Berta Sándor

Megsérthette a banktitokra vonatkozó előírásokat a Klarna

A cégnél a svéd pénzügyi felügyelet vizsgálódik.

A Klarna Bank AB fizetési szolgáltató ügyfelei május végén rövid ideig láthatták más felhasználók adatait. A svéd pénzügyi felügyelet (Finansinpektionen) emiatt azt próbálja meg kideríteni, hogy történt-e banktitoksértés. A Klarna szóvivője azt nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek, hogy már várták az eljárás elindítását és mindenben együtt fognak működni a hivatallal.

A Klarna májusban jelentette be, hogy az adatok a vállalat alkalmazásának hibás konfigurálása miatt körülbelül fél óra időtartamra láthatóvá váltak. Az eset hátterében emberi hiba állt és nem voltak érintve a hitelkártya- vagy a folyószámla-információk. Ennek ellenére az emberek részben elolvashatták például más ügyfelek neveit, címeit vagy tranzakcióinak részleteit.

A svéd pénzügyi felügyelet egyébként már április óta tanulmányozza a társaságnál az IT-biztonságot és elsősorban arra kíváncsi, hogy a Klarna megfelelő intézkedéseket vezetett-e be a kibertámadások kivédésével kapcsolatban. A hivatal ezt a vizsgálatot bővítette most ki a májusi eset körülményeinek a tisztázásával.

Az Alipay nevű kínai pénzügyi szolgáltató korábban kooperációs egyezményt kötött a Klarna képviselőivel, míg tavaly március elején az Alipay anyakonszernje, az Ant Financial kisebbségi tulajdonrészt szerzett a svéd pénzügyi szolgáltatóban, amelynek értékét 5,5 milliárd dollárra becsülik és ezzel Európa legértékesebb pénzügyi startupja. A Klarna az idei esztendő első negyedévében közel 19 milliárd amerikai dolláros bevételt könyvelhetett el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!