JohnnyCage

Az IBM új szerverei lekörözik a SUN gépeit

[Register] Az IBM a napokban két új, középkategóriájú szerversorozatot adott ki, amelyek a társaság elmondása szerint megbízhatóbb és gazdaságosabb megoldást jelentenek a felhasználók számára, mint a konkurens SUN Microsystems hasonló rendszerei.

Az IBM p-series család két legújabb tagja, a p620 és a p660 a "Kék Óriás" új Silicon-on-Insulator (SOI - szilícium a szigetelőn) technológiájának első hírnökei. A társaság elmondása szerint a SOI technológia alkalmazásával az eddigieknél sokkal, akár 35%-kal gyorsabb szerverek építhetőek ugyanakkora helyen, ráadásul az új Silicon-on-Insulator technológiájú processzorokkal szerelt rendszerek kisebb hőt termelnek, és kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományos, alumínium chipes változatok.


IBM pSeries 660
A p660 és p620 szerverek, amelyek az IBM réz chiphuzalozási technológiájával készülnek, önmenedzselési funkciókkal rendelkeznek, és emellett különféle, a megbízhatóságot növelő kiegészítés is helyett kapott bennük, úgymint például a Chipkill memória hibajavító rendszer, amely a cég nagygépes rendszereiből került az új p-series modellekbe.

Az IBM elmondása szerint a SUN hasonló tudású szerverei "88%-kal drágábbak, és közel háromszorannyi elektromos áramot fogyasztanak". Az új IBM szerverekről közzétett információ szerint a négyutas (4 processzoros) eServer p660 4 GB RAM memóriával, 36 GB merevlemezzel, DVD/CD-ROM és kazettás meghajtókkal 92885 dollárba kerül, amely a hasonló tudású SUN Fire 3800 174445 dolláros áránál jóval kedvezőbb.

A szakemberek megfigyelése szerint az új IBM modellek nem ismerik a SUN szervereiben megtalálható partícionálási funkciót, ami miatt a cég már több kritikát kapott. Az IBM a hiányosság miatti magyarázkodás helyett szervereinek meglepően jó teljesítményét emeli ki. Az IBM szerint a p660 a világ leggyorsabb hatutas tranzakció-feldolgozó szervere 57346,93 tranzakció/perc (tpmC) eredménnyel a TPC-C tranzakció-sebességmérő programmal 32,59 dolláros tranzakciónkénti díjjal.

Az IBM az új szervereket gyors és megbízható platformnak szánja, amely számos területen megállja helyét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AnarchoiD #1
    ibm probalkozik de soha nem erhet az sgi, sun nyomaba ;) a hir nem azt tukrozi hogy ibm jobb a sunnal, hanem hogy olcsobb... ez pedig a leg elhanyagolhatobb szempont egy " szuperszamitogepnel" ....