Franczy

Windows Messenger

[ZDNET] Különböző források szerint a Microsoft a hét folyamán egy olyan Windows XP tesztverzióval fog előrukkolni, mely jelentős mértékben továbbfejlesztett instant-messaging szolgáltatásokkal fog rendelkezni, vagyis a felhasználók az ígéretek szerint az új operációs rendszer segítségével sokkal könnyebben küldözgethetnek majd egymásnak üzeneteket, szövegfájlokat, audio- és videoanyagokat, de akár különböző új telefonos szolgáltatásokat is igénybe vehetnek majd.

A Windows Messenger nevet viselő szoftver segítségével a Microsoft egyre több olyan szolgáltatást szeretne a felhasználók számára minél könnyebben elérhetővé tenni, melyek az internetre alapulnak, és amelyek egyre komolyabb konkurenciát jelenthetnek az AOL Time Warner által üzemeltetett különböző szolgáltatásoknak.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Microsoft és az AOL megegyezett abban, hogy a Windows XP-ben intergált AOL 6.0 kliens szoftver kap majd helyet, azóta azonban több tekintetben is megváltozott a két óriáscég közötti kapcsolatrendszer. A tárgyaló felek az elmúlt hét péntekén úgy váltak el egymástól, hogy nem tudtak közös nevezőre jutni, de a tárgyalásokat állítólag a hétvégén is folytatták.

A Microsoft már az eddigiekben is számos olyan szolgáltatást nyújtott az MSN Messenger projekt keretein belül, melyek akár csevegésre, fájlmegosztásra, interneten keresztüli telefonálásra, vagy akár telefonkonferencia lebonyolítására is alkalmasak voltak, azonban a Windows Messenger esetében beszélhetünk először egy olyan szolgáltatáscsomagról, mely már szorosan az operációs rendszerbe, vagyis esetünkben a Windows XP-be van integrálva. Szakértők szerint a Windows Messengernek a Microsoft operációs rendszerekbe történő integrálása nagyon hasonlít arra a lépésre, amikor a szoftveróriás az Internet Explorert integrálta a Windowsba. A szakértők abban is egyetértenek, hogy a Windows Messenger nagyon komoly piaci ellenfelet jelenthet az AOL különböző kliens szoftvereinek.

"A telefonos, videokonferenciás és egyéb szolgáltatásoknak az operációs rendszerbe való integrálásával a Microsoft újradefiniálja az instant-messaging szoftverek jelentését" - nyilatkozta Peter O'Kelly, Patricia Seybold Group cég piaci elemzője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!