Berta Sándor

A Microsoft és az Apple eszközei a legkevésbé javíthatók

Szakemberek közel 200 terméket vizsgáltak meg, a Dell és a Motorola végzett az első helyen.

A US Public Interest Group Education Fund a francia javíthatósági pontszámlistát figyelembe véve elkészítette a saját értékelési rendszerét és a különböző gyártókat osztályozta annak alapján, hogy a készülékeik mennyire jól javíthatók. A laptopoknál A-tól F-ig terjedtek az osztályzatok és a szervezet az Acer, az Asus, a Dell, a Hewlett-Packard, a Lenovo és a Microsoft eszközeit vette górcső alá, míg az okostelefonoknál az Apple, a Google, a Motorola és a Samsung modelljeit tanulmányozta.

A vizsgálatok szerint a legrosszabb eredményeket az Apple és a Microsoft termékei érték el. Az indoklás mind a két gyártó esetében az volt, hogy olyan készülékeket készítenek, amelyek sok integrált alkatrészt tartalmaznak és részben nem cserélhető hardvereket alkalmaznak. Egy javítás esetén így gyakran az egyébként működő komponenseket is ki kell cserélni. Az olyan modellek, mint a Surface Pro 8 házai csak nagyon nehezen nyithatók ki és még nagyobb erőfeszítések árán szerelhetők össze.

A laptopoknál az Apple a lehetséges 10 pontból mindössze 3,16, míg a Microsoft 4,6 pontot kapott. A középmezőnyt a Hewlett-Packard (6,39 pont), az Acer (6,87 pont) és a Lenovo (6,99 pont) képviselték, míg az élbolyt az Asus (7,61 pont) és a Dell (7,81 pont). Az okostelefonoknál az utolsó szintén az Apple lett mindössze 2,75 ponttal, a Google 4,64, a Samsung 5,69 pontot kapott, míg az első - nem kis meglepetést keltve - a Motorola lett 7,77 ponttal.

A szervezet szakértői összesen 187 eszközt vizsgáltak meg és együttműködést alakítottak ki az iFixit csapatával is. A pontozáskor nem csupán a termékek általános javíthatóságát vették figyelembe, hanem más szempontokat is, például, hogy az adott társaság milyen lobbimunkát végzett a javítás jogának népszerűsítésével kapcsolatban. Tavaly októberben a Microsoft vállalta, míg novemberben az Apple jelezte, hogy jön a javítás joga, de egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államokban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!