SG.hu·

Fizetőeszköz lett Salvadorban a bitcoin

Fizetõeszköz lett Salvadorban a bitcoin
A közép-amerikai állam kongresszusa döntött a kérdésben.

Csupán néhány nappal ezelőtt jelentette be Nayib Armando Bukele Ortez, Salvador elnöke a Miamiban megrendezett Bitcoin 2021 Konferenciára küldött videoüzenetében, hogy a héten egy olyan törvénytervezetet terjeszt be a salvadori kongresszusnak, amely szerint a bitcoin hivatalos fizetőeszköz lehet az országban. Bukele kijelentette, hogy a kriptovaluta ilyen módon való elfogadása munkahelyeket fog teremteni és több ezer embert integrál majd a formális gazdasági körforgásba.

A politikus most a Twitteren jelezte, hogy a salvadori törvényhozás elfogadta a jogszabállyal kapcsolatos előterjesztést. A 84 képviselőből 62 szavazta meg a benyújtott tervezetet. Az új törvény értelmében minden olyan helyi kereskedő, aki rendelkezik a szükséges műszaki feltételekkel, a jövőben köteles elfogadni a kriptovalutát. Könnyítés lesz, hogy azoknak a személyeknek és a cégeknek, akik a virtuális pénzt becserélik, nem kell tőkenyereség adót fizetniük.

Az, hogy a program sikeresen elfogadásra kerülhet, már abból látszott, hogy a salvadori kongresszus pénzügyi bizottságának tagjai megszavazták az előterjesztést. Miután pedig a Nueva Ideas (Új Ötletek) nevű salvadori kormánypártnak május óta kétharmados többsége van a parlamentben, nem lehetett kérdés, hogy a döntéshozók végül elfogadják-e az elnök ötletét.

Ugyan a bitcoinnal kiegyenlíthetők lesznek a helyi adók is, de az amerikai dollár váltóárfolyamát a piac szabadon határozhatja meg. A törvény 90 nappal a állami közlönyben való megjelenés után léphet hatályba. Salvador 2001 óta használja az amerikai dollárt hivatalos fizetőeszközként, ezáltal nagyon komolyan függ az Amerikai Egyesült Államok jegybankjának a pénzpolitikájától. A tervezet szövegében az olvasható, hogy Salvador gazdasági növekedése szempontjából szükség volt egy olyan digitális pénz elfogadására, amelynek az értéke kizárólag a piacgazdasági követelményektől függ. Az ország 6 milliós lakosságának körülbelül 70 százaléka nem fér hozzá a hagyományos pénzügyi szolgáltatásokhoz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hunbalee2021. 06. 12.. 10:01||#5
Igen csak én szerettem volna ha nem kell éveket benne lenni ebben is ahogy a tőzsdében... De ahogy a dolog kinéz sajnos ez lesz
© dyra2021. 06. 12.. 08:41||#4
Ez a Bitecoinnal természetes. Néha kilő aztán bezuhan. Előbb utóbb megint "kitör".
© hunbalee2021. 06. 12.. 07:56||#3
"a jövőben köteles elfogadni"

Nem mellesleg elég szépen bezuhant megint..Sosem fogok belőle nyereséggel kiszállni..kurva rosszkor vettem 😞
© MerlinW2021. 06. 12.. 03:02||#2
Nem kötelező. Itthon is fizethetsz törvényesen BTC-vel. Sőt BTC automaták is vannak pesten. OTP-nél is vehetsz, MNB is "támogatja", le is írja a kockázatait
Kb 3 éve van már ez így.
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2021.06.12. 03:03:42
© hunbalee2021. 06. 11.. 23:30||#1
Ezt én nem értem hogyan engedélyezhetnek ilyet amikor a bitcoint rohadtúl nem állandó valuta... Teszem azt a boltba fizetnek egy nap 3 millió ftnyi coint de a tulajnak csak 1 hét múlva lesz ideje "valós" pénzre váltani amikor már csak 1.5 millát ér... Fura dolgok ezek...de hát itt se az jár jól ezzel akinek KÖTELEZŐ lesz elfogadni...