Franczy

MS: a nyílt forrású szoftverek károsak

[ZDNET] A szoftveróriás Microsoft és a nyílt forrású szoftvereket támogató közösségek között már az eddigiekben sem volt túl jó kapcsolat, mostantól azonban elképzelhető, hogy még feszültebb lesz a két tábor közötti viszony, mivel a Microsoft képviselői a napokban azt nyilatkozták, hogy a nyílt forrású szoftverek megjelentetése és támogatása mindenképpen értelmetlen, sőt hibás lépés.


Craig Mundie
"A nyílt forrású szoftverekkel foglalkozó cégek közös vonása, hogy miközben ingyenesen adják némely termékeiket, még különböző mértékű veszteségeket is felhalmoznak, és abban reménykednek, hogy majd valamilyen más termékeik eladásaiból tudnak bevételre szert tenni." - nyilatkozta Craig Mundie, a Microsoft cég egyik alelnöke.

Mundie a New York University School of Business közönsége előtt tartott előadásában elmondta, hogy szerinte a nyílt forrású szoftverek kiadása "egészségtelen", és különböző veszélyekkel fenyegetheti a számítógépes társadalmat. Mundie szerint a számítástechnika eddigi történelméből kiderül, hogy a nyílt forrású szoftvereknek megvan a maga helyük, azonban az ilyen szoftverekre nem lehet a piacon eladható minőségű, nagyteljesítményű és könnyen használható termékeket építeni.

Szakértők szerint Mundie legutóbbi előadása egy újabb Microsoftos támadást jelent a nyílt forrású szoftverek ellen. Mundie egyébként nem kishal a Microsoft berkein belül, hiszen ő a redmondi cég egyik vezető stratégája, akitől nagymértékben függenek a cég közeljövőben megjelenő Microsoftos szoftverei.

A nyílt forrású szoftvereket támogató cégek képviselői nem igazán értik Mundie nyilatkozatát, hiszen szerintük igazán jó minőségű, nagyteljesítményű, könnyen kezelhető és legfőképpen hibamentes szoftvereket csak úgy lehet fejleszteni, ha azok forráskódja teljesen nyílt, és a világ különböző részein élő programozók ezrei dolgoznak egyszerre rajta. A Microsoft képviselői ezzel természetesen nem értenek egyet, és szerintük a nyílt forrású szoftverek megjelentetése nemcsak veszteséges vállalkozás, hanem a világ különböző részein élő programozók szellemi tulajdonának ellopását is jelenti.

"A nyílt forrású szoftverek a programozók szellemi tulajdonának elrablására szakosodtak. A szoftverpiacnak és a programozók szellemi tulajdonának legnagyobb ellenségei egyértelműen a nyílt forrású szoftverek." - nyilatkozta nemrégiben Jim Allchin, a Microsoft igazgatója. No comment.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MuERTe #28
    hát erről ennyit...
    különösebb magyarázatot nem érdemel a hír.
  • MuERTe #27

    Az óriáscég szoftvereinek fejlesztése során is előszeretettel nyúl az olyan licencelésű nyílt forrású kódhoz, amely legálisan beépíthető a saját védjegyzett szoftvereibe. Ezzel értékes fejlesztési időt spórolnak meg, a Windows TCP/IP-kezelése például FreeBSD kódon alapul. Ugyanakkor a cég egyre erőteljesebben kampányol a Linux és a GNU GPL ellen, ugyanis a GPL feltételeivel megjelenő szabad szoftverek forráskódja nem használható fel legálisan a védjegyzett szoftvertermékekben.
  • MuERTe #26
    A Microsoft titokban használta tovább a FreeBSD-t a Hotmailen
    15:53 (Írta: Roberto)
    [ZDNet] A Microsoft kénytelen volt beismerni, hogy az 1997-ben megvásárolt Hotmail rendszerében még mindig vannak FreeBSD-t futtató számítógépek, amelyek feladata a reklámok követése és a DNS-kiszolgálás. Trevor Johnson, a FreeBSD egyik fejlesztője, mivel nem hitt a Wall Street Journalban csütörtökön megjelent microsoftos kijelentésnek, amely szerint nem használnak nyílt forrású rendszereket a Hotmail szolgáltatásban, bebizonyította, hogy még mindig fut FreeBSD a Hotmail rendszerében. A Microsoft egyébként már az elmúlt nyáron is úgy nyilatkozott, hogy minden FreeBSD rendszert lecserélt a Hotmailen.
  • TnS #21
    A cikk cime el lett irva, a helyes cim:
    A nyilt forrasu szoftverek karosak a MS-ra.

    Rod: ezek a nagyon okos programozok azert "feccolik" bele idejuket, meg penzuket is az ingyenes programokba, mert szeretik amit csinalnak, es jobbat akarnak csinalni bizonyos penzert kaphato programoknal.
  • sabe #13
    Dead, amikor te programozokent dolgozol egy cegnel, akkor a munkad a ceg tulajdona. Neked semmifele igenyed nem lehet ra, es nem hasznalhatod fel a cegtol kilepve.
  • Deadman #8
    Természetesen a M$ minden már nem ott dolgozó (meg ott dolgozó) programozójának folyamatosan fizet jogdíjat annak szellemi tulajdona után.
  • netrunner #3
    Ilyen egy Fasztarisznyát!!!
    "azonban az ilyen szoftverekre nem lehet a piacon eladható minőségű, nagyteljesítményű és könnyen használható termékeket építeni"
    Ezért használják többen a Linux-ot szervernek....
    "A nyílt forrású szoftverek a programozók szellemi tulajdonának elrablására szakosodtak"
    És ha én ÖNKÉNT adom bele a munkámat?????? Ilyen egy faszkalapot régen nem hallotam már.