Berta Sándor

Digitális valutát fejleszt Ukrajna

A háború ellenére komoly digitális tervei vannak az országnak.

A davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) jelentette be Mihajlo Fedorov ukrán digitális miniszter, hogy az első tesztfelhasználója akar lenni a digitális ukrán központi banki pénznek, az elektronikus hrivnyának. "Azt tervezem, hogy én leszek az első, aki e-hrivnyában veszi fel a fizetését" - mondta a politikus. Az ország nemzeti bankja már tavaly novemberben bemutatta az e-hrivnya tervét. A központi bank az új fizetőeszköz jellemzőiként a készpénzmentes - például az állami szociális juttatásokkal kapcsolatos - fizetéseket, a határokon átnyúló banki tevékenységet és a virtuális eszközök forgalmát sorolta fel.

A fizetési szolgáltatásokról szóló törvénnyel és a nemzeti bank azon határozatával, amely alapján 2022 szeptemberében digitális pénzt bocsát ki, megtörténtek a szabályozási előkészületek. Bár a háború közbeszólt, de Fedorov digitális minisztériuma, valamint a központi jegybank által támogatott Tascombank befejezte a Stellar Foundation nyílt forráskódú blokkláncán alapuló digitális fizetési rendszer tesztüzemét és nemrég részletes jelentést nyújtott be az eredményekről.

Fedorov közölte, hogy 2024-ben az eddigi dokumentumok egy átfogó elektronikus hrivnya-szabályozással egészülnek ki. A tervezett, kiigazított adótörvény és a virtuális eszközökről szóló, már létező jogszabály mellett a miniszter úgy látja, hogy Ukrajna élen jár a jogi keretek fizetési forgalom digitalizációjához való igazításában. Ugyanakkor, mint mondta, az országnak a jövőben is a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió fog irányt mutatni, mivel tagjelölt állam. Emellett Ukrajna jelentős pénzügyi támogatást kap az USAID-tól a közszolgáltatások digitalizálására. A technológiai vállalatok a Microsofttól a Palantirig szintén támogatják Ukrajnát. Fedorov jelentése alapján az ország 2022 végére 100 millió dollár értékben kapott felhőszolgáltatásokat a Microsofttól és 75 millió dollár értékben az Amazontól. "A digitalizálás az újjáépítés alapja és nem fogjuk megvárni, amíg a háború véget ér" - szögezte le a politikus.

Lieve Mostrey, a nemzetközi értékpapírügyletek egyik legnagyobb elszámolóházának számító Euroclear munkatársa ismertette a Francia Nemzeti Bank folyamatban lévő kísérleti projektjeit. A pénzintézet elindított egy saját blokkláncot, a DL3S-t és különböző tesztüzemek után idén szeretne készen állni a gyakorlati használatra az euróövezetben. Svédország más megközelítést alkalmaz és a Corda blokklánc-hálózatra támaszkodik az eKrona tesztüzemében. Svájcban létezik a Gnu-Taler projekt is, amely David Chaum Digicash-jén alapul.

"A Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication, azaz a Swift, amely a hálózatán keresztül bonyolítja le a nemzetközi pénzügyi tranzakciókat, szintén kész lenne elfogadni a digitális valutában történő fizetési megbízásokat" - tette hozzá Javier Perez Tasso Davosban. A Swift 14 központi bankkal, köztük a Bundesbankkal dolgozik együtt, hogy tesztelje a digitális valuták közötti tranzakciókat, valamint a hagyományos készpénz és a digitális valuta közötti átutalásokat. Különböző blokklánc-technológiákat, köztük a Quorumot és a Cordát is tesztelték. Tasso áttörésről beszélt, és Swiftet lehetséges hídépítőnek nevezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!