Franczy

Toshiba X Architecture

[CNet] A Toshiba cég képviselői a tegnapi nap folyamán bejelentettek egy olyan új chiptervezési megoldást, az "X Architecture"-t, melynek alkalmazásával az ígéretek szerint a jövőben a maiaknál sokkal nagyobb teljesítményű, kisebb méretű, és kisebb áramfelvételű system-on-a-chip processzorokat lehet majd gyártani.

Az X architektúra egyik legnagyobb újítása a chipek belsejében található csatlakozókat érinti, vagyis azokat a fémvezetékeket, melyek a tranzisztorok egymással való összekötéséért és a jelek szállításáért felelősek. Az új architektúra segítségével ezek a parányi vezetékek a chipeken belül diagonálisan nyolc irányban is haladhatnak, amely eltér a legtöbb mai chip esetében használt vezetékezési megoldásoktól. A Toshiba által kifejlesztett új architektúrához egyébként a Simplex Solutions által kifejlesztett "liquid routing" technológiát és az ahhoz illeszkedő szoftvert is fel fogják majd használni. A Simplex cég az integrált áramkörök tervezésére és ellenőrzésére specializálódott az elmúlt időkben, és kétség kívül nagyon jól jött neki a Toshiba mostani bejelentése, hiszen a tegnapi napon 6,61 dollárral, vagyis 23 százalékkal növekedett a Simplex részvények értéke, így egy Simplex részvény a nap végén már 34,61 dollárba került.

A system-on-a-chip processzoroknak a szakértők szerint számtalan felhasználási köre létezik, hiszen a set-top boxoktól kezdve, az internetes képességekkel rendelkező kéziszámítógépeken át, egészen a mobiltelefonokig számtalan olyan elektronikai eszköz létezik, melyben ilyen típusú processzorokat alkalmaznak. Egy system-on-a-chip processzorban megtalálható a processzormag, a memória, a buszrendszer, és minden olyan egyéb megoldás, mely nélkülözhetetlen a rendszer működéséhez. Az ilyen processzorok az X architektúra segítségével számtalan előnnyel rendelkeznek a hagyományos több chipes eszközökhöz képset, hiszen egyrészt kevesebb helyet foglalnak, másrészt kevesebb áramot fogyasztanak, de nem elhanyagolható az sem, hogy az ilyen rendszerek nagyobb teljesítményt nyújtanak, és az előállítási költségük is kedvező.

"Úgy gondoljuk, hogy az általunk kifejlesztett új architektúrában olyan nagy lehetőségek rejlenek, hogy az elkövetkezendő pár évben az öt, vagy ennél több réteggel rendelkező integrált áramkörök esetében szinte minden gyártó alkalmazni fogja az X architektúrát" - nyilatkozta Susumu Kohyama, a Toshiba alelnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!