Berta Sándor

Csalások és hamis ígéretek jellemzik a kripto­valutákat

A virtuális fizetőeszközökben és azok fejlesztőiben még mindig nagyon nehéz megbízni, s a bukott projektek vagy éppen visszaélések sem javítanak a helyzeten.

Molly White amerikai szoftverfejlesztő a kriptovaluták egyik legismertebb bírálójának számít és a web3isgoingjustgreat nevű blogjában dokumentálja az elbukott projekteket. A szakember szerint ugyan a digitális pénzekhez számos vonzó ígéret kapcsolódik, de eddig az összes ilyen oda vezetett, hogy a tőke az átlagos állampolgárok kezeiből az eddig is jól élőkhöz vándorolt át. Köztük van Andreessen Horowitz, Peter Thiel és Jack Dorsey.

"Tavaly sokan kezdték el használni a Web3 kifejezést, hogy leírják, szerintük mi lehet az internet és a társadalom jövője - s mindez a blokklánc technológián és a kriptovalutákon alapulva valósulhat meg. Régóta ismerem a bitcoint és a kriptovalutákat, de általában spekulatív befektetéseknek tekintettem őket, amelyek nem igazán érdekeltek. De amikor azt hallottam, hogy ez az internet jövője, és az embereknek akár akarnak, akár nem foglalkozniuk kell velük, aggódni kezdtem. Hackelési, csalási és más esetek kapcsán fontosnak tartottam, hogy rámutassak arra, hogy a web jövője nem tartja be az ígért dolgokat. A blogomban bemutatott negatív példák közös nevezője, hogy mindegyik kapcsolódik valamilyen módon vagy a virtuális fizetőeszközökhöz vagy a blokklánc technológiához."

"A célom az, hogy példákon keresztül bemutassam, hogy a Web3 és a kriptovaluták általánosságban nem olyan varázslatosak, mint ahogyan azt a támogatóik elhitetik. A meglévő technológiai vállalatok azért támogatják ezeket a projekteket, mert nagy nyomás nehezedik rájuk amiatt, hogy lépést tudjanak tartani a korral. Jack Dorsey, a Twitter társalapítója vagy Peter Thiel a meglévő hatalmukat akarják átmenteni a kriptotérbe, amely kimereszti a csápjait a pénzügyi világba, a politikába és a társadalom más részeibe, éppúgy, ahogy azt az elmúlt évtizedekben a technológia is tette" - fejtette ki Molly White. "A nagy Web2 cégek mögött álló emberek közül sokan nagyon ideologikus módon hisznek a kriptókban. Jack Dorsey bitcoin maximalista, Peter Thiel pedig egyfajta ellenkultúraként tekint a bitcoinra, amely képes visszavágni a nagyon nyitott és inkluzív technológiai cégeknek. A kriptográfia ugyanazokból a technolibertárius irányzatokból alakult ki, amelyek a technológiai elitben is elterjedtek. Abban reménykednek, hogy megtartják azt a hatalmat, amelyet ma a weben birtokolnak."

Nagyon eltérőek a digitális pénzprojekteket támogató emberek indokai. Vannak, akiket a mohóság hajt, vannak, akik mások költségén próbálnak meg pénzt keresni, egyeseknek pedig azt a hazugságot adják el, hogy a kriptovaluták jelentik a belépőkártyát a pénzügyi szabadságba. A kriptogazdaságban máshol nem megszokott mértékű az elbizakodottság, az emberek a virtuális fizetőeszközökbe való befektetéseiket összekötik az identitásukkal és ezért rendkívül ellenségesek minden bíráló vagy a döntésüket megkérdőjelező személlyel szemben. De fontos, hogy továbbra is legyenek olyanok, akik kérdéseket tesznek fel és nyomást gyakorolnak azokra a rendszerekre, amelyek valóban kárt okoznak az embereknek.

Meglepi mennyire kevéssé érdekli az embereket, hogy minden költésük nyitott könyv lehet. Ha valakinek a pénztárcáját nyilvánosan összekapcsolják a személyazonosságával, látható, hogy kivel kötött tranzakciót. A blokkláncok megváltoztathatatlan nyilvántartást tárolnak, és az emberek kriptopénztárcákon keresztül lépnek kapcsolatba ezekkel a blokkláncokkal. Annak ellenére, hogy ezek álnevek – csak véletlenszerű karaktersorozattal azonosítják őket –, az emberek sok adatot kockáztatnak. Ha pedig a kriptovaluták a mindennapi élet részévé válnak, és mindennapi tranzakciókhoz használják őket, akkor ezeken az adatokon keresztül mindent meg lehet tudni egy adott emberről. Ráadásul az új projektek már messze nem csak a tranzakciós részleteket tárolják a blokkláncban.

"Néhány technológia, amely a blokkláncok alapjait szolgáltatja, kifejezetten hasznosak - ilyen például a kriptográfia. Számos olyan technológiai kutatómunka is érdekes, amelyet a blokkláncokkal összefüggésben végeznek el. De összességében kevés az olyan probléma, amely csak ezen technológia használatával oldható meg" - szögezte le a szakember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caprine #6
    Szerintem amíg a kripto mögött nincs fizikailag valami amihez az értéke köthető lenne, mint a fizikai pénznél az arany tartalék, addig baromira lutri az egész, egyszer fent lesz egyszer lent az értéke, a nagyoknak éppen hogy teszik. És mivel virtuális akár másnap meg is szüntethető.

    Ez egy pénzügyi játszadozás. Tipikus példa Berni Eclestone a F1 volt úra. 11x adta el a cirkuszt, mindig felspanolta, akkor eladás, aztán meg lehuzta akkor olcson visszavette, és ehhez 1 dolog kellett hogy a kezében legyen a média. Amikor elvált vagy 8-10 éve akkor 9 milliárd fontot felezett a feleségével, a F1-be ömlö pénz nagy része ennek az 1 embernek a zsebébe ömlött. És úgyan ez a játék megy a pénzügyi piacon, chip piacon, az eu asztalainál, a covid, ensz, who, a tőzsdén ahol elég valami főmuftinak egy beszólása és az adott cég értéke rögtön bukik vagy 20%-ot, pedig semmi nem történt. A propaganda és azok vezetői az emberiség ellenségei.

    Ha bankrendszer jó lenne akkor nem lenne szükség a kriptora. A gond az hogy ebbe a zárt rendszerbe nem tudnak egyesek belépni, ezért inditanak egy konkurenciát, és tuti hogy mi fogjuk meginni ennek a levét.
  • csikoskecske #5
    Pontosan! Nem vittem végig a gondolatmenetem, de ez így van, ahogy írtad. A kriptovilág 95%-a ugyanúly a süllyesztőbe fog menni, beleértve az NFT piac javarészét. Ez egy ilyen...Attól viszont még nem jelenti azt, hogy a fogalma, a fundamentális koncepciója el fog halni.
  • Sequoyah #4
    Es aztan egy ev se kellett hozza, hogy az internet piac osszeomoljon (dotcom bubble), rengetegen csodbe menjenek, es az akkor letezo internetes platformok es cegek jelentos resze eltunjon...
    A 2000-es evek utani sikeres internet model egyaltalan nem ugy nez ki mint aminek a 90-es evekben gondoltak. Ugyanigy amit a kriptorol ma spekulalnak, az se a valos jovot tukrozi.
    Egyelore meg nincs olya felhasznalasi modja ami valos profitot hozna, a bunozest leszamitva.
  • csikoskecske #3
    Itt egy újságcikk 2000.ből, ami arról szólt hogy az "internet egy múlandó divathullám"
    Utoljára szerkesztette: csikoskecske, 2022.09.26. 16:19:00
  • Sequoyah #2
    Ez egy cikk, ami tipikusan egy tema egy bizonyos aspektusara fokuszal. Ha teljeskoruen be akarna mutatni a kriptok minden elonyet, hatranyat, multjat es jovojet, akkor konyvet irna.
  • uwu2020 #1
    Nehéz lenne vitába szállni az állításaival. Ha már ennyire benne van igazán megoszthatna egy komplexebb képet; pl. hogy hogy képzeli el a kriptók jövőjét. Kicsit olyan benyomásom van, hogy bírál, azt annyi. Azért az nem olyan nehéz, tényleg van mit, tiszta vadnyugat. Odabök a végén olyat is, hogy van hasznuk, de nem fejti ki. Mintha nem mondaná ki, csak sugallja, hogy igazából szerinte az egész színtiszta csalás. Szerintem nyilván való, hogy nem ennyire egyszerű a helyzet, szóval köszi, +1 szakértő aki nem mond semmi hasznosat, csak ijesztget.