Berta Sándor

Apple - jön a javítás joga, de egyelőre csak az USA-ban

A társaság egyes iPhone és Mac készülékeknél vezeti be a szolgáltatást.

Az Apple közleménye alapján a felhasználók a javítás jogával először az iPhone 12 és 13 modelleknél élhetnek majd 2022-től az Amerikai Egyesült Államokban, ezt követően a rendszert kiterjesztik a világ más országaira is. Ezután a lehetőség az M1 chipes Mac számítógépek esetében is elérhető lesz. A projekt első szakaszában a javítási lehetőség a leggyakrabban karbantartott alkatrészekre fog vonatkozni, azok közé tartoznak a kijelzők, az akkumulátorok és az iPhone modellek kamerái. A jövőben más komponensek javítására is esély lesz.

Jeff Williams, az Apple ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az eredeti alkatrészekhez való jobb hozzáférés nagyobb választékot tesz majd lehetővé az ügyfelek számára, ha javítaniuk kell valamit. A társaság az elmúlt három évben az eredeti komponensekhez, a szerszámokhoz és a képzési lehetőségekhez hozzáféréssel rendelkező szervizek számát közel a kétszeresére növelte, s most lehetőséget kínálnak azoknak is, akik a javításokat saját maguk szeretnék elintézni.

A vásárlók az eredeti alkatrészeket és szerszámokat az új Self Service-Reparatur Online Store kínálatából rendelhetik majd meg. A rendszer több mint 200 komponenst és szerszámot tartalmaz, amelyekkel az ügyfelek az iPhone 12 és 13 leggyakoribb javításait tudják elvégezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!