Berta Sándor

Újrahasz­nosítják a műanyagot a PC-gyártók

A jelenség az elmúlt hónapokban figyelhető meg.

A The Register brit magazin írta meg, hogy egyre több számítógép-gyártó igyekszik újrahasznosítani a műanyagokat. Ez nem feltétlenül annak köszönhető, hogy a vállalatok hirtelen ökológiai élharcosok lettek, hanem annak, hogy kezdenek kifogyni a nyersanyagokból.

Az Acer például egy teljes mértékben újrahasznosított műanyagra épülő termékcsaládot dobott piacra. A Lenovo közölte, hogy már egy ideje minden esztendőben több millió kilogramm műanyagot hasznosít újra. Míg a Dell 2030-ig azt akarja elérni, hogy a termékei legalább 50 százalékban újrahasznosított anyagokból készüljenek. Mindenesetre azzal az érintett társaságok is pontosan tisztában vannak, hogy a környezettudatosságot a fogyasztók jól fogadják.

Az IT-iparban a műanyagot számos dologra használják, többek között a nyomtatott áramkörök gyártásához, a chipek csomagolásához, a kábelek szigetelésére, kábelkötegelők készítésére és számos más komponens előállításához. A műanyaghiány elsősorban a koronavírus-járványra vezethető vissza, mivel a karanténintézkedések miatt a logisztikai láncok megszakadtak, és az időszakosan leállított, vagy csökkentett kapacitásra hangszerelt üzemeket időbe telik újraindítani. Emellett az Amerikai Egyesült Államok déli államaiban volt egy hidegbetörés, ami a texasi chipgyárak leállításától kezdve az építőiparon át rengeteg ágazatot érintett. Jelen esetben egy évente 7 millió tonna műanyagot gyártó üzem kiesése zavarta meg a piacot.

A fentiektől függetlenül valószínűsíthető, hogy ha normalizálódik a helyzet, a gyártók jelentős része akkor is megmarad a műanyagok újrahasznosításánál. Ez ugyanis most bevált és hosszú távon akár olcsóbb is lehet, mint a műanyagok hagyományos beszerzése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #16
    Kis önkritika: aztán venné kb mindenki a 30%al olcsóbb kínait ami tényleg ugyanolyan jó, miközben a "pénzéhes" nyugati cégeket szidja.
  • zola2000 #15
    "Ez ugyanis most bevált és hosszú távon akár olcsóbb is lehet, mint a műanyagok hagyományos beszerzése"

    Ha olcsóbb lenne akkor eddig is így csinálták volna. Szerintem törvénnyel kéne rákényszeríteni a cégeket, hogy maradjon is így.
  • wraithLord #14
    A bambuszból készült evőpálcika is fából (lignin) van, a bambusz egy elfásodó szárú fűféle. :D
  • Gabbbbbbbbbbbb #13
    Van fém evőpálcika is és a fa pálcikából is van olyan, ami fakanalakhoz hasonlóan mosható és akár 10-20 évig lehet használni..
  • t_robert #12
    A legtöbb evőpálcika fából van ráadásul rengetek közte az egyszer használatos. Olyan gyorsétkezdeszerüen adott evőeszköz(mint nálunk a műanyag), amit 10 perc múlva dobják is a szemétbe. Aztán létezik olyan evőpálcika is ami értékes míves darabok és azokat meg is tartják 1-2 évre többször használva. Na minden esetre olvastam róla cikket, hogy évente több 10 ezer hektárnyi erdő megy rá csak a sok száz milliárd evőpálcikára. Aminek döntő részét ma már egyszer használnak. Pont arról szólt a cikk, hogy mennyivel környezet barátabb lenne, ha rászoktatnák a kínaikat az alumínium kanálra, villára és késre, amit aztán sok évig lehetne használni.
  • Kissssss0 #10
    "A helyzet az, hogy nem tudunk igazán olyan anyagot a műanyag helyett, ami kiváltaná."

    nem is kell újabb anyagot kitalálni mert ugyan úgy végezné mint a műanyag, amit itt csinálni kellene az hogy megszüntetjük ezt a primitív "odaszarunk ahova jól esik azt viszlát" viselkedést.
  • kvp #9
    "Na meg hát elég nehéz volna egy számítógépet csak fémből, fából, üvegből és papírból legyártani."

    Az elso szamitogepek pont ezekbol voltak. Fem aramkorok, fa vagy femlemez doboz, uvegburkolatu aktiv elemek, impregnalt papir es keramia aramkori szigetelesek es kondik, tovabba szovet vagy papir huzalburkolatok. Ezek melle kesobb megjelent a keramia es/vagy uveg alapu chip tokozas is. A muanyagok hasznalata az joval kesobbi otlet.

    Semmi nem akadalyozna meg a gyartokat ma sem abban, hogy egy telefont femkeretu, uvegburkolatu hazban, keramialap alapu nyomtatott aramkorokkel es keramiatokos chipekkel rakjanak ossze. Mindegyik technologia a mai napig gyartasban van. Sot a melyuri rendszerek jelentos resze meg mindig keramia alapu aramkorokkel keszul, mert strapabirobbak mint a muanyagok.

    Igazabol chip on glass technologiaval ma mar akar uveglemezre is lehetne szerelni minden aramkort, de a kermialapok stabilabbak es jobban birjak a hot. Igy semmilyen muanyag alkatresz nem lenne a keszulekben, raadasul nagymertekben utes es hoallo lenne.

    Persze a mai irany az, hogy a fem es uveg az kivul egy diszito jellegu elem, mig belul muanyag keretre, muanyag nyaklemezekre, muanyag tokozasu chipek kerulnek, muanyag folia aksival es muanyag foliabol keszult oled kijelzovel. Miert? Mert igy sokkal olcsobb.

    Az ujrahasznositas pedig nem megoldas, meg igazabol csak a burkolatokhoz es a teherhordo elemekhez hasznalhato ujrahasznositott muanyag, de a feszultseg alatt levo alkatreszekkel eritkezo komponensekhez nem igazan.
  • mumoka 2012 #8
    aj-aj jön még 1 ingyenes hulladék gyűjtő vele 1 újabb kuka a cuccost meg jó drágán eladják nekünk .
  • barret #7
    Jó hosszú írást kreáltál! Nem találom benne a visszaváltható pet palackot. Pedig hosszú évekig használatban volt!
  • t_robert #6
    Na meg hát elég nehéz volna egy számítógépet csak fémből, fából, üvegből és papírból legyártani.