Berta Sándor

Bemutatta vezeték nélküli fülhallgató-koncepcióját a Nothing

A dizájnelemekből következtetni lehet a végleges készülékekre.

A Carl Pei, a OnePlus társalapítója által létrehozott Nothing cég bejelentette az első termékkoncepcióját, amelynek neve Concept 1 és egy teljesen vezeték nélküli fülhallgatót takar. Az új eszköz a rendkívül feltűnő dizájnjával akar kitűnni a többi megoldás közül. Ugyanakkor a vállalat új vezeték nélküli fülhallgatói aligha így néznek majd ki, sokkal inkább olyan koncepció- és dizájnelemnek tekinthető, amely a Nothing minden egyes jövőbeli készülékét jellemezni fogja.

Az mindenesetre feltűnő, hogy a társaság fejlesztői nagyon szeretik az átlátszó műanyagot. Ez elsősorban Tom Howardnak köszönhető, aki az új vállalkozás és a Teenage Engineering nevű partnercég dizájnfőnöke. Az első valóban vezeték nélküli fülhallgatókat a vállalat nyáron akarja bemutatni és azok ugyanolyan dizájnelveket fognak követni, mint a Concept 1, de a végeredmény teljesen másként néz majd ki. A Nothing a Concept 1 dizájnját "súlytalannak, könnyednek és időtlennek" nevezte.

Az ugyanakkor egyelőre nem derült ki, hogy a társaság miért tartotta fontosnak egy olyan koncepció bemutatását, amelynél a kapcsolódó termékek csak több hónap múlva kerülnek piacra. A The Verge kérdésére a vállalkozás elismerte, hogy a képből következtetéseket lehet levonni a végleges eszközökre vonatkozóan. Az egyik ilyen következtetés például az átlátszó anyagok használata. A vezeték nélküli fülhallgató formáját egy régi pipa inspirálta.

A mostani információk megerősítették azt a februári hírt, hogy vezeték nélküli fülhallgatókkal jelentkezhet a Nothing. A megoldások várhatóan a nyáron jelenhetnek meg, míg további készülékek az év második felében érkezhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • A1274815 #1
    200W szorozva az aksi olyan 90-95%-os hatásfokával + töltő áramkőr vesztesége: tökjó a mobilban csak olyan 10-20W hőteljesítmény fog felszabadulni.