Berta Sándor

Jön a kereső­választás az Androidon

Szeptember elsejétől számos kereső lesz elérhető a platformon.

Paul Gennai, a Google termékmenedzsment-igazgatója 2019 áprilisában jelentette be, hogy hamarosan elérhetővé teszik a böngészőválasztást az Androidon. A rendszer megmutatja a feltelepített keresőt és böngészőt, míg a többi alternatíva (a keresőknél például a Qwant, a DuckDuck Go, az Ecosia és Seznam, illetve a böngészőknél többek között a Firefox, a Microsoft Edge, az Opera és a Puffin) szintén látható lesz. A felhasználóknak továbbá lehetőségük lesz arra, hogy akár több programot, illetve szolgáltatást is telepítsenek az eszközükre. Az androidos készülékek esetében a Google mellett három kereső lesz. Magyarországon ez a DuckDuckGo, az Info.com és a PrivacyWall lett. Az Ecosia bojkottálta a Google aukcióját. Később a DuckDuckGo bírálta a döntést.

Most Oliver Bethell, a Google piaci versenyjogi ügyekért felelős igazgatója a blogbejegyzésében jelentette be, hogy mostantól az alternatív keresőket működtető cégek szabadon elérhetővé válnak az Androidon, ráadásul számos vetélytárs kedvező helyet kap az androidos eszközök újratelepítésekor. A társaság ilyen módon vet véget az Európai Bizottsággal és a konkurenseivel évek óta folytatott vitának.

A menedzser rámutatott, hogy átdolgozták a Choice Screen nevű rendszert és annak használatát ingyenessé tették az arra jogosult keresőüzemeltetők számára. Ezzel párhuzamosan döntés született arról is, hogy a Google akár 12 különböző keresőt is meg fog mutatni a jövőben az androidos okostelefonokon és táblagépeken. A keresők véletlenszerűen kerülnek majd megjelenítésre. A Google ugyanakkor az első öt hely valamelyikét biztosította magának. Minden keresőüzemeltetőnek elérhetővé kell tennie egy androidos alkalmazást, műszaki specifikációkat és egy megbízhatósági nyilatkozatot kell kitöltenie. Az újításokat szeptember elsejétől vezetik be.

Az Európai Bizottság visszafogottan optimistán fogadta a hírt. Christian Kroll, az Ecosia első embere azt nyilatkozta, hogy ezt a Dávid kontra Góliát küzdelmet Dávid nyerte meg és a keresőüzemeltetőknek így esélyük lesz arra, hogy az androidos piacon tisztességes módon versenyezzenek. Gabriel Weinberg, a DuckDuckGo alapítója viszont még mindig nem volt elégedett, s szerinte a Google köteles lenne a Chrome böngésző asztali verziójában lévő keresőhelyeket is szabaddá tenni és a választási lehetőséget nem csak akkor felkínálni, ha valaki éppen újratelepíti az okostelefonját vagy a táblagépét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • repvez #1
    olyan deja vue érzésem van mintha ez már egyzser eljjátszották volna a böngészökkel