Franczy

Újabb Microsoft per

[ZDNET] A különböző távolsági telefonos és kábeltelevíziós szolgáltatásokkal foglalkozó AT&T Corporation képviselői bejelentették, hogy beperlik a Microsoft Corporationt, mert szerintük a szoftvercég megsértette az AT&T-nek azt a szabadalmi jogát, mely az emberi beszédhangot tartalmazó számítógépes hangfájlok tömörítésére, vagyis méretének csökkentésére vonatkozik.


Az AT&T által a szabadalmi hivatalnál korábban levédetett technológiának az a lényege, hogy az emberi hang kódolásával, majd dekódolásával le lehet csökkenteni a hanganyagból létrehozandó számítógépes adatállomány méreteit, ami természetesen számtalan előnnyel jár, hiszen az ilyen tömörített hanganyagot gyorsabban lehet mozgatni a különböző hálózatokon, és a tárolásukhoz is sokkal kevesebb tárolókapacitásra van szükség. Az ilyenfajta hangtömörítési, illetve emberihang tömörítési technológiáknak számtalan felhasználási köre létezik, hiszen a mobiltelefonoktól kezdve, a videokonferenciákhoz használt eszközökön át a különböző interneten keresztüli élőhang közvetítéshez használt eszközök és szoftverek esetében is hasonló megoldásokat alkalmaznak a különböző gyártócégek.

Az AT&T tehát nagy fába vágta a fejszéjét, amikor a napokban beperelte a Microsoftot ezen hangtömörítési technológiák szabadalmi jogainak megsértésével kapcsolatban, de az ügy kimenetelét illetően egyelőre senki nem kívánt jóslásokba bocsátkozni. Az AT&T egyébként egészen pontosan azzal vádolja a Microsoftot, hogy a Windows 95, Windows 98, Windows Me, Windows NT és Windows 2000 operációs rendszerekben olyan hangtömörítési technológiákat alkalmazott, melyekhez nem lett volna joga, mert azok használatáról a szoftveróriásnak előbb az AT&T-t is meg kellett volna kérdeznie. Az AT&T vádiratában az is szerepel, hogy az említett technológia a redmondi cég internetes oldalán is nagy szerephez jut, ami ugyancsak aggodalmat és felháborodást váltott ki az AT&T vezetőinek körében.

A Microsoft képviselői az üggyel kapcsolatban egyelőre nem kívántak nyilatkozni, annyit azonban elárultak, hogy szerintük szó sincs arról, hogy a Microsoft megsértette volna az AT&T szabadalmi jogait. Az Amerikai Szabadalmi Hivatal egyébként még 1988-ban jegyezte be az AT&T hangtömörítési technológiáját, majd 1999-ben a cég képviselői felajánlották a Microsoftnak a technológia licenszjogait, de mivel a szoftveróriás nem kívánt fizetni, az AT&T-nek most a pereskedést kellett választania.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CAD #7
    Hogy titkolta el? - ha be van jegyezve, akkor barki megtudhatja...
  • An-Dee #6
    dewdew_

    Azért ez nem ugyanaz, mert hogy a RAMBUS eltitkolta hgoy övé a szabadalom, itt viszont az AT&T felajánlotta a licenszjogot.
  • An-Dee #5
    dewdew_

    Azért ez nem ugyanaz, mert hogy a RAMBUS eltitkolta hgoy övé a szabadalom, itt viszont az AT&T felajánlotta a licenszjogot.