SG.hu·
San Franciscóban már az évi 180 ezer dolláros fizetés is kevés

Miközben az OpenAI és az Anthropic tőzsdére készül, a hat számjegyű fizetést kereső technológiai dolgozók egyre hangosabban panaszkodnak arra, hogy képtelenek felvenni a versenyt a mesterséges intelligencia új elitjével. Sokan már azt is megkérdőjelezik, hogy hosszú távon megengedhetik-e maguknak, hogy a városban maradjanak.
A 27 éves Katrine Razniak 2022-ben költözött San Franciscóba, ahol a LinkedInnél HR-esként évi 70 ezer dollárt keresett. Fizetése évi 180 ezer dollárra emelkedett, amikor a Rippling szoftvercégnél egy ügyfélkapcsolati vezetőkből álló csapat irányítását vette át. Párja, a 39 éves Adam Woodbury 2021-ben költözött a városba, és szoftvermérnökként évi 185 ezer dollárt keres. Manapság azonban San Franciscóban még ezek a hat számjegyű fizetések sem elegendők. Amikor Razniak és Woodbury idén tavasszal megpróbált havi 5000 dollár alatti bérleti díjú egyszobás lakást találni, nem jártak sikerrel. Három hónap alatt körülbelül harminc ingatlant néztek meg, de mindegyik túl drága volt, ráadásul óriási volt irántuk a kereslet.
Egy havi 5200 dollárért hirdetett lakásnál már a nyílt bemutató első órájában harmincan írták fel magukat az érdeklődői listára. Végül feladták a keresést. De még ha találtak volna is megfelelő lakást, továbbra is ott maradt bennük a kérdés, hogy vajon olyan városban szeretnének-e jövőt építeni, ahol már a bevásárlás vagy egy baráti vacsora is komoly pénzügyi megfontolást igényel. „Nem érzem teljesen reménytelennek a helyzetet, de nem hiszem, hogy San Franciscóban tudok maradni” - mondta Razniak. Woodbury így fogalmazott: „Egy idő után lassan mindketten rájöttünk, hogy ennek egyszerűen semmi értelme.”
A hagyományos mércék szerint egyikük sem számít nehéz helyzetben lévő embernek. Ám miközben a mesterséges intelligencia által teremtett vagyon soha nem látott ütemben áramlik San Franciscóba, még azok a fiatal technológiai szakemberek is, akik a Szilícium-völgyi álmot kergették, egyre inkább úgy érzik, hogy a megfizethető jövő elérhetetlenné vált. Ennek oka, hogy a San Franciscóban működő, egyenként közel ezermilliárd dollárra értékelt OpenAI és Anthropic tőzsdei bevezetésére készül, miközben kialakult egy új MI-elit, amely messze túl tud licitálni más technológiai dolgozókat. A Sacra magánpiaci kutatócég elemzése szerint ez a két vállalat, valamint Elon Musk immár tőzsdén jegyzett SpaceX-e több mint húsz új dollármilliárdost teremthet jelenlegi és korábbi alkalmazottai közül.
„Kicsit úgy érzem, hogy már nem vagyok elég jó ahhoz, hogy itt éljek, mert nem egy MI-cégnél dolgozom” - mondta Woodbury. Pedig az amerikai népszámlálási hivatal adatai alapján fizetése így is az amerikai háztartások legfelső húsz százalékába tartozik. Woodbury nemrég a kaliforniai Tahoe-tó partján fekvő Carnelian Bay településre költözött, ahol alacsonyabbak a megélhetési költségek. Razniak továbbra is San Franciscóban maradt, a Haight-Ashbury negyedben bérel lakást két lakótársával együtt, amiért havi 1650 dollárt fizet. Távkapcsolatban folytatják közös életüket.
San Francisco régóta küzd a megfizethetőség problémájával, de ezt a helyzetet tovább súlyosbította, hogy az OpenAI, az Anthropic és számos más startup rengeteg MI-szakembert vonzott a városba. A Council for Community and Economic Research megélhetési költségindexének legfrissebb adatai szerint San Franciscóban az élet összköltsége 65,6 százalékkal haladja meg az amerikai átlagot. A legnagyobb különbség a lakáspiacon látható. A Redfin jelentése szerint áprilisban San Franciscóban az ingatlanok medián ára meghaladta az 1,7 millió dollárt, miközben az országos medián nagyjából 450 ezer dollár. Az elmúlt hónapokban a város átlagos lakásbérleti díja New Yorkot is megelőzte, így San Francisco lett az Egyesült Államok legdrágább albérletpiaca.
A CoStar ingatlanpiaci elemzőcég szerint az átlagos havi bérleti díj már 3827 dollár. „Ez olyan, mint egy kukta, amely nagyon gyorsan egyre forróbb lett” - mondta Nigel Hughes, a CoStar vezető kutatója. A CoStar adatai szerint a város legkeresettebb negyedeiben, köztük a Marina Districtben, Pacific Heightsben és a South of Market városrészben az üres lakások aránya a 2020-as mintegy 13 százalékról körülbelül 3 százalékra csökkent. Eközben az új lakások építése gyakorlatilag megtorpant. A magas lakásárakat további költségek is súlyosbítják. A közüzemi szolgáltatások körülbelül 41 százalékkal drágábbak az országos átlagnál, a közlekedés költségei mintegy 43 százalékkal magasabbak, az élelmiszerek pedig körülbelül 19 százalékkal kerülnek többe, mint az Egyesült Államok többi részén.
Közben egyre nehezebb lépést tartani a leggazdagabbakkal. Jelen esetben nem a szomszéddal, hanem az OpenAI vezérigazgatójával, Sam Altmannel és az Anthropic vezérigazgatójával, Dario Amodeivel. Az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal adatai szerint San Franciscóban tavaly az átlagos éves fizetés 196 365 dollár volt, szemben a 2020-as 153 359 dollárral. Ted Egan, San Francisco vezető közgazdásza szerint a magas keresetű dolgozóknak mindig mérlegelniük kellett, hogy elfogadják-e a város előnyeit és hátrányait, vagy inkább olyan helyre költöznek, ahol saját kert és garázs is megfizethető. „Az újdonság most a lépték” - mondta. Hozzátette, hogy amikor az Uber 2019-ben tőzsdére ment, piaci értéke körülbelül 82 milliárd dollár volt. „Az OpenAI és az Anthropic becsült értéke ennek több mint tízszerese.”
San Francisco polgármestere, Daniel Lurie közleményében azt írta, hogy városvezetés a gyermekfelügyelethez való jobb hozzáféréssel, egy új családi lakásépítési övezeti tervvel és a közlekedés fejlesztésével igyekszik mérsékelni a megélhetési költségeket. Arra azonban nem tért ki külön, hogy milyen segítséget kapnak a magas jövedelmű dolgozók.
Razniak számára önmagában a san franciscói élet fenntartása is komoly anyagi terhet jelent. Havi kiadásai nagyjából ezer dollárral emelkedtek az előző évekhez képest, miközben saját megfogalmazása szerint ugyanazt az életet éli. Bár fizetése több mint kétszeresére nőtt azóta, hogy a városba költözött, nem érzi magát gazdagnak, ugyanakkor nem is hónapról hónapra él. Valahol a kettő között van. Állandó, alacsony szintű pénzügyi óvatosság jellemzi a mindennapjait, amelyről azt hitte, hogy ilyen fizetés mellett már rég maga mögött hagyhatja. „Azt gondoltam, hogy amikor majd évi 200 ezer dollárt keresek, gyakorlatilag egyáltalán nem kell aggódnom a pénz miatt.” Elmondta azt is, hogy tavaly óta barátaival már nem járnak éttermekbe, inkább közös vacsorákat szerveznek, ahol mindenki visz magával valamit, vagy együtt néznek valamilyen valóságshow-t.
A megfizethető lakások iránti kereslet óriási mértékben megnőtt. A 25 éves Varsha Madapoosi, aki a Lower Pacific Heights negyedben él és a pénzügyi technológiai szektorban dolgozik, ebben a hónapban két kiadó szobát hirdetett meg négyszobás, egy fürdőszobás bérelt lakásában. Az egyik szoba havi körülbelül 1200, a másik 1500 dollárba került. A hirdetést egy zárt Facebook-csoportban tette közzé, Google űrlappal együtt, amelyet 24 órán át hagyott nyitva. Szinte azonnal 88 jelentkezést kapott. Tavaly júliusban egy körülbelül 1400 dolláros szoba négy nap alatt mindössze 28 érdeklődőt vonzott. „Soha nem láttam még ilyen érdeklődést” - mondta Madapoosi.
A 23 éves Jolie Gan idén januárban költözött San Franciscóba, miután befejezte Fulbright-ösztöndíjas kutatását a Massachusettsi Műszaki Egyetemen. Jelenleg két munkahelye van. Az Andreessen Horowitz kockázati tőkebefektető cégnél dolgozik, emellett a Core Memory technológiai és tudományos kiadványnak is ír. Éves jövedelme körülbelül 250 ezer dollár. Lakótársával együtt két hónap alatt már háromszor költöztek. Az egyik lakásról kiderült, hogy nem olyan volt, mint amilyennek hirdették, egy másik épületből pedig fekete penész és patkányok miatt kellett elköltözniük.
Gan szerint évi 250 ezer dolláros fizetéssel és diákhitel nélkül még képes boldogulni, sőt a nyugdíjára is tud félretenni Ugyanakkor látja, milyen nehéz helyzetben vannak azok a barátai, akik évi 200 ezer dollárnál kevesebbet keresnek, mert a lakbér, a rezsi és az élelmiszerek gyakorlatilag felemésztik minden bevételüket. Gan elmondta, hogy a következő években mindenképpen San Franciscóban szeretne maradni a szakmai lehetőségek, a város pezsgése és az itt kialakított közössége miatt. „Bármennyire is abszurd ez a lakhatási helyzet, és bármennyire is drága minden, számomra ezek a megfoghatatlan előnyök továbbra is megérik.”
Razniak és Woodbury eközben már Seattle lehetőségén gondolkodik. Razniak szerint az az élet, amelyet ott elképzel magának, San Franciscóban már akkor sem lenne elérhető, ha közös jövedelmük az ország szinte bármely más részén kiemelkedőnek számítana. „Szeretnénk egy házat, szeretnénk egy garázst, szeretnénk tárolóhelyet. És ez egyszerűen nem tűnik elérhetőnek itt.”