Gyurkity Péter

Két brutális szuperszámítógéppel vezet Kína

Ezek azonban nem szerepelnek a hivatalos rangsorban, de a technológia terén is látunk korlátokat.

A kvantumszámítógépek területén legutóbb arról számolhattunk be, hogy már egy kínai fejlesztés a lista legerősebb példánya, ez az információ azonban eredetileg a fejlesztőktől származott. Most két szuperszámítógép esetében merül fel hasonló gyanú, az illetékesek azonban mélyen hallgatnak, mivel ők nem vágynak komoly visszhangra.

Ennek megfelelően külsős forrás adott hírt a napokban a két kínai platform létezéséről, állításuk szerint az információ azonban az amerikaiaktól ered, akik nyilván komoly erőkkel figyelik a rivális lépéseit. A legfontosabb fejlemény, hogy ezen két fejlesztés már az úgynevezett exascale-kategóriába tartozik, vagyis a teljesítmény tartósan 1 exaflops felett van, amit korábban az Egyesült Államok esetében is 2021-re vetítettek előre, ez azonban odaát egyelőre még várat magára. A jelek szerint a kínaiak elérték az áhított célt, ezt azonban komoly titoktartás, és bizonyos technikai megkötöttségek mellett sikerült megvalósítani, így nem világos, hogy meddig lesz tartható az előny.

Az első példány a Sunway Oceanlite névre hallgat, ez pedig egy eredetileg 2016-ban felbukkant architektúrára épül, vagyis nem radikálisan új fejlesztésről van szó. A teljesítményt úgy tudták jelentős mértékben növelni, hogy alaposan megnövelték a magok számát, ez már eléri a 42 millió darabot, csak ezzel jöhetett létre ugyanis az 1,03 exaflops elérése, bár az információk szerint ezen architektúrával idővel akár 4,4 exaflopsig srófolható majd fel a számítási kapacitás. A sorrendben második megoldás a Tianhe-3 nevet kapta meg, ez saját közvetlen, eredetileg 2015-ben bemutatott elődére épül, az Armv8-architektúrán alapuló Phytium 2000+ processzorokkal, az állítás szerint már 1,3 exaflops teljesítményt elérve. A fogyasztásról csak az első rendszer kapcsán van információnk, ez 35 megawatt körül van, ami többek között annak köszönhető, hogy jó eséllyel 14 vagy 16 nanométeres csíkszélességre támaszkodtak, ezekre ugyanis jóval kevesebb amerikai figyelem hárul, így elkerülhetők a szankciók – igaz, már mindkét szereplő (a Tianjin Phytium Information Technology és a Sunway Microelectronics) jelen van az amerikai kereskedelmi minisztérium listáján.

A tengerentúlon a hírek szerint az Oak Ridge Leadership Computing Facility készül a Frontier névre keresztelt rendszerrel, amely az év vége felé indulhat el, 1,3 exaflops feletti mutatóval, 30 megawattos, tehát kedvezőbb fogyasztással, ami a hatékonyabb technológia révén valósulhat meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lapajka #5
    Bemondásra alapozott hír... nem szerepel listán, mendemonda, valamilyen jelentésből származik... hát nem tudom, én ettől nem rezelnék be az usumákok helyében... a kínaiaknál is az van, hogy amit kérdeznek sem igaz... és amúgy csak annak a jelentésnek hiszek, amit magam hazudok...
  • Lapajka #4
    Inkább a kvantumgép a jó arra, de kérdés, hogy megéri-e mert az üzemórája meglehet drágább lesz mint az így lopott kriptodeviza... A szupergépeknél is ez a gond, mivel sokat kell hajtani a feltöréshez, az üzemóra bérleti díj sok le sz... nem éri meg... és túl sokan nem tudják megvenni még (hiába ezerszer olcsóbb mint a kvantumgép, de ezerszer drágább, mint a legjobb PC ugyebár), mindenesetre akinek ennyi pénze van, az nem lop kriptodevizát...
  • Macropus Rufus #3
    "Ezek azonban nem szerepelnek a hivatalos rangsorban, de a technológia terén is látunk korlátokat. "
    akkor nézzük 42 millió maggal elérték az 1exaflopos sebességet. A Fugakunak meg 7,13 millió mag kellett ennek az értéknek kb. a feléhez. 7,13 millió mag 415,5pflopot ad akkor 42 millió mag esetében ez 2,4eflop lenne. Tehát szerényen 2x gyorsabb a japán gép magonként mint a kínai.
    (erről a Macskajaj ugrik be: Ha valamit nem tudsz megoldani pénzzel, old meg sok pénzzel.)

    "Már az előző csúcstartó gép ami a Milkyvay 2 volt 10,160 millió maggal operált viszont annak magjai nagyjából "
    sok lesz a 10160 millió mag ;) 4,9 millió mag volt benne és 61,4pflopot tud.

    " Ha egy olyan feladatot kell megoldani amihez 200 ezer magra van szükség, az nem mindegy, hogy 200 ezer 5-ször akkora teljesítményű mag végzi vagy 200 ezer jóval lassabb mag."
    hát nem is, mert ha az egyikben 5x erősebb a másiknál akkor csak ötöd annyi mag kell a számítás elvégzéséhez. Tehát olyan nincs, hogy akkor is 200.000 kell ha csak 1,4Ghz/mag és akkor is 200.000 kell ha 7GHz/mag a teljesítmény. Ez utóbbi esetben elég 40.000 mag.

    "Mint a hírből látszik az összteljesítmény növelést azzal érik el a kínaiak, hogy drasztikusan emelik a magok számát, amitől egy adott feladat megoldása nem feltétlenül gyorsul."
    ez feladat függő. Ha paralel számoltatható akkor a magok számának a növelés csökkenti a számolási időt, akkor is ha az adott mag fele olyan erős mint a másik. Ebben az esetben egy 200.000magos 4GHz/mag gép lassabb lesz egy 800.000magos de csak 2GHz/mag sebességű gépnél, mert ugyan egy magra bontva a sebessége kb. 50%-a másiknak ua. 4x annyi van belőle felhasználva, tehát összességében gyorsabb lesz. Akkor is ha am. lassabb magonként.

    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2021.11.03. 13:58:37
  • t_robert #2
    Nem mindenben ideális a gép. lehet összteljesítményben nagy a teljesitmény de nem minden feladatot lehet megoldani 43 millió procimaggal. A nyugati gépekben kevesebb de jóval erősebb magokat hsználnak tipikusan. Már az elöző csúcstartó gép ami a Milkyvay 2 volt 10,160 millió maggal operált viszont annak magjai nagyjából a 1,4 Ghzen tudtak csak üzemelni. Nem is igazán volt benne ráadásul grafikai gyorsitók számolni. A hasonló nyugati gépekben csak 2 millió mag és pár 100 ezer grafikai proci van beépitve, viszont azok órajele és egy magra eső teljesítménye jóval nagyobb. Ha egy olyan feladatot kell megoldani amihez 200 ezer magra van szükség, az nem mindegy, hogy 200 ezer 5-ször akkora teljesítményű mag végzi vagy 200 ezer jóval lassabb mag.
    Mint a hirből látszik az összteljesítmény nővelést azzal érik el a kínaiak, hogy drasztikusan emelik a magok számát, amitől egy adott feladat megoldása nem feltétlenül gyorsul. Az ilyen nagy telejsítményű szuper gépeknek van egy igen kellemetlen következménye nem képesek hatékonyan ellátni feladatokkal kihasználandó minnál optimálisabban a kapcitásokat. Persze az ilyen gépeken elvben feldarbolják virtuális gépekre a teljesítményt és akár 1000 párhuzamos feladat végre hajtása is zajlik annak függvényében, hogy adott feladat mennyi magot igényel. Így lesz virtuális gép, ahol 1000 magot használnak és lesz ahol feladat igényel 500 ezret is. Viszont nem minden faladat gyorsitható fel a magok számának drasztikus emelésével. Így az ilyen gépekre néha lámpással keresik a feladatokat, hogy minnél inkább igyekezenek kihasználni a gép minnél nagyobb teljesítményét.
  • uwu2020 #1
    Ha ezekkel fel lehet törni a kriptókat, fel lesznek törve. Mindenki vegye kína profitot az összeomlás előtt! :D