SG.hu·
Évekig tarthat, mire a bíróságok tisztázzák az MI-cégek jogi felelősségét
A bíróságoknak évekre lehet szükségük ahhoz, hogy tisztázzák az MI-fejlesztő cégekre vonatkozó jogi normákat.
A mesterséges intelligencia szabályozásának kérdése szokatlan szövetségeseket hozott egymás mellé, de kevés párosítás különösebb, mint Jensen Huang, az Nvidia milliárdos vezetője és Lina Khan, az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság volt elnöke, az IT-óriások feldarabolásának lelkes híve. Ahogy a nagy nyelvi modellek (LLM-ek) korlátozásáról szóló vita egyre hevesebbé válik, Huang és Khan egyaránt azt állítja, hogy a már hatályban lévő szabályok a kockázatok többségének kezelésére alkalmasak. Huang nemrég úgy fogalmazott, hogy a meglévő jogszabályok elegendőek. „Alkalmazzák őket.”
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A jelenlegi jogszabályok MI-re való alkalmazhatóságának kérdése már most is számos per tárgya. Ezekben a bíróságok arról hallgatják meg a feleket, hogy a csevegőrobotok okoztak-e kárt az embereknek, illetve elősegítették-e bűncselekmények elkövetését. Az ilyen ügyek eldöntése azonban akár évekig is eltarthat, nem is beszélve arról, hogy az ítéletek alapján megbízható jogi normákat alakítsanak ki. Még ha ez sikerül is, a felelősség megállapítására irányuló perek elsősorban olyan károkkal foglalkoznak, amelyek már bekövetkeztek.
A polgári jog és a büntetőjog egyaránt alkalmazható az MI-modellekkel kapcsolatos ügyekben. Az olyan jogi kártérítési jogalapok, mint a termékfelelősség és a rágalmazás, pénzügyi szankciókkal járhatnak. Az olyan bűncselekmények, mint a hackelés, szabadságvesztéssel is büntethetők. Azonban egyik jogi út alkalmazása sem egyszerű.
Aki azt állítja, hogy egy modell kárt okozott neki, kártérítést követelhet az MI-cégtől, azonban még nem ismert, hogy a bíróságok milyen a vállalatok működésébe beépített biztosítékokat fogadnak el ahhoz, hogy elkerülhessék az ilyen pereket. Az egyik elterjedt szempont a felróhatóság, amelynek alapján a felpereseknek kellene bizonyítaniuk, hogy a fejlesztőcégek nem tettek meg minden észszerűen elvárható lépést a károkozás megelőzése érdekében. A bíróságok ehelyett arra is juthatnak, hogy a modelleket fejlesztő vállalatoktól szigorúbb követelményeket kell megkövetelni, és akkor is felelőssé kell tenni őket a károkért, ha nem jártak el gondatlanul.
A megfelelő megközelítés kialakítása azonban időbe telik, és az sem világos, hogy a perek veszélye valóban befolyásolja-e majd a nagy nyelvi modellek fejlesztését. Az olyan technológiai vállalatok, mint az Uber és az Airbnb, úgy növekedtek gyorsan, hogy a megfelelési követelmények teljesítése helyett inkább a méretük növelésére összpontosítottak. Ez a stratégia a Szilícium-völgy vállalati kultúráját is alakította. „Szerintem az MI-cégek alábecsülik, mekkora jogi felelősség terhelheti őket” - véli Gabriel Weil, a Houstoni Egyetem kutatója. Ez pedig kevésbé ösztönözheti őket arra, hogy óvintézkedéseket tegyenek a perek elkerülése érdekében.
A pereskedés rendkívül költséges lehet, akár egy vállalat anyagi ellehetetlenüléséhez is vezethet. A Hugging Face nevű programozási platform, amelyek az OpenAI által létrehozott, önállósult modellek célkeresztjébe került, közölte, hogy nincs elegendő erőforrása a perindításhoz. (Egy 13 milliárd dollárra értékelt cégről van szó!)
Ha egy ilyen eljárás mégis megindulna, az is kudarcba fulladhatna. Bár a munkáltatók jogi felelősséggel tartozhatnak alkalmazottaik cselekedeteiért, nem világos, hogy a modell fejlesztője és az általa létrehozott MI-ügynök közötti jogviszony hasonlít-e annyira a főnök és a munkavállaló közötti kapcsolathoz, hogy ugyanezek az elvek alkalmazhatók legyenek rá. Ráadásul a bűncselekmények bizonyítása gyakran azt is megköveteli, hogy igazolják a vádlott károkozási szándékát. „Hogyan fogják kezelni az olyan kérdéseket, mint a szándékosság, amikor olyan robotikus rendszerekkel van dolguk, amelyek jóval túlterjeszkedhetnek a felhasználóik ellenőrzési lehetőségein és szándékain?” - teszi fel a kérdést Gregory Smith, a RAND nevű kutatóintézet munkatársa.
Egyes törvényhozók szeretnék egyértelműbbé tenni a helyzetet. Lori Trahan demokrata képviselő törvényjavaslata megerősítené, hogy az MI-cégek felelősségre vonhatók, ha a modelljük olyan magatartást tanúsít, amely emberi elkövető esetében jogellenes lenne. A bíróságoknak emellett abból kellene kiindulniuk, hogy a modellek képesek szándék kialakítására. A bíróságok tisztázhatják ezeket a kérdéseket, de a folyamat lassú lehet, és nem feltétlenül zárul le azelőtt, hogy olyan károk következnének be, amelyek később perek alapjául szolgálhatnak. A gyógyszerekhez és az autókhoz hasonló termékek esetében a szabályozó hatóságok előzetesen határozzák meg azokat a normákat, amelyeknek a vállalatok által forgalmazott termékeknek meg kell felelniük, ahelyett, hogy pusztán a későbbi perekre hagyatkoznának a cégek megbüntetésében. Addigra azonban a kár már bekövetkezett.
A mesterséges intelligencia szabályozásának kérdése szokatlan szövetségeseket hozott egymás mellé, de kevés párosítás különösebb, mint Jensen Huang, az Nvidia milliárdos vezetője és Lina Khan, az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság volt elnöke, az IT-óriások feldarabolásának lelkes híve. Ahogy a nagy nyelvi modellek (LLM-ek) korlátozásáról szóló vita egyre hevesebbé válik, Huang és Khan egyaránt azt állítja, hogy a már hatályban lévő szabályok a kockázatok többségének kezelésére alkalmasak. Huang nemrég úgy fogalmazott, hogy a meglévő jogszabályok elegendőek. „Alkalmazzák őket.”
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A jelenlegi jogszabályok MI-re való alkalmazhatóságának kérdése már most is számos per tárgya. Ezekben a bíróságok arról hallgatják meg a feleket, hogy a csevegőrobotok okoztak-e kárt az embereknek, illetve elősegítették-e bűncselekmények elkövetését. Az ilyen ügyek eldöntése azonban akár évekig is eltarthat, nem is beszélve arról, hogy az ítéletek alapján megbízható jogi normákat alakítsanak ki. Még ha ez sikerül is, a felelősség megállapítására irányuló perek elsősorban olyan károkkal foglalkoznak, amelyek már bekövetkeztek.
A polgári jog és a büntetőjog egyaránt alkalmazható az MI-modellekkel kapcsolatos ügyekben. Az olyan jogi kártérítési jogalapok, mint a termékfelelősség és a rágalmazás, pénzügyi szankciókkal járhatnak. Az olyan bűncselekmények, mint a hackelés, szabadságvesztéssel is büntethetők. Azonban egyik jogi út alkalmazása sem egyszerű.
Aki azt állítja, hogy egy modell kárt okozott neki, kártérítést követelhet az MI-cégtől, azonban még nem ismert, hogy a bíróságok milyen a vállalatok működésébe beépített biztosítékokat fogadnak el ahhoz, hogy elkerülhessék az ilyen pereket. Az egyik elterjedt szempont a felróhatóság, amelynek alapján a felpereseknek kellene bizonyítaniuk, hogy a fejlesztőcégek nem tettek meg minden észszerűen elvárható lépést a károkozás megelőzése érdekében. A bíróságok ehelyett arra is juthatnak, hogy a modelleket fejlesztő vállalatoktól szigorúbb követelményeket kell megkövetelni, és akkor is felelőssé kell tenni őket a károkért, ha nem jártak el gondatlanul.
A megfelelő megközelítés kialakítása azonban időbe telik, és az sem világos, hogy a perek veszélye valóban befolyásolja-e majd a nagy nyelvi modellek fejlesztését. Az olyan technológiai vállalatok, mint az Uber és az Airbnb, úgy növekedtek gyorsan, hogy a megfelelési követelmények teljesítése helyett inkább a méretük növelésére összpontosítottak. Ez a stratégia a Szilícium-völgy vállalati kultúráját is alakította. „Szerintem az MI-cégek alábecsülik, mekkora jogi felelősség terhelheti őket” - véli Gabriel Weil, a Houstoni Egyetem kutatója. Ez pedig kevésbé ösztönözheti őket arra, hogy óvintézkedéseket tegyenek a perek elkerülése érdekében.
A pereskedés rendkívül költséges lehet, akár egy vállalat anyagi ellehetetlenüléséhez is vezethet. A Hugging Face nevű programozási platform, amelyek az OpenAI által létrehozott, önállósult modellek célkeresztjébe került, közölte, hogy nincs elegendő erőforrása a perindításhoz. (Egy 13 milliárd dollárra értékelt cégről van szó!)
Ha egy ilyen eljárás mégis megindulna, az is kudarcba fulladhatna. Bár a munkáltatók jogi felelősséggel tartozhatnak alkalmazottaik cselekedeteiért, nem világos, hogy a modell fejlesztője és az általa létrehozott MI-ügynök közötti jogviszony hasonlít-e annyira a főnök és a munkavállaló közötti kapcsolathoz, hogy ugyanezek az elvek alkalmazhatók legyenek rá. Ráadásul a bűncselekmények bizonyítása gyakran azt is megköveteli, hogy igazolják a vádlott károkozási szándékát. „Hogyan fogják kezelni az olyan kérdéseket, mint a szándékosság, amikor olyan robotikus rendszerekkel van dolguk, amelyek jóval túlterjeszkedhetnek a felhasználóik ellenőrzési lehetőségein és szándékain?” - teszi fel a kérdést Gregory Smith, a RAND nevű kutatóintézet munkatársa.
Egyes törvényhozók szeretnék egyértelműbbé tenni a helyzetet. Lori Trahan demokrata képviselő törvényjavaslata megerősítené, hogy az MI-cégek felelősségre vonhatók, ha a modelljük olyan magatartást tanúsít, amely emberi elkövető esetében jogellenes lenne. A bíróságoknak emellett abból kellene kiindulniuk, hogy a modellek képesek szándék kialakítására. A bíróságok tisztázhatják ezeket a kérdéseket, de a folyamat lassú lehet, és nem feltétlenül zárul le azelőtt, hogy olyan károk következnének be, amelyek később perek alapjául szolgálhatnak. A gyógyszerekhez és az autókhoz hasonló termékek esetében a szabályozó hatóságok előzetesen határozzák meg azokat a normákat, amelyeknek a vállalatok által forgalmazott termékeknek meg kell felelniük, ahelyett, hogy pusztán a későbbi perekre hagyatkoznának a cégek megbüntetésében. Addigra azonban a kár már bekövetkezett.