Bezuhant a teljes GPU-piac

A gyártók eredményei visszaestek, a 2009-es recesszió óta nem láttunk ekkora romlást.

Az elmúlt hetekben már olvashattunk arról, hogy az AMD csúnya esésre figyelmeztetett, ezt követően pedig az Intel küszködéséről, valamint az nVidia komoly rontásáról is írtunk. Most a grafikus vezérlők teljes piacára vonatkozóan futott be egy friss felmérés, amely hasonló képet mutat.

A Jon Peddie Research tette közzé a napokban saját részletes anyagát, amely a harmadik negyedév fontosabb eredményeit mutatja meg nekünk. Ebben nem sok jót látunk, a grafikus vezérlők piaca ugyanis 75,5 millió darabra esett vissza, ami az előző negyedévhez képest 10,5 százalékos, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz viszonyítva pedig 25 százalékos zuhanást jelent. Ebbe mind az integrált, mind pedig a különálló fejlesztések beletartoznak, ám azt is megtudjuk, hogy az asztali változatok 15,4, a noteszgépekbe szánt példányok pedig jóval nagyobb mértékű, 30 százalékos zuhanást mutatnak, amire a 2009-es válság óta nem volt példa.

A harmadik negyedév a beszállítók számára hagyományosan a legerősebb időszak, ami már az ünnepekre való felkészülést hozza magával. Most ez nem jött össze, a kereslet az új generáció rövid időn belül várható elrajtolása miatt visszaesett, a gyártók pedig a meglévő raktárkészleteket igyekeztek inkább kiszórni. Az Intel a teljes terület 72 százalékát uralta (továbbra is saját integrált megoldásai révén), egyedül ők tudták növelni a darabszámot, eközben azonban az nVidia 16 százalékra, az AMD pedig alig 12 százalékra esett vissza – előbbi cég csaknem 20, utóbbi pedig majdnem 50 százalékos esést volt kénytelen elkönyvelni a saját szállításoknál.

A kriptobányászok ezalatt szinte teljesen leálltak a vásárlásokkal, ami az Ethereum nagy átállásának köszönhető, ez nyilván szintén negatívan befolyásolta az eladásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #16
    oxt minek :D

    normális játék az prerenderes, ezek meg már túlléptek azon hogy kéne tehát normális játékokon is.

    Lesz valami "fasza" gender ideológiás hoki, meg a szokásos shovelware oxt kéx.

    Mobilon meg muszáj prerenderezni csak ott meg nem fér el ezért majd streamelnek. Rákötött displayyel jó lesz az, akár mobilchip TV stick formátumban is.
    Kb. úgy képzelem el mint Cyberpunkban volt az a TV híradás, és ott mennek majd updatek nem patch note-okban ( CDPRnél meg TV adásról patch note-olnak én ilyen fail-t még nem láttam).
  • Kissssss0 #15
    még mindig várjuk azt a nagy zuhanást...
  • Dodo55 #14
    Szénnel, fával ne, mert az büdös és kormol, újabban gázzal se, mert az orosz, de mostmár akkor videokártyával se?
  • barret #13
    Lassan videó kártyával kell fűteni? Komolyan ez a cél? Ebből ki kellene mihamarabb szállni...
  • vaktyuk12 #12
    Komolyan mondom, hogy jobban járnak az emberek, ha consol-t vesznek. Már olcsóbb egy komplett PS5 mint egy videokártya. A kisgyerek mit kér karácsonyra? Új videokártyát. Apuka meglátja az árakat, inkább egy consol-t vesz. Egyébként addig amíg az elterjedt ingyenes játékok elég rendesen elfutnak egy "butább" grafikus kártyán, addig nem lesz emelkedés. Lehet itt írni szép és szakmai nyelven, de ami a lényeg, hogy ha nem feltétlen kell, a jelenlegi anyagi (gazdasági) helyzetben, nem fognak az emberek túlárazott loszarokat venni. Egyébként az infláció a dollárnál is jelen van. A magyar forint az csak bennünket befolyásol. Egy Nvidia és egy AMD nem igazán a magyar valuta értéke és magyar kereslet visszaesése miatt izgatja magát.
  • bunny #11
    Az ugye megvan, hogy idén 30%-ot zuhant a forint? Szóval egy ekkora dolláros áresés a GPU árakban azt jelent, hogy pont ugyanannyiba kerül forintban. Welcome.
  • Dodo55 #10
    Nem mindenki játékra használ egy gépet, ellenben ők 3 év múlva majd nem tudnak akadás nélkül lejátszani egy Youtube videót vagy szimplán egy reklámokkal teleszart weboldalt végiggörgetni "website is not responding" jelenség nélkül (a 720p elterjedése idején volt pl. konkrétan ez a jelenség a régi IGP-s asztali gépeken amiket a Webkit / Gecko blacklistelt vagy egyáltalában nem volt megfelelő featurekészlet és/vagy teljesítmény a hw decoding / renderinghez, akkoriban évekig kerestek meg ismerősök sorozatban a probléma miatt). És akkor vesznek emiatt új gépet, megint csak úgy nekiindulva, hogy nem játékra kell, minek csilivili videokártya...

    Ez ugyanolyan, mint amikor eladnak egy csomó autót primitív csatolt lengőkaros futóművekkel (a primitív jelzőt direkt tettem oda, mondván akad köztük azért kivétel amit sikerül a gyártónak értelmesre hangolnia, ha azért kellően igyekszik), aztán eladnak következő évben is egy csomót, mert a fele az árokban végezte és a hülye vesz ugyanolyat, mert kényelmes volt benne az ülés és ő amúgy sem akar sportosabbat (=biztonságosabbat, de ehhez már haladó szintű logika szükséges ezek szerint).

    Ez tehát a baj, hogy van aki megveszi a szemetet, és nagyon nagy baj, mert a jó dolgokért különben fele ennyit nem tudnának elkérni, ha a szemétre nem lenne örökké igény.
  • zola2000 #9
    "a gpu a cpu-ba van integrálva"

    Én úgy látom hogy csak a legolcsóbbakban de olyant nem szabad megvenni.
  • Ellaberin #8
    Mivel a notesz gépekben 90%-ban a gpu a cpu-ba van integrálva, azok kereslet csökkenése egyenesen hozza magával, hogy nagyobb arányú a csökkenés.
    De itt a pénzügyi zuhanás nagyobbik hányadát a kisebb százalékú esést mutató dGPU-k hozzák, tehát csalóka százalékban összehasonlítani a kettőt.
    Egyértelműen a bányászat miatt mindent is mindegy milyen áron felvásárlások visszaesése generálja.
    No meg az az elbizakodott túlárazás, ami emiatt alakult ki. Mivel most így a beharangozott és dulván jól hangzó részvényár növekedés helyett hipersebességű csökkenés realizálódhat. Csak egy kis szikra kell és már veszik is ki a pénzt a seggük alól a részvényeseik, ezért is kapaszkodnak továbbra is a magas árakba, mert így ráfoghatják a kereslet hiányra a bevétel kiesést, kérdés az meddig veszik ezt be a hitelezőik.
  • tom_pika #7
    Kit érdekeltek a noteszgépek, amíg a bányászok minden mennyiségben vásárolták a legdrágább gpu-kat...