JohnnyCage

Pentium 4-es számítógépek: amíg a készlet tart

[Register] Bármennyire is legyengült az elmúlt hónapokban a PC-piac, az Intel elmondása szerint tavaly decemberben az összes eladásra kínált Pentium 4-es rendszer villámgyorsan elkelt, még az igen borsos árak ellenére is.

A számítógép-ipar jelenlegi, igen rossz helyzete ellenére az Intel Pentium 4-alapú számítógépek a várakozásoknak megfelelően fogytak a tavalyi év végén, és tulajdonképpen minden forgalomba hozott ilyen számítógép gazdára is talált még a december folyamán, közölte Anand Chandrasekher, az Intel arhitektúra marketingigazgatója.

Az Intel OEM partnerei, melyek Pentium 4-alapú számítógépeket árultak, kivétel nélkül el tudták adni az összes P4 gépet, pedig az ilyen rendszerek ára akkoriban még rendkívül magas volt. A P4 november 20.-ai megjelenését követően az Intel december 10.-én csökkentette az 1.4 és 1.5GHz-es Pentium 4 processzorok árait, majd megjelent az olcsóbb, 1.3GHz-en működő változat is, amelyek együtt igen pozitív hatással voltak a gépek iránti igényre.

Anand nem tudott konkrét mennyiségről beszámolni, hogy pontosan mennyi P4-es rendszer kelt el decemberben, sőt még a becslésre sem vállalkozott. Korábban olyan jelentések láttak napvilágot, hogy a decemberi számítógép-eladások mindössze 1%-át tették ki a Pentium 4-es gépek, így ez a szám az általánosan gyenge kereslet mellett feltehetően nem túl nagy.

Bár a tavalyi P4-eladások felölelték az akkor piacon lévő összes ilyen rendszert, ez a mennyiség igen szegény eredmény, ráadásul valószínűleg az ezévi mutatók sem sokkal jobbak annak ellenére, hogy az Intel azóta már többször csökkentette a processzorok árát. Joe Osha, a Merrill Lynch piackutató cég elemzője a múlt hónapban arról számolt be, hogy az Intel 2001-ben 18-20 millió Pentium 4-et szeretne eladni világszerte. Ehhez azonban a cég által várt második félévi piaci fellendülés mellett megfizethetőbb P4-árak, valamint egy, a Rambus DRAM-nál olcsóbb memória alternatíva megjelenése kellene. A DDR-SDRAM-ok P4-es rendszerekben való használatát lehetővé tévő Brookdale chipset a hírek szerint októberben készül el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!