Berta Sándor

Windows 11 - nem tetszenek a Microsoftnak a kritikák

A vállalat egy videóhoz kapcsolódó összes megjegyzést törölt.

A Microsoft nyilvánosságra hozott egy közel 49 perc hosszú felvételt a Windows 11-re való frissítési lehetőségekről. Az anyaghoz fűzött kommentárokban néhány felhasználó azt kifogásolta, hogy az új operációs rendszer már a 2-3 évvel ezelőtt piacra dobott processzorokon sem működik és hogy ez a hozzáállás a társaság részéről elfogadhatatlan, miként a videóban lévő hangnem is. Erre jött reakcióként a bejegyzések törlése, majd a kommentálási lehetőség kikapcsolása. Az mindenesetre biztos, hogy ezek az intézkedések aligha javítottak az elmérgesedett helyzeten.

A felvételen beszélő Microsoft-munkatárs ugyan nyíltan ismerte, hogy a szükséges hardverkövetelmények megteremtése komoly nehézséget jelent az inkompatibilis eszközök tulajdonosainak, de azzal próbálta nyugtatni az embereket, hogy minden más felhasználó nagy előrelépést fog tapasztalni az új Windows 11 biztonságában és termelékenységében. Ez viszont aligha jelent vigaszt annak a sok felhasználónak, akik nem tudnak frissíteni a Windows 10-ről az operációs rendszer új változatára.

A Windows 11-kompatibilis Intel és AMD processzorok listája egy ideje már elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • monk00 #34
    Na persze. 6 magos procival ellenőriztem le, és nem engedte frissíteni. Ez ugyanolyan szarhalmaz lesz mint a win 10.
  • Akva #33
    A Win-XP elérte a csúcsot. Azóta csak egyre szarabb a Win.
  • mortep #32
    Lassan? Win10 alatt sincs meg a kontrol az hogy a usered típusa administrator az csak egy illúzió, próbáltad már a frissítéseket vagy a telemetriát kikapcsolni?
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2021.08.08. 17:57:56
  • Gabbbbbbbbbbbb #31
    Annyira nem nehez megerteni. W7-et szoftver frissitesekkel brutalisan lelassitottak es emiatt voltam kenytelen en is 10-re valtani. Nincs semmi garancia arra, hogy ugyanezt nem jatszak majd el a 10-el is 1-3 ev mulva. Adja magat, mivel jol meg lehet majd magyarazni, hogy TPM nelkuli gepen eros mitigacio kell a Spectre 5 ellen, mert kulonben osszedol a terido, bezzeg a w11..
  • MerlinW #30
    "Ez viszont aligha jelent vigaszt annak a sok felhasználónak, akik nem tudnak frissíteni a Windows 10-ről az operációs rendszer új változatára."

    Ezt sosem értettem. Nem kötelező váltani. A W10 2025-ig minden igényt ki fog elégíteni. Aki meg 2025-ben 8+ éves vasra akar W11-et telepíteni, az nem fog. Ahogy most is használnak W7-et régi hardveren, majd használnak W10-et a 8+ éves muzeális gépeken.

    Én semmi problémát nem látok ebben az egészben. Az ég világon semmi forradalmi változást nem fog jelenteni az átlagfelhasználó számára a W11, nem kell új gépet venni miatta. A 7-8 éves PC meg úgyis megkívánja a frissítést.
  • Balu777 #29
    Fura hogy csak a 8. gen-es Intel prociktól megy, holott a 6-7-8 gen között lényegében szinte semmi különbség. Ugyanaz a foglalat, sőt a 6-7 genes foglalatba a 8-9 is elmenne, ha az Intel szándékosan nem mókol. Sőt gyakorlatilag a 6-7-8-9-10 gen ugyanaz a 14nm-es skylake arhitektúra. Egyértelmű hogy nem a hardverek tudása miatt van ez, hanem szimpla egyéni döntés az MS részéről, amit én személy szerint undorítónak tartok. Sajnálatos hogy az MS ennyire egyeduralkodó, mert más esetben ebbe úgy zakózna mint a huzat. Tudjuk mit ért el a Nokiával, a skype-al és még hány dolog ment a keze között veszendőbe. Nem innovatív, mert az innovációt felvásárolja más cégekből. Ráadásul vissza is él a hatalmával. Én személy szerint alig várom hogy valakinek sikerüljön végre megingatni. Egy jól működő chrome os, vagy bármi jó féle linux, ami képes elterjedni. De van egy fura ragaszkodás a világban, amit nem értek, hisz nem is olyan rég az államokban megannyi exchange szervert törtek fel és az a felhasználókban fel sem merült, hogy esetleg valamilyen másra kéne váltani és talán még jó és biztonságos is lesz... Hány olyan jónak indult rendszer, megoldás volt, amit az MS egyszerűen kiütött a gazdasági erejével, pedig nagyságrendekkel jobbak voltak. Tudjuk ilyen ez a piac, de egy ilyen undorító polipot épp ideje lenne megállítani...
  • Gabbbbbbbbbbbb #28
    Lezárt ökoszisztémaként Win halálra van ítélve.
  • kvp #27
    Senki mas nem arul operacios rendszert mint termeket. A legtobb esetben a hardverhez adott ingyenes csomagrol van szo (macos es ios) vagy altalban ingyenes (linux, android). A microsoft az egyetlen ami az ibm beszallitojakent sikeres lehetett anno. Ahogy kihalnak a desktop pc-k mint elsodleges szamitogepek, ugy tunik el az emberek igenye a windows hasznalatara. Az android es az ios mar most is megelozi, ha a megfelelo irodai szoftverek es vallati integracios eszkozok elerhetoek lesznek ios vagy android ala, akkor igazabol semmi ertelme nem marad annak, hogy barki kulon operacios rendszert vasaroljon. Valoszinuleg ezert szeretne a microsoft is abba az iranyba menni, hogy ha a vallalatok (es az emberek) hardvert vesznek, akkor kotelezoen kapjak hozza a windows 11-et es ne is lehessen azt semmilyen modon lecserelni. Ha nincs alternativa, akkor az emberek azt veszik amit kapni lehet. Ezert is egyre nepszerubbek a gyartok koreben a beepitett aksis keszulekek meg desktop helyett is, mivel ezeknek a tonkremeno aksi miatt fix 3-5 eves ellettartalmuk van.
  • Gabbbbbbbbbbbb #26
    Ha a Windows elhasal, akkor MS operációs rendszerrel soha többet nem lesz sikeres.
  • dyra #25
    mondjuk már azt is hihetetlen nézni más OS-ek esetében mennyire leszarják az emberek, hogy nem rendszergazdák a saját eszközükön és hogy kb semmilyen kontrolljuk nincs a saját adataik felett. Akkor lassan ezt megkapják a WIN-től is.