JohnnyCage

Az Xbox már el is bukott, mondja a Sony vezetője

[Register] A Microsoft ősszel megjelenő Xbox játékkonzolja "már el is veszítette a konzolháborút, bár még meg sem jelent". Legalábbis ezt állítja Ken Kutaragi, a Sony PlayStation projektjének vezetője.

A szoftveróriás Microsoft Xbox játékkonzoljával fog debütálni a konzolpiacon, ahol jelenleg a Sony és a Nintendo japán cégek dominálnak. A Microsoft többször kihangsúlyozta, tisztában van a legnagyobb konzolpiac, Japán igényeivel, és ennek megfelelően alakítja ki az Xboxot, valamint a társaság ezt tartja szemelőtt, amikor Xbox játékok fejlesztésére kér fel szoftvercégeket.

A Sony természetesen semmi esetre sem szeretné kockáztatni a PlayStation sorozattal elért eredményét az óriási, növekvő piacon, ezért mindent bevet, hogy PlayStation 2 játékkonzolja továbbra is kategóriájának csúcsa maradjon. A két, pontosabban három résztvevős konkurenciaharc ezért tovább élesedik a gyártók között.

Kutaragi állítását két tényezővel próbálta alátámasztani. Az első ok, amiért szerinte az Xbox halálra van itélve, az a hardver. Kutaragi úgy vélekedik, az Xbox hardvere koránt sem olyan kőkemény, mint amilyennek az emberek gondolják. A másik ok nem közvetlenül magával a konzollal kapcsolatos: a PlayStation projekt vezetője szerint a Microsoft nem értette meg a konzolüzlet lényegét, főként annak japán oldalát.


A konzolpiac japán oldala a szakértők szerint teljesen különbözik az európai és amerikai piactól. A japánok másfajta játékokat igényelnek, és az Amerikában és Európában megszokott marketingtevékenység sem hat rájuk. A Sony és a Nintendo japán cég, ezért könnyebb dolgok van az otthoni piacon, ráadásul mellettük szól még a sokéves tapasztalat is.

A redmondi szoftvercég első embere, Bill Gates úgy gondolja, nem lesz probléma a japán piacon sem. A Microsoft számos japán játékkészítővel szerződést kötött Xbox játékok készítéséről, köztük a SEGA-val is. Az Xbox játékkonzolhoz megjelenésekor már legalább tucatnyi japán játék lesz kapható. A Microsoft Xbox projektjének vezetői ezenkívül azt is kihangsúlyozzák, a Sony számos súlyos hibát követett el a PlayStation 2 kiadását megelőzően, valamint aztkövetően, amire a Microsoft már odafigyel majd. Ilyen baki volt például a konzolok hiánya, amely rengeteg bosszúságot okozott a vásárlóknak a karácsonyi szezonban, de meg lehetne említeni a sorozatos hardverhibákat is, amelyek a Sony kapkodására utaltak.

A hardvert illetően Kutaragi igen keményen fogalmazott. Szerinte az Xbox nem elég gyors, grafikája pedig "durva". Az Xbox prototípusának kifagyása a múltheti E3-mon azt sugallhatja, hogy Kutaraginak igaza lehet a hardver minőségét illetően, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy mind az Xbox hardvere, mind a rajta futó szoftver félkész állapotban volt. Kutaragi megjegyzései a Microsoft mellett kétségtelenül nem nyerték el a konzol grafikus rendszeréért felelős nVidia Corp. tetszését sem.

Szó érte az Xbox házatáját a játékokat illetően is. Shunji Yamashina, a japán Société Générale elemzője szerint az E3-on bemutatott játékdemók "PC-s játékok bővített változatai" voltak. Az átiratok azonban eddig sem voltak ismeretlenek, és a jövőben sem lesznek azok. A játékkészítők nagytöbbsége már korábban jelezte, hogy mindhárom új játékkonzolt támogatni fogja, márpedig egyáltalán nem valószínű, hogy a Nintendo GameCube, a Microsoft Xbox és a Sony PlayStation 2 konzolok mindegyikén teljesen más játékok lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #68
    "Félek az Xbox sem lesz sokkal jobb max 1.5-2x erősebb mint egy 1500MHz Athlonos PC GF3-al"

    És miért is kéne hogy jobb legyen? Azon a configon még egy év múlva is fullon megy minden. Két év múlva meg leveheted a felbontás 1200x1024-re... Jah hogy ekkora felbontást jelenleg egy konzol sem tud? Akkor meg miről beszélünk?
  • Gabo #59
    ixyon:
    Az AI-ról írtak első sorban a PS2 korlátozott voltátra kívántak rámutatni.
  • ixyon #58
    hi mindenki

    szoftverfejlesztéssel foglalkozom, és csak úgy hobbiból átolvastam a PS2 fejlesztési útmutatóját. onnan vannak az infok.
    a DVD télleg nagyon szar elérési időkkel rendelkezik. de ha van esze a fejlesztőcégnek, és valószínűleg van, akkor olyan sorrendbe pakolja fel a textúrákat a játékra, ahhogy azok 1más után jönnek(valószínűleg) és akkor sokkal job lesz.

    és a nagy kemény CPUról csak ennyit:
    én 1 celeronI 533massal jáccogatok 1 VooDoo2essel, meg 128 Rammal.
    oszt ezen kajak jól fut a blekkenvájt, pedig az nem semmi.High Deatailban. 800*600ban.
    pedig ott alapból van 1 teljesen 3d-s világ, és minden lakót 1enként nyílvántart, és nem kis piti AI van mellette, mert nagyon sokmindent felismer. és ez 1 ilyen gépen kajak jól elmegy. pedig a proci teljesítményének a nagyrészét hidd el, a Polygonműveletek teszik ki. AIt nagyon gyorsra is lehet írni, csak ahhoz nayon kell érteni. pl. ha 1 jó programozó ért az Octave-hoz, azzal olyan AIkat lehet írni, hogy megsztólalnak. csak kicsit bonyolult betenni a játékba, ami ugye nem octave, de ha valaki megcsinálja, álmait is felülmúlja. szal csak ennyit az AIról.

    a Q3, meg UT valószínűleg azért olyan szar a PS2n, mert azoknak a nagyrész ASMben van írva. 1 visszafordítóval bárki meg tuggya nézni, ilyeneket em tud 1 Cpp fordító.
    éa az ASMet nem lehet annyira mozgatni, mint 1 cpp kódot. processzospecifikus. nyilván azt a kódot fordították le PS2re, amiből a lassú részeket ASMbe tették. többek között ezér nem nagyon meg olyan jól a MAC gépeken sem a Q3, mint PCken, mert 1 MAC GF3mal(a bemutatón) olyan teljesítményt adott mint 1 SLOT-A K7es, meg 1 GF2mx.
    és az is igaz, ogy a PSre procija nem nagyon kedveli a koolybb számításokat, de hát ez van. semmi sem tökéletes. bár a konzolosok nagyrésze nincsen hozzászokva efféle cuccokhoz, csak a "nyomjukagátlőjünkmintatomoszthgameghalunkfeltámadunk" fílinget kedvelik. csak a PCs játékokra jellemzőek a komolyabb fizikai számítások.

    hát csak ennyi

  • Gabo #56
    ixyon:
    Talán gondolkodj el a következőkön:
    Ha a PS2 32 MB-jét csak arra használják, hogy a grafikához szükséges adatokat (átmenetileg) tárolják akkor hol marad hely az AI-nak, a környezet fizikájának modellezésére, összetetteb játékoknál a számítási adatok tárolására (RPG-k, szimulátorok), a modellek és a környezet geomaetria adatairól nem is beszélve? Mert 4 MB video ram mellett állandóan be kell rángatni az éppen megjelenítendő geometriai adatokat és texturákat az biztos, így a többi értékes adatnak kevesebb hely marad. Ha pedig ezt a DVD-ről töltögetik akkor meg is nézheted a teljesítmény erőteljes visszaesését. Hiába a nagy sávszélességű buszrendszer, ha a kívánt adatok a csiga lassú eléréssel rendelkező DVD-n vannak. Könyörgöm a DVD elérési sebessége még egy mezei HDD-ét sem éri el!
    Azt megint nem tudom honnan veszed, hogy a PC-ken az adatáramlás csak a CPU-n keresztűl lehetséges. Szerinted mire szolgál a DMA, UDMA és az AGP?
    PS2-n a fene nagy sávszélesség megoszlik a geometriai adatok, texturák, hangok, egyéb számítási adatok, DVD-ről valótöltés között.
    A CPU-król annyit. Egy RISC proci csak annyira jó, amennyire jól a fordítóprogramját megcsinálják. A magasszintű programkörnyezet és RISC között ott csücsül egy jól-rosszul de szoftveresen megoldott fordító rendszer, ami a magas szintű utasításokat fordítja át RISC-re.
    A mai PC CPU-k csak kifelé mutatnak CISC architekturát, belül már mindegyik RISC technologiára épül. Itt a fogdító viszont hardveres, chip-be integrált, tehát lényegesen gyorsabb mint bármilyen szoftver megoldás.
    Lehet, hogy a PS2 CPU-ja több műveletet hajt végre adott idő alatt, de ez semmit sem ér, ha egy összetettebb feladat elvégzéséhez lényegesen több elemi művelet szükséges. CISC esetén az ilyen jelegű feladatok egyetlen utasítással megoldottak. Ezért van MMX, 3DNOW stb.
    A másik probléma a PS2 célirányos CPU-jából ered. Az egész konzolt a brutális polygon teljesítményre hegyezték ki. De amint a CPU-nak nem ilyen jellegű feladatokkal kell foglalkozni abban a pillanatban jelentkezik a kialakítás hibája. Egy-egy komolyabb játéknál nem csak a grafika, hanem az AI, a fizikai számítások, a játék adatbázisainak a kezelése is fontos. Ezzel a PC-k általánosan fejlesztett CPU-ja jobban elboldogul nem is beszélva arról, hogy elég ram áll az adatok tárolásához is rendelkezésre.
    A fentiekből eredően PS2-re nincs egyetlen szimultár, valódi legalább BG szintű RPG, az FPS-ek összetetségéről nem is beszélve (elég megnézni a Q3:A, az UT siralmas átíratait).
    Multiplayert nézve pedig az összes eddigi konzol egy csőd a PC-khez képest.
    Tehát nem kellene úgy lebecsülni az X-box PC közeli felépítését és képességeit!

    MS persze, hogy fizet a fejlesztöknek, de szerinted PS2-re csak a szép színe miatt fejlesztenek? Ezt Te sem gondlod komolyan. Ha a SONY nem perkálna keményen a fejlesztőknek, akkor már rég otthagyták volna a nehézkesen programozhat platformoját.

    A játékokról annyit, hogy PS2-re 2-3 évbe tellett, mire egy-két nagy nevet produkáltak (MGS2, GT3, FFX). Az X-boxra már megjelenésekor lesznek olyan játékok amiért egyeseknek megéri majd megvenni. Kár, hogy akkor már egy átlag PC is jobb lesz...
  • ixyon #49
    az csak annyit jelent, ha egy PCs graf.kártyába(vagy az Xboxéba) nem férne bele minden textúra, meg polygon, akkor azt úgy tölti be a rendszermemóriából, hogy :
    1 sól a Northbridge-nek, hogy kéne ez, meg ez(az AGPn át)
    2 Northbridge szól a procinak, hogy kell ez meg ez
    3az megadja a memocimet
    4 northbridge kiveszi a memobol.
    5 northbridge adja a grafkártyának.
    roszabb eset, ha még valami háttértárolón van a cucc(pl CDn, vinyón)
    mert akkor
    1 sól a Northbridge-nek, hogy kéne ez, meg ez(az AGPn át)
    2 Northbridge szól a procinak, hogy kell ez meg ez
    3 proci megasszongy a northbidgenek, hogy ezt meg ezt vedd ki ebből és ebből a tárolóból innen, és innen.
    4 kiveszi, elküldi CPUnak
    5 CPU kér 1 csomó cuccost a memobol a northbridgen át, ami kell az info dekodolásához, és használhatóvátételéhez. addigis minden a memoba.
    6 megjön minden, feldolgozza az infot, és küldi a northbridgen át a GPUnak.

    itt különösen a 3. 4.5. pontok lassítják a műveletet.
    a 3.al nem lehet mit tenni
    a másik 2 meg azért kell, mert ugye ezeknél nagyon komoly kódolás van(CDFS, FAT), és ezek olyan dolgok, amik az infot használhatatlanná teszkik, amíg nem dolgozzák fel.

    ezek a PS2nél nincsenek jelen.
    miért? azért mert annak megvan az a speckó filerendszere, ami kis okos segédchippel 1üt ígyx oldja meg a dolgot:
    1 GPU==>CPU(nincs northbridge, meg AGP, meg ilyen cuccok, közvetlenül 1 baszottszéles vonalon) kell ez meg ez
    2 CPU==>CD/DVD ezt meg ezt addo oda memonak ide, és ide tedd
    3 Device ==>chip, ami dekódol(nem lassítja a műxést==>RAM ez a művelet olyan gyors, amilyen a device
    aztán máris ottvan a ramban, és 1 másik baszottszéles vonalon át átmegy az egész a videocachebe, és onnan a GPUba.

    ez annyira gyors, hogy össze sem lehet hasonlítani. a PCs megoldás tele van várakozással, meg ideteszem, odateszem, meg odaküldöm a northbridgen, meg a southbridgen, a PS2 meg 1 az 1ben áttölt a célspecifikus cuccossal. oszt akkor PC suxx. (és mint tuggyuk az Xbox egy igen furcsa, ámde mégiscsak PC)
  • ixyon #44
    hú ez nagyon hosszú lett. bocsi, akit zavar
  • ixyon #43
    na itt nagyon sokmindenki ért a konzolokhoz, és beszállok már én is érteni 1 kicsit.
    mielőtt v.ki olyan nagyra lesz az Xbox DDR ramjától(sacc/kb. 18Gb valós sávszélesség) a PS2 32 megája 800 Mhz-n ketyeg, és a valós sávszélessége 3.4 Gb. csak ennyi. és minekk kell több ram?
    amit lácc, azt bele lehet tölteni ennyiből is, meg ottvan a 4*DVD olvaso, ami 24* CDolvasó is, és ilyen sebesség bőven elég arra, hogy a textúrákat cserélje. mer ugye az csak űPCs szokás, hogy belenyomjuk az egész pályát(pl. Tombraider, vagy az autós játékok/szimulátorok) a memóriába, és erre is csak azért van szükség, mert lassú a busz, éa ha az elején feltötltjük, akkor jáék közben megmarad az egész a játéknak, és jobban megy majd. mindez a 128/108 bites 66/100/133 memóriabuszokra vonatkozik, ami kell a procinak, és nincs idő mindíg frissíteni. a HalfLife-ban van frissítés, gondolom ismeri mindenki a "Loading.".. feliratot::)
    a PS2nek ezzel össze sem mérhetőeek a képességei.
    a memot uyge 800 Mhz-n egy 512bites bisz láttya el. ebben bőven benne van a betöltés, a kivétel, és a játék infoinak a szolgáltatása is. de persze ez nem minden. mígy a PCn MINDEN ADATÁRAMLÁS a proicin keresztül folyik(és nagyon erősa gyanúm, hogy az Xboxnál is, mert ha nemm, a CPU nem műxik) ezzel szemben a PS2nek a CD/DVD olvasójának van olyan CHIPJE, hogy a proci megasszongya neki, mi kell most, és az EGYEDÜL BETÖLTI A MEMOBA. nem át a procin, sok értéks órajelet lefoglalva, hanem be 1enesen a memoba.
    a proci: hát igen... csak 300Mhz. de RISC, és 128 bites. oszt innen szeva PIII, mert ha rúgdossák sem éri utól a 100 Mhz-s FSBvel, és a faszomtggya mennyi bit szélességgel, mert azon az 1 igen kicsi kapun magy ki a memo,CD/DVD,Video,Hang(amit történetesen csak irányit, nem ő tölti) nomeg ugye csak 32bites, és akkor már a lebegőpontos teljesítményéről ne is beszéljünk. az FPUja elég jó, de 1-1 komolyabb művelethez még a hiperszuper MMXnek, meg SSEnek is vagy 5-6 órajelre van szüksége.nomeg alapból CISK, tehát nem érdemes a kettőt 1 lapon említeni.
    GPU hát itt bizony el kell ismerni, hogy az nVidia chipje eléggé eltánygálja a PS2ét.(a sok baromnak: nem a DDR memória miatt) az NV2A/NV2X(külföldi siteokon így emlegetik) sokkal gyorsabb. és többet tud. bár ha valaki észrevette, akkor ezzel jól adtak 1 nagy büdös pofont a szarnak. miért? itt senki nem olvas ilyesmit? egy 1.2 Ghz-s Thunderbirdnél a Gf2 GTS majden ugyan úgy (+-10%) teljesít 640*480ban 16 bitben, meg 32bit 1*2AntiAl. nagyobb felbontásoknál a különbség 4szeres. és ez nem poénból van, ha valaki utánaszámol(Pl. a quake 3mas eredmények után) itt kb. 2.5*annyi FPSnek kellene lennie. de nincs, mert ott van 1 nagyon gyenge proci. (nem a PIII, hanem az 1.2es Thunderbird, aminek a sávszélessége több, mint 2*akkora, és az órajele is majdnem a duplája, mint az Xboxénak) és akkor most a nagy probléma:ezek a chipek az ilyen relative gyenge CPUk mellett csak nagy felbontásban teljesítik a maximumot, kis felbontásnál meg van sok sok üres órajel. ja, és az összefüggés: a TVnek kb annyi pixele van, mint a szabványos VGAnak... szal a nagy grafikus proci ott suxxol, ahol van.
    hát csak ennyi, váram a válaszokat, emilben is. de lécci ne anyázzatok, hanem mondjátok, hol tévedtem. velem lehet vitázni

    ja, és a játékokról: lehet, hogy a Microsux most fizet a fejlesztőknek, de nem csinálhatja ezt örökké. a PS2re alapból fejlesztenek, Xboxra meg győzködni kell őket. ez így nem fopig sokáig menni. nyilván nem véletlenül kell őket győzködni. a konzolokra fejlesztők tisztában vannak azzal, hogy mi a különbség a Pc és a konzolok között. éa szerintem az Xbox mpég eléggé erősen PC szagú, és enem fűlik a foguk hozzá.hát csak ennyi.
  • Scooter #4
    Hát igen igazatok van szar a ps2, de az X-box is :-DDD
    Vesszen a konzol ÉLJEN A PC!!!