Franczy

Transmeta processzorok Toshiba laptopokban

[CNet] A Toshiba és a Transmeta cégek képviselői bejelentették, hogy a Toshiba cég egyes hordozható számítógépeiben a jövőben a Transmeta cég Crusoe processzorai üzemelnek majd. A Toshiba képviselői bejelentették, hogy május 18-án, Japánban kezdik majd meg a Transmeta processzoros Toshiba Libretto L1/060TNMM típusú mini notebookok forgalmazását.

A mostani bejelentés is megerősíti azt a tényt, miszerint a Transmeta cég egyre nagyobb sikert arat a hordozható számítógépeket gyártó japán cégek körében, hiszen a tavalyi év ősze óta már számtalan cég kötött együttműködési szerződést a Transmeta-val. A céghez közeli források pedig már azt is tudni vélik, hogy az idei év végéig egy nagyobb számítógépes gyártó is Transmeta-s termék piacra dobását tervezi. Ez a nagyobb cég egyébként minden valószínűség szerint a Compaq lesz majd.

A fent említett típusszámmal jelzett Toshiba újdonság természetesen nem csak a japán piac meghódítására lesz majd hivatott, hiszen várhatóan az idei év harmadik negyedévében az észak-amerikai piacon is kapható lesz majd az ott Toshiba Portege néven futó új notebook típus. A Toshiba Portege a szakértők szerint elsősorban a Sony cég Crusoe processzoros Vaio notebookjaival, az NEC Versa Ultralight típusú hordozható számítógépeivel, valamint a Casio által nemrégiben bejelentett Favia típusú notebookokkal száll majd harcba.

A 26,5 centiméter széles és 2 centiméter "vastag" Toshiba Portege tömege alig lesz több 1 kilogrammnál, így egyértelműen a mini notebookok közé lesz majd sorolható. A várhatóan 1700 dolláros (~510e Ft) áron kapható újdonság 10 colos poliszilikon aktívmátrixos kijelzővel és 10 GB merevlemezzel fog rendelkezni.

"Elsődleges célunk az, hogy a japán piacon nagyon sikeres legyenek a Transmeta Crusoe processzoraink, később pedig hasonló sikereket szeretnénk majd elérni az amerikai, valamint az európai piacokon is." - nyilatkozta James Chapman, a Transmeta cég eladásokért és marketingért felelős alelnöke. "A Transmeta számára rendkívül fontos, hogy a Toshiba az ő processzorait választotta legújabb mini notebookjaiba, hiszen ennek segítségével idővel a világ minden táján egyre nagyobb népszerűségre tehetnek szert a Transmeta termékei." - mondta Alan Promisel, az IDC piackutató cég szakértője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andor PaPa #2
    Azt mondják, hogy a Transmeta procik nem is olyan takarékosak, mint ahogy azt eredetileg tervezték. Továbbá a teljesítménye sem túl rózsás. De azért egy ilyen laptopot elfogadnék, ha ingyér adnák.