Előfizetéses podcast-modellt vezet be a Spotify

A bevételek eleinte teljes mértékben a felhasználóknál maradnak.

A Spotify a hozzá tartozó Anchor platformon bejelentette, hogy egy olyan előfizetéses podcast-modellt vezet be, amelynél az első két esztendőben szerzett bevételek teljes mértékben a felhasználóknál maradnak. Ráadásul a vállalat ezen időszak lejárták követően is csupán a bevételek 5 százalékára tart igényt. Összehasonlításul: az Apple esetében ugyanez az arány 30 százalék, illetve 15 százalék. Az utóbbi akkor áll fenn, ha egy előfizetés egy évesnél hosszabb.

A Spotify az új konstrukciót először kizárólag az Amerikai Egyesült Államokban vezeti be, majd a következő hónapokban kiterjeszti azt számos más országra is. Van azonban egy megkötés: a podcast-készítők csak akkor vehetnek részt a programban, ha a társasághoz tartozó Anchor nevű platformot használják. Ez azoknak jelenthet problémát, akik a podcastjaikat eddig más módon terjesztették. További korlátozás, hogy az előfizetéseket nem lehet közvetlenül az alkalmazásokban megkötni. Ehhez átirányítják az érintetteket egy honlapra, amelyre be kell jelentkezni és meg kell erősíteni a tranzakciót. A Spotify így kerüli el azokat az egyébként esedékes előfizetés-kötési díjakat, amelyeket az Apple és a Google számára kellene megfizetni.

Daniel Ek, a zenei stream-szolgáltató alapítója és vezetője 2019 februárjában megerősítette, hogy a podcastok gyártásában és terjesztésében is elsők lennének. 2019 augusztusa óta a podcast-üzemeltetők könnyebben érhetik el a felhasználási adatokat. Februárban pedig ismertté vált, hogy a Spotify rendszerében 2,2 millió podcast található meg. A havonta aktív ügyfelek 25 százaléka hallgat podcastokat és az utóbbiak hozzájárultak ahhoz is, hogy a reklámbevételek a 2019 esztendő végéhez képest 29 százalékkal 281 millió euróra nőttek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!