Gyurkity Péter

Csúsztatható kijelzőt mutatott be a Samsung

Több eltérő megoldásról rántották le a leplet, különböző méretekben.

A hajlítható panelek eddig többnyire a hordozható megoldások területén láttak napvilágot, mégpedig több gyártó jóvoltából, míg mások olykor egészen érdekes koncepciókat mutattak be. A Samsung a jelek szerint nagyon is komolyan veszi a további fejlődés lehetőségét, ennek keretében pedig további példányok piaci megjelenése várható.

A Samsung Display a napokban mutatta be nemrég összeállt megoldásait, amelyek nemcsak az okostelefonok és táblák szegmensében, hanem egyéb területeken is komoly pozíciókat szerezhetnek. Megjegyezték, hogy összesen 27 anyagot tesznek majd közzé, ezek érintik a TFT-eszközök, valamint a következő generációs anyagok piacát is, viszont most egyelőre 4 eltérő hardvert ismerhetünk meg, amelyek közül 3 magát a kijelzőt, a negyedik pedig a panel alá rejtett kamerát, annak kialakítását újítja meg. Az első fejlesztés az S-foldable OLED-panel, amelyet mindkét irányban meghajlíthatunk, mégpedig 2 zsanér segítségével. A maximális méret 7,2 hüvelyk, ezzel nyilván elsősorban az okostelefonokat veszik célba.


A második megoldás már egy jóval nagyobb, 17 hüvelykes OLED-kijelző, amelyet összehajtva táblaként hasznosíthatunk, kihajtott állapotban azonban gyakorlatilag egy hordozható monitort kapunk, amely 4:3-as képaránnyal áll majd rendelkezésünkre. Ehhez csatlakozik a sorrendben harmadik változat, amely egy kicsúsztatható, illetve kitekerhető kijelző, mindenféle hajlítás nélkül, vízszintes irányban – ehhez hasonlót már több kínai gyártó, így például az Oppo jóvoltából is láthattunk, egyelőre koncepció formájában. Az utolsó fejlesztés már inkább a kamera elhelyezésével kapcsolatos, ezt ugyanis sikerült megfelelő módon elrejteniük a kijelző alá, vagyis akár a laptopoknál is valóban edge-to-edge formát kapunk, itt már nem lesz igazán szükség a vastagabb kávára.

A dél-koreai gyártó saját Youtube-csatornáján oszt majd meg további részleteket a fenti fejlesztésekkel kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #4
    Angol nyelven érintőképernyőn is (minimum táblagép méretben) elég gyorsan lehet gépelni. Amennyiben valaki 250 karakter / perc alatt van, akkor prediktív szövegbevitellel simán gyorsabban gépel..
  • kvp #3
    "Nem tudom miért pont az Apple lenne az aki feltalálja a spanyol viaszt."

    Az lett volna a vicc, hogy akarki talalja ki, mindenki ugy emlekszik ra vegul, hogy az Apple otlete volt.

    A Samsung-nal viszont ugy latom megint feltalaltak a hajlithato kijelzos (jo gyorsan tonkremeno) keszulekeket, a video hsync-et (mar a commodore 64 is tudta) es a nagyobb fenyerot. Ja meg a ket tabletbol allo laptopot, amihez nincs billentyuzet, mert mindenki egy kemeny es sima touch feluleten szeretne gepelni. (jo rajottek, hogy az emberek 99%-anak nem kell billentyuzet, mert ugysem irnak annyi szoveget, meg a fiatalok mar nem is tudjak hasznalni)
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Nem tudom miért pont az Apple lenne az aki feltalálja a spanyol viaszt. Jelenlegi technológia vicc kategória, körmöddel megkarcolod a kijelzőt védő műanyag fóliát... (a $3000-os Huawei is ilyen) Nem egy telefongyártó fogja feltalálni a vastagabb hajlítható üveget, sem pedig a 6-os MOHS keménységű műanyagfóliát. Sőt igazából garancia sincs arra, hogy ezeket fel lehetne találni..
  • grobs #1
    Már csak várni kell az első valóban működő megvalósításra ameddig az apple megcsinálja :)