezért kapta az enciklika a „Magnifica Humanitas” címet. Ez az utóbbi évszázadok zsidó-keresztény teológiáját tükrözi, amely feltételezi, hogy határvonal húzódik az élő és az élettelen lények között.
Valójában ez a szembeállító szemlélet nem mindig létezett. Joanna Leidenhag brit teológus szerint a korai keresztény gondolkodásban jelen volt a „pánpszichizmus”, amely szerint az emberek elválaszthatatlanul összefonódnak a természettel. Egyes modern Szilícium-völgyi vezetők, például Peter Thiel pedig annyira támogatják az MI és az ember közötti interakciót, hogy keresztény nyelvezetet használnak a kritikusok „hamis messiásokként és hamis prófétákként” való megbélyegzésére. A keresztény gondolkodás újabb kori szembeállító szemlélete azonban mélyen beépült az angol nyelvű médiakultúra robotokról alkotott, túlnyomórészt negatív képébe, jóval azelőtt, hogy az ágensalapú MI támadásokat indított volna a Hugging Face nyílt forráskódú MI-platform ellen. Elég, ha olyan filmekre gondolunk, mint a Terminátor, a 2001: Űrodüsszeia vagy az Ex Machina.
Máshol ez nem így van. Japánban például a populáris kultúra talán legismertebb robotja egy rajzfilmfigura, Astro Boy, akit Japánban Mighty Atom néven ismernek. Az 1950-es években megalkotott kedves figura az emberek segítőtársa. Alkotója, Tezuka Oszamu, a modern manga megteremtője megjegyezte, hogy a robotokhoz való japán viszony az ország vallási örökségét tükrözi. Ez a hagyomány nem használ kettős kategóriákat az emberek meghatározására, hanem mindent összekapcsolódónak tekint, és úgy tartja, hogy mindenben jelen van a kami, vagyis a spirituális lényeg. Ha úgy gondoljuk, hogy a sziklák és a fák is rendelkeznek kamival, akkor kevésbé fenyegető számunkra, ha egy gép emberként viselkedik. Ezért mutatják a kutatások, hogy a japán állampolgárok régóta sokkal készségesebben fogadják el az emberi alakú robotokat.
Ennek az összekapcsoltságra épülő gondolkodásmódnak a visszhangjai a buddhista és hindu hagyományokban, valamint Kína konfuciánus tien-ti-zsen, azaz ég-föld-ember fogalmában is megtalálhatók. „A konfuciánus keretrendszerben az emberek a tágabb, folyamatosan változó kozmosz részeként élnek és fejlődnek; soha nem állnak a világ többi része fölött vagy attól elkülönülve” - mondja Bing. „A technológia az emberi lét része, tükrözi az emberi elmét, és együtt fejlődünk vele. Nem valamiféle kívülről érkező, idegen erő.” Ez a szemlélet a kínai kormány MI-ről szóló kommunikációjában is visszaköszön.
Egy másik fontos kulturális tényező az, ahogyan az emberi cselekvőképességet elképzeljük. Joseph Henrich, a Harvard Egyetem emberi evolúcióbiológiával foglalkozó professzora 2010-ben azt vetette fel, hogy különbség van a „nyugati, tanult, iparosodott, gazdag és demokratikus” társadalmak, valamint az ilyen jellemzőkkel nem rendelkező kultúrák között. A társadalompszichológusok újabban ezt a fogalmat használják az úgynevezett „algoritmuskerülés” különböző mértékének vizsgálatára. Nicole Tsz Yeung Liu, Samuel N. Kirshner és Eric T. K. Lim egy 2023-as tanulmánya például megjegyzi, hogy a kollektivista szemléletű feltörekvő gazdaságokban, például Indiában és Kínában működő szervezetek gyakran gyorsabban és kisebb ellenállás mellett vezetik be az MI-t, mint az individualista kultúrákban.
Miért? Az egyik elmélet szerint a nyugati kultúrák azért idegenkednek a robotoktól, mert „az individualisták hajlamosabbak lehetnek arra, hogy az MI-t önmaguktól különállónak tekintsék, és úgy értelmezzék az MI jellemzőit, mint amelyek sértik egyediségüket, autonómiájukat és magánéletüket” - állítja egy másik tanulmány, amelynek szerzői Aaron Barnes, Yuanyuan Zhang és Ana Valenzuela. „Ezzel szemben a kollektivisták hajlamosabbak lehetnek arra, hogy az MI-t önmaguk kiterjesztésének tekintsék, és úgy értelmezzék annak jellemzőit, mint amelyek elősegítik a közös állásponthoz való igazodást.”
Egy másik elmélet a magánélet körül forog. Amikor a kutatók nemrég összehasonlították az MI-ről az X-en és a kínai Weibo platformon folytatott beszélgetéseket, arra figyeltek fel, hogy „az amerikaiak nagyobb aggodalmat fejeznek ki az MI-vel kapcsolatos adatvédelem miatt, és inkább arra összpontosítanak, hogy az MI-alkalmazások miként fedhetnek fel személyes adatokat”, míg „a kínaiak optimistábban tekintenek az MI adatvédelem javításában játszott szerepére”. A szerzők szerint ennek az az oka, hogy a kínaiak a magánélet védelmét olyan eszköznek tekintik, amely segít megóvni őket a kereskedelmi manipulációtól és a csalásoktól.
Egy harmadik elmélet a bizalomra összpontosít. Noah Castelo kanadai pszichológus kutatásai alapján arra a megállapításra jutott, hogy „azok a résztvevők, akik olyan országokban születtek vagy nőttek fel, ahol magasnak érzékelik a korrupció szintjét, sokkal kevésbé idegenkednek az algoritmikus döntéshozataltól, mint azok, akik olyan országokból származnak, ahol alacsonynak érzékelik a korrupciót”. Ez elsőre furcsának tűnhet. A gépekbe vetett bizalmunk azonban részben attól függ, hogy az embereket megbízhatóbbnak tartjuk-e a robotoknál. Az erős jogállamisággal rendelkező nyugati kultúrákban az emberi tisztviselők hitelesnek tűnhetnek. Máshol ez nem feltétlenül van így.
Amikor Ken Anderson, az Intelhez akkoriban kötődő antropológus 2017 és 2019 között az arcfelismerő technológiákat tanulmányozta Kínában, arra jutott, hogy a kínai állampolgárokat nem zavarja a robotokkal való ügyintézés, mert kedvelik az ezzel járó kényelmet, és azt, hogy a vizuális felismerő eszközök egyénként, nem pedig számként tekintenek rájuk. „Furcsa módon Kínában az arcfelismerő technológiák kiemelik az egyént, ami a nyugati kultúra egyik védjegye” - jegyezte meg. Emellett a kínai állampolgárok igazságosnak tartják a robotokat, vagy pontosabban kevésbé elfogultnak, mint amilyenek korábban az emberi bürokraták voltak Kínában. A technológiához való viszonyunk tehát az emberekről alkotott véleményünkből fakad. Ha nem bízunk az emberekben, előfordulhat, hogy inkább az MI-vel szeretnénk kapcsolatba lépni.
Az ilyen magyarázatokhoz természetesen fontos fenntartásokat kell fűzni. Mindenekelőtt azt, hogy a társadalmakon belül is eltérnek az emberek véleményei, és ezek a hozzáállások a szakpolitikai változásokra vagy külső hatásokra reagálva módosulhatnak. Gondoljunk ismét arra a kutatásra, amelyet Anderson az Intel megbízásából az arcfelismerő technológiáról végzett. Amikor csaknem egy évtizede elkezdte a munkát, az volt a feladata, hogy feltárja, miért tűnik úgy, hogy az amerikaiak ösztönösen ellenségesebbek az arcfelismerő eszközökkel szemben, mint a kínai állampolgárok. Ezért kínai és amerikai iskolákban, lakóépületekben és rendőrkapitányságokon figyelte meg az embereket, és arra a következtetésre jutott, hogy az amerikaiak az arcfelismerő eszközöket tolakodónak, megalázónak és az egyéni szabadságot fenyegetőnek tartják.
Az Intel kutatásának megkezdése után azonban nem sokkal az Apple piacra dobta első arcfelismerő technológiával felszerelt okostelefonját. Az amerikai fogyasztók gyorsan megkedvelték a terméket, mivel a kínai fogyasztókhoz hasonlóan ők is értékelték az általa kínált kényelmet. Úgy tűnt, megváltozott az amerikai kultúra. Vajon ez újra megtörténhet? Talán. Geoffrey Hinton Nobel-díjas informatikus, akit az MI keresztapjaként is emlegetnek, úgy véli, hamarosan eljöhet az idő, amikor a nyugati emberek elfogadják, hogy az emberek és a gépek összefonódnak. „Az a meggyőződésem, hogy ha nekünk van lelkünk, akkor ezeknek az idegen lényeknek is van” - mondta egy cambridge-i közönség előtt ezen a héten. Szerinte az embereknek „anyaként és csecsemőként” kellene irányítaniuk őket, tekintettel arra, milyen veszélyesek lehetnek.
Ettől függetlenül, ha az angolszász kormányok és a nagy technológiai vállalatok megfelelő intézkedéseket jelentenének be polgáraik védelmére, legyen szó munkahelyek elvesztéséről, egyenlőtlenségről vagy egzisztenciális kockázatokról, talán kisebb lenne az MI-vel szembeni társadalmi ellenállás. Ugyanez igaz lehetne akkor is, ha a kormányok határozottan fellépnének a technológia szabályozása érdekében. A kutatók szerint az egyik oka annak, hogy az európaiak kevésbé aggódnak az MI egzisztenciális veszélyei miatt, még akkor is, ha a munkahelyekre gyakorolt hatását pesszimistán ítélik meg, az, hogy Európában nagyobb a szabályozásba vetett bizalom. Amerikában ezzel szemben Donald Trump elnök ellenezte az MI szabályozását, és az adatközpontok építése ellen tiltakozókat azzal gúnyolta, hogy vissza akarnak maradni, és „szegények” akarnak maradni.
Fordított esetben, ha bekövetkezne egy súlyos MI-baleset, például egy alapvető infrastruktúrát érő kibertámadás, az ázsiai és a feltörekvő piaci országok polgárai ugyanolyan ellenségessé válhatnának az MI-vel szemben, mint az amerikaiak. Ugyanez történhetne akkor is, ha kiderülne, hogy az MI a fejlett világéhoz hasonló gyorsasággal szorítja ki a feltörekvő piacok munkavállalóit, vagy ha nem teszi lehetővé a szegényebb országok és közösségek számára, hogy gazdasági értelemben átugorják a fejlődés egyes szakaszait, és megelőzzék a többieket.
Akárhogy is, a legfontosabb az, hogy az MI-vel kapcsolatos társadalmi hozzáállás, legyen az pozitív vagy negatív, nincs kőbe vésve. Ehelyett az emberi lét jelentésével kapcsolatos tágabb feltételezéseket tükrözi, amelyek a világ különböző részein rendkívül eltérőek, és folyamatosan változnak. Ebben rejlik túlságosan is emberi természetünk szépsége. „Az MI nem kizárólag jó vagy kizárólag rossz. Ahhoz azonban, hogy az MI-t kívánatos emberi értékekhez igazítsuk, először ezeket az értékeket kell magunkban kialakítanunk” - mondja Bing. „El kell fogadnunk a paradoxonokat, többet kellene elgondolkodnunk önmagunkon, és kevesebbet kellene másokra mutogatnunk.” Más szóval: egy olyan korban, amikor azt mondják nekünk, hogy tanuljunk a gépektől, talán először más emberektől kellene megtanulnunk néhány leckét.