Politikusnők Európa digitális szuvere­nitásának erősítéséért

Négy kormányfő fordult az Európai Bizottsághoz.

Angela Merkel német kancellár, valamint Mette Frederiksen dán, Sanna Marin finn és Kaja Kallas észt miniszterelnök közös levelet küldtek Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság vezetőjének, s azt sürgették, hogy a testület tegyen meg mindent az EU digitális hiányosságainak az orvoslásáért. A politikusnők azt írták, hogy a digitális értékteremtések és innovációk gyakran a kontinensen kívül valósulnak meg. A mindennapok során egyre jobban megnyilvánulnak az európai digitális kapacitások, képességek és technológiák gyengeségei és a különböző függőségek. Merkel és a három miniszterelnök éppen ezért egy olyan akcióterv kidolgozását javasolták, amely még nagyobb digitális szuverenitást biztosíthat a kontinensnek és lehetővé teheti a koronavírus-járvány után a gazdaság újbóli beindítását és helyrehozását, valamint a jövőbeli projektek elindítását.

A politikusnők elsősorban a mesterséges intelligencia, a kvantum-számítástechnika, a felhőkörnyezetek, az új hálózati technológiák és adatkezelés területén tartják szükségesnek a fejlesztéseket. Emellett egyértelműen kiálltak az olyan nagy platformüzemeltetők szabályozása mellett, mint az Amazon, a Facebook és a Google.

Eric Xu, a Huawei vezetője korábban szintén egy olyan európai platform megalkotása mellett lobbizott, amely a Google és az Apple megoldásainak vetélytársa lehet. Tavaly augusztusában Paul-Bernhard Kallen, a Burda kiadó első embere pedig amellett érvelt, hogy jelenleg az amerikai technológiai óriások diktálják a játékszabályokat, de Európának ideje lenne függetlenítenie magát a tengerentúli IT-cégektől és digitális szempontból szuverénné válnia, valamint a saját jogainak és értékeinek érvényt szereznie. A kontinensnek fel kell építenie a saját digitális infrastruktúráját, amely megfelel az értékekkel kapcsolatos elképzeléseinek, legyen szó a böngészőkről, a keresőkről és minden más szolgáltatásról vagy szoftverről. Az infrastruktúrának Európa értékeit kell visszatükröznie, például az adatvédelmet, az adatbiztonságot és adatintegritást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • felemelő #6
    "A tervgazdaság álgazdaság"

    De a megoldás nem is ez.
    Az EU-ban van fizetőképes piaci vásárlóerő, van tőke a fejlesztésekhez, van szakember, tudás. Innen csak jó gazdaságirányítás vagyis adórendszerrel cél irányába terelés kell és némi értelmes piacvédelem.
    Aztán beindul a gépezet.

    Csak egy (általam sokat hangoztatott példa).
    Folyamatosan növelni azoknak az adatoknak a körét, amin NEM hagyhatják el az EU fizikai és jogi felségterét.
    Elsőként mondjuk a katonai, államigazgatási vagy polgárok egészségügyi adatai.
    Bárki ezt felhőben akarja tartani, annak az EU-ban kell megtennie, EU-s cégként és felvállalni, hogy ha megszegi az előírást, akkor a cég horribilis (csődöt jelentő) büntetést kap.

    A nagy multik (tipikusan USA cégek) meg választhatnak hogy feladják az EU piacot (amit anyagi okokból nem tehetnek meg) és beengednek konkurenseket, akik kiépítik a szükséges infrastrukturát és szolgáltatásokat (amit nem tehetnek meg, mert a kvázi monopoliumokat adnák fel, kinevelve a saját versenytársaikat) vagy idejönnek és betartják az itteni törvényeket, itt működve.

    Amíg a GDP 50%-a áthalad az államokon, addig hülye aki direkt tervgazdasági utasításokban gondolkodik. Csak jó adószabályokat, piaci szabályokat (jelen esetben adatvédelmi szabályokat is) kell alkotni és minden úgy történik, ahogy az állam szeretné!
  • felemelő #5
    A cél eddig tökéletes, én is forszírozom régőta.
    A részletekben rejlik a probléma.
  • ugh #4
    "Politikusnők Európa digitális szuvere­nitásának erősítéséért "
    Meg a faszom, az.
    A problemat se ertik.
    Nyilvan sajat szuperszamitogep kell, meg ai-t kell fejleszteni, sajat browser, meg faszbuk kell, stb.
    .....kinaban gyartott, amerikai tervezesu hardvereken....
    Anno egy fonokom mondta: - no kezebe fasz, fakanal.
    Kezdek igazat adni neki ...
  • kvp #3
    A fenti politikusok azt mondogatjak, hogy ha minden technologia az USA-bol vagy Kinabol jon es minden szolgaltatast egy globalis kapitalista elit iranyit, akkor a tenyleges hatalom ezen csoportok kezebe fog kerulni es ezzel Europa elveszti a szuverenitasat. Na most amit nem fogtak meg fel, hogy ez mar megtortent es csak addig maradhatnak a poziciojukon, amig hajlandoak ezen kapitalista kor minden parancsat teljesiteni. A sokkal szuverenebb pozicioban levo ausztral kormanyt is par nap alatt helyre tettek, nyers erovel, tehat a sokkal gyengebb gazdasagi es politikai pozicioban levo EU sem jelenetne fenyegetest. Akarhatnak az europai politikusok igazsagos adozast vagy EU-s IT ipart, de errol nem ok dontenek, hanem a hatalom valodi birtokosai. Egyelore meg beszelhetnek, de ha tenyleg veszelyt jelentenek a globalis kaptializmusra, akkor nagyon rovid ido alatt lecserelnek oket. (ahogy az amerikai elnok lecserelese is kb. masfel ev volt, ugy az europai elit lecserelese is megoldhato kozel ennyi vagy kevesebb ido alatt, ha barki is tenylegesen szembemenne az utasitokkal)
  • intl #2
    mond ezt a partnak. ettol fuggetlenul amig nincs eu tulajdonban egy lenyegi techalapipari hard meg soft ceg se, addig nevetseges a toporzekolas.
  • Sydra #1
    A tervgazdaság álgazdaság. Sajnos ezt a buta emberek nem értik. Minél többet erőlködnek, annál jobban le fog maradni az EU.